
A Ráduly Attila vezette egyesület háza táján folyamatos a pörgés
Fotó: Zöld Nap Egyesület
A Kézdivásárhelyen már tizennegyedik éve tevékenykedő Zöld Nap Egyesület eredményes évet zárt és tervekből idénre sincs hiány – osztotta meg portálunkkal Ráduly Attila, a környezeti nevelést zászlajára tűző céhes városbeli egyesület elnöke.
2023. január 03., 16:502023. január 03., 16:50
Tavaly is folyamatos volt a pörgés egyesületük háza táján, rengeteg tervüket megvalósították, nagy nemzetközi programokban vettek részt, emellett a megalakulásukkor elindított programjaikat is folytatták – avatott be Ráduly. Egyebek mellett hét Mozgó Délutánt szerveztek a helyi sportirodával karöltve, emellett a vakációkban a kicsik (7–10 évesek) számára hat nappali bejárós tábort rendeztek, majd a nagyobbak (10–16 évesek) számára a Kovászna Megyei Hulladékgazdálkodási Egyesület és a megyei önkormányzat támogatásával Kommandón szerveztek ottalvós tábort.
– hangsúlyozta.
„Tavaly négy gyakornokunk volt, a Sapientia EMTE kommunikáció-közkapcsolatok, humán-erőforrás, illetve turisztikai menedzsment karáról. Egyebek mellett ők tartották külföldi önkénteseinknek az idegennyelv-órákat, és egyéb programjainkba is bekapcsolódtak. Idén is várunk szakmai gyakornokokat más egyetemekről is” – osztotta meg a gyakornoki programjuk hozadékait.
Az egyesületi elnök hangsúlyozta: rendkívül büszke önkénteseire, megemlítve, hogy negyvenhat önkéntessel dolgoztak tavaly, köztük kilenc külföldivel.
– jegyezte meg. Hozzátette, tavaly az Európai Uniótól ismét megkapták a jóváhagyást az ESC önkéntes-szolgálat folytatására. Ennek megfelelően idén két-két örmény és török, illetve egy grúz ESC-önkéntes tevékenykedik náluk. Az egyesület évente négy kiadványt jelentet meg.
– sorolta.
„A bejárós és ottalvós táboraink mellett természetesen ismét lesznek Tavaszi Zöld Napok, melyet az előző évekhez hasonlóan áprilisban, a Föld napja környékén rendezünk szemétgyűjtéssel, előadásokkal, kerékpár-versennyel és reményeink szerint újabb képzőművészeti kiállítással – avatott be az idei terveikbe Ráduly.
„A Digi ON nevű projekt egy alternatívát nyújt a digitális világra, amelyet szlovén és olasz partnereinkkel valósítunk meg iskolákban. A Start up your dreams program keretében novemberben makedón, észt és szlovén ifjúsági vezetők voltak nálunk, akikkel egy, a fiatalok elhelyezkedéséek elősegítését célzó eszközt dolgoztunk ki, míg a Digi RIS-program a digitális világ kockázataira világít rá.
– részletezte. Ennek kapcsán megjegyezte, hogy a nemzetközi ifjúsági csereprogramban is változatlanul részt vesznek. „Tavaly Olaszországban, Szlovéniában, Észtországban és Magyarországon voltak önkénteseink. Idén Bulgárába, Szlovéniába és Macedóniába megyünk” – összegzett az egyesületi vezető.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!