Módosította Sepsiszentgyörgy parkolási szabályzóját az önkormányzat: a képviselő-testület pénteki ülésén szavazott arról, hogy akit parkolójegy nélkül tetten érnek, 24 órán belül befizetheti a 10 lejes napi parkolási díjat, és akkor nem bírságolják meg.
2017. január 15., 21:542017. január 15., 21:54
Az új rendszer február elsejétől lép érvénybe. A helyi rendőrség helyben nyomtatható fotók készítésére alkalmas szerkezetet kap, így a tettenérés után a jegyzőkönyv mellett a parkolójegy nélküli gépkocsiról készített fotót is otthagyják az autón a szabálytalankodó sofőrnek. A tulajdonos így lehetőséget kap arra, hogy 24 órán belül kifizesse a 10 lejt, vagyis az egynapos parkolójegy árát – az eddigi szabályzat szerint 48 órán belül lehetett kifizetni a minimális 50 lejes bírságot.
Tóth-Birtan Csaba alpolgármester lapunknak elmondta, az intézkedés előnye, hogy a szabálytalankodó sofőrök által befizetett 10 lej biztosan a sepsiszentgyörgyi városháza költségvetésébe kerül, míg a bírságot más településen is ki lehetett fizetni.
A tanácsülésen elfogadtak egy szándéknyilatkozatot is arról, hogy bővítik a fizetéses parkolók számát, ennek gyakorlatba ültetése a költségvetés elfogadása után lehetséges, mert új parkolóórákat kell vásárolni. Az már biztos, hogy a Váradi József utca alsó szakaszában fizetni kell majd a parkolásért, és a Sugás áruház mögötti részen is rendezni próbálják a parkolást. Tóth-Birtan Csaba elmondta, kikérték a pénzügyi igazgatóságtól, hogy az ott lakók nevére hány gépkocsi van bejegyezve. Feltételezik, hogy több autó van, mint ahány parkolóhely, ráadásul azon a részen állnak meg azok is, akik a belvárosban intézik ügyeiket vagy vásárolnak, így a helyzetet sürgősen rendezni kell.
Sepsiszentgyörgyön egyébként hatékonynak bizonyult a parkolók következetes ellenőrzése, tavaly ugyanis az év első kilenc hónapjában 15 százalékról 3 százalékra csökkent a jegy nélkül tetten ért parkoló autók aránya. A helyi rendőrség februártól októberig 140 ezer állomásozó gépkocsit ellenőrzött, és közel nyolcezer sofőrt bírságoltak meg, ebből összesen 828 ezer lej folyt be a városkasszába. A városközpont 15 utcájában, összesen 717 pakolóhelyért kell fizetni hétköznapokon reggeltől délutánig óránként 2 lejt vagy egy napra 10 lejt.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
Összesen hét házkutatást tartottak egy prostitúciós ügyben vasárnap Kovászna, Prahova és Dâmbovița megyékben, két személyt pedig őrizetbe is vettek Sepsiszentgyörgyön – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
szóljon hozzá!