
Fotó: Kocsis B. János
A közösségi összefogás szép példája a kommandói új iskola. A 2017-ben a lángok martalékává vált oktatási intézmény helyett korszerű épületegyüttest húztak fel, amelyet csütörtökön adtak át ünnepélyes külsőségek közepette.
2023. június 08., 15:432023. június 08., 15:43
2023. június 08., 15:482023. június 08., 15:48
A kommandóiak büszkék iskolájukra és településükre, nemcsak fekvése és természeti adottságai miatt.
– idézte fel Kocsis Béla, Kommandó polgármestere.
„Különleges helyet foglal el szívünkben az iskola, ezért is volt nehéz elfogadni a veszteséget. De a közös munka és felelősségvállalás eredményeként megépült iskola újra a jövő formálásának a bölcsője” – mondta a település vezetője.
Fotó: Kocsis B. János
„Hat évvel ezelőtt kaptunk egy feladatot a kommandói közösségtől: javítsuk ki a tűzvész okozta kárt, és egy olyan iskolát építsünk, amelyre mindannyian büszkék lehetünk. Tisztelettel jelentem: a feladatot teljesítettük.
– nyilatkozta Cseke Attila RMDSZ-es fejlesztési miniszter.
Fotó: Kocsis B. János
Veszprém vármegye az elsők között nyújtott segítő kezet Kommandónak. Az eseményen jelen lévő Polgárdy Imre, Veszprém Vármegye Közgyűlésének elnöke kiemelte, a megsegítésre szánt közel 3 millió forintból fejlesztő és interaktív, valamint szabadidős és sporteszközöket vásároltak az iskolának. A digitális oktatást segítő adománycsomagot az avatóünnepségen adták át.
„Az összefogás, a segíteni és tenni akarás a legszebb gesztus, amit ilyenkor adhatunk, hiszen a testvéreink iránt érzett tisztelet és szeretet pénzre nem váltható” – fogalmazott az elnök.
„A kommandói iskola a körülötte kialakult, határokat nem ismerő összefogásból táplálkozva épült fel. Ilyenkor látjuk, hogy mennyi erőforrás van közösségünkben, és mennyi energiát tudunk mozgósítani akkor, amikor szükség van rá. Ez történt itt is, hiszen
Porból és hamuból nőtt ki ez az épület, üszkös gerendák helyett ma korszerű és felszerelt óvodába és iskolába járhatnak a kommandói gyermekek. Az iskola felépítése is jelzi, ahol van akarat, kitartás, küzdelem, ahol van összefogás, ott van eredmény is” – emelte ki Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.
Fotó: Kocsis B. János
„Nagyon remélem, hogy kollégáimmal és tanulóinkkal méltó lakói leszünk az új épületnek. Mert kötelességünk, tanároknak, diákoknak és szülőknek egyaránt, hogy bizonyítsuk, nem volt hiábavaló az a nagy erőfeszítés, a sok munka. Hogy megérte bízni bennünk, mert mostantól kezdve ebben az épületben sok generáció készül majd a nagybetűs életre, akik társadalmunk hasznos és sikeres tagjaivá formálódnak a közös pedagógusi és szülői összefogással.
– mondott köszönetet a helyi közösség nevében Opra-Béni Béla, a Horn Dávid Általános Iskola igazgatója.
Fotó: Kocsis B. János/Kovászna Megye Tanácsa
Az eseményen a kommandói iskola diákjai zenés-verses előadással kedveskedtek az egybegyűlteknek, Hajdú Loránd és Kádár Hanga fuvola- és zongorajátéka színesítette az eseményt. Az új épületet Kelemen Álmos kommandói református lelkész áldotta meg, és Mihály Imre katolikus plébános szentelte meg.
Az új épületről
A kommandói iskola 2017. január 9-én égett le, az új oktatási intézményt a helyi önkormányzat az Országos Vidékfejlesztési Programhoz (PNDL) benyújtott pályázatából építette újra. A projekt összértéke 6,5 millió lej, amelynek önrésze 568 ezer lej. A beruházás a teljes kivitelezést jelenti, amely tartalmazza az építést és a felszerelést egyaránt. A Horn Dávid Általános Iskola új épületében hat tanterem, két óvodai helyiség, egy multifunkcionális (biológia, kémia, fizika) labor, egy informatikalabor, valamint 150 férőhelyes konferenciaterem és egy könyvtár kapott helyet. A minisztériumi támogatáson túl 180 ezer lej értékben érkezett adomány hazai és magyarországi intézményektől a Kommandóért Egyesületen keresztül. Az iskola felépítésében szerepet vállalt: a kommandói közösség és vállalkozók, civil szervezetek és egyházak, magánszemélyek, intézmények, magyarországi és helyi támogatók, az OTP Bank, Románia és Magyarország kormánya, valamint az RMDSZ és Kovászna Megye Tanácsa.
Fotó: Kocsis B. János/Kovászna Megye Tanácsa

Mintegy 800 ezer euróba kerül a december elején részben leégett kommandói iskola újjáépítése, ehhez különböző forrásokból igényelnek támogatást. Eközben több helyen pénteken is várják a tanintézetnek szánt könyvadományokat.

A régi fa iskolaépületnél hétfőn 17 óra 30 perc körül csaptak fel a lángok – tájékoztatta portálunknak Kocsis Béla, a település polgármestere. Az oltást végzők -19 Celsius-fokban küzdöttek a tűzzel.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
szóljon hozzá!