
Fotó: Rab Zoltán
Új külsőt kap a marosvásárhelyi kis vasútállomás – hivatalos nevén Északi Pályaudvar – épülete. Az ingatlan felújításának a napokban fognak neki. Más változás is várható a közeljövőben: augusztus elsejétől nem lesz éjszakai program a kisállomáson.
2020. július 29., 18:332020. július 29., 18:33
Húsz éve nem történt semmi javítás, felújítás a marosvásárhelyi kisállomáson. Az épületen meg is látszanak az idő vasfogai: mállik a vakolat, piszkos, kopott és kilincs nélküli az ajtók többsége. A váróteremben az évek során megrongálták a székeket, több helyen ablakszemek hiányoznak. Tavaly, egy viharos szél során leszakadt a kinti terasz teteje, így most csak a vaskeret árválkodik a peron mellett. Az épület kint és bent is általános felújításra vár.
Fotó: Rab Zoltán
Idén tavasszal, amikor országos szinten ellenőrizték a vasútállomásokat, többek között a kisállomáson lévő állapotokat is kifogásolták a fogyasztóvédők,
A Román Vasúttársaság (CFR) brassói regionális igazgatósága közleményben számol be arról, hogy július 27-én adják át a felújítást végző cégnek az épületet, hogy a munkások nekifoghassanak a tatarozásnak. Ottjártunkkor erre utaló jelek még nem voltak, de előreláthatóan az elkövetkező időszakban megjelennek a munkások is.
Fotó: Rab Zoltán
A marosvásárhelyi nagyállomás vezetője, Vasile Bora a sajtónak elmondta, nagyon örvend, hogy a nagyállomás épületének korszerűsítése után sor kerül a kisállomás felújítására is. Tudomása szerint nemcsak a várótermet és az irodákat újítják fel, de az állomás környékét is rendezik.
Fotó: Rab Zoltán
Változik a program
A vasúttársaság döntése értelmében augusztus elejétől este hét és reggel hét óra között nem lesz ügyfélfogadás a kisállomás jegypénztáránál. A döntést azzal indokolják, hogy nagyon kevés utas volt éjszaka ezen a vasútállomáson és felesleges volt fenntartani az éjszakai váltást is. Az innen utazók online válthatják meg a jegyeiket, vagy továbbra is személyesen, akár éjszaka is a nagyállomás jegypénztáránál.
Fotó: Rab Zoltán
Fotó: Rab Zoltán
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!