
Képünk illusztráció
Az elmúlt napokban Maros megyében három gépkocsivezetőt is azonosítottak, akik drog hatása alatt vezettek.
2020. június 22., 21:342020. június 22., 21:34
Marosvásárhely főtéren járőröző rendőröknek feltűnt, hogy egy személygépkocsi „furán közlekedik” az úton. Megállították, és azt tapasztalták, hogy a 40 éves sofőr zavartan viselkedik. A drogteszt alkalmazása után kiderült, hogy tiltott, hallucinogén anyagot fogyasztott, bekísérték a laboratóriumba, hogy kiderítsék, milyen szert fogyasztott és milyen mennyiségben.
Pár órával később a közlekedésrendészek a marosvásárhelyi Segesvári úton állították meg rutinellenőrzésre egy személykocsit. A 21 éves palotailvai sofőr furcsán viselkedett, ezért ő is bele kellett fújjon pszichoaktív szerek használatát kimutató eszközbe. Az eredménye pozitív volt, így őt is bekísérték vérvételre a laboratóriumba.Vasárnapra virradóan a Kárpátok sétányán egy 24 éves marosvásárhelyi fiatal esetében lett pozitív a drogteszt. Őt is vérvételre kísérték, Mindhármuk ellen bűnügyi kivizsgálás indult, tiltott pszichoaktív szerek használata és azok hatása alatti vezetés gyanújával.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!