
A Zsögödi Nagy Imre utcában közel a befejezés, a kopóréteg elterítése következik
Fotó: Gecse Noémi
Két héten belül teljesen megnyitják az autós forgalom előtt Csíkszeredában a Zsögödi Nagy Imre utcát – ígérte a kivitelező. A zsögödi városrészben a Kicsimező és Kőbánya utcák felújítása is folyamatban van, mindkettőt idén be kell fejezni.
2018. július 01., 10:362018. július 01., 10:36
A Zsögödi Nagy Imre utcában végéhez közeledik a 2016-ban elkezdett felújítás, a felső szakaszon is aszfaltoztak, az úttesten pedig az aknatetőket, illetve a gázvezeték szellőzőaknáit kell elhelyezni ahhoz, hogy minden a helyére kerüljön, és a kopóréteget is elterítsék.
A felújjtással megbízott Multipland Kft. illetékese, Claudiu Ardelean szerint
Az autós forgalom viszont ennél korábban, két héten belül megindulhat a zsögödi főutca teljes hosszában – az útszéli zöldövezet kialakítását, fák ültetését és az útfestést ez nem befolyásolja. Jól látható, hogy az utca felső szakaszán, az országos útügyi kirendeltség melletti felüljárós útkereszteződés kimaradt a felújításból, nehézkes ott a közlekedés. Mivel ezt a kereszteződést a későbbiekben átépítik egy új elkerülő út csatlakoztatásával, ezért nem volt a mostani felújítás része – közölte Szőke Domokos alpolgármester.
Fotó: Gecse Noémi
A jelenlegi állapotok viszont nem maradnak, a Zsögödi Nagy Imre utca felújításának befejezése után a nyári útkarbantartásra szánt összegből ott is aszfaltoznak – tudtuk meg.
Felújítás kezdődött Zsögödben a Kicsimező utcában is, első lépésként az esővíz-elvezető hálózat vezetékeit fektetik le. Az utca északi oldalán már a földbe helyezték a fővezetéket és az aknákat, a víznyelőket is kialakították. Nehézkes az autós közlekedés, és újabb akadályokra, időszakos útzárra lehet számítani, ahogy a vezetéképítéssel tovább haladnak. Mint Szőke Domokos tájékoztatott, a felújítás érdekében kiírt közbeszerzési eljárás során a helybeli ING Service Kft. ajánlatát fogadták el, és a céggel írtak alá kivitelezési szerződést.
Felássák a Kicsimező utcát a vezetéképítés miatt. Idén elkészül a felújítás
Fotó: Gecse Noémi
Ennek értelmében
Az alpolgármester szerint a lakókat arról is értesítették, hogy amennyiben valaki az utcai szennyvíz- vagy vízhálózathoz szeretne csatlakozni, rövidesen tegye meg, mert az utca leaszfaltozása után a burkolat felbontására ilyen célból nem lesz lehetőség. A csapadékvíz-elvezető rendszer elkészülte után az úttest alapozása, majd a szükséges rétegek elhelyezése után az aszfaltozás következik. A kiviteli terv járdák építését is előírja, de csak azokon a szakaszokon van erre lehetőség, ahol az út szélessége ezt megengedi. A PNDL 2 nevet viselő országos fejlesztési program keretében korábban 1,57 millió lejes támogatást hagytak jóvá az utca felújítására, a munkálatok szerződés szerinti értéke ÁFA nélkül 1,3 millió lej.
Fotó: Gecse Noémi
Folytatódik a Kőbánya utca tavaly elkezdett felújítása is, ahol műszaki akadályok miatt szüneteltetni kellett a munkát – a korábban a elkészített utcai gáz-, víz- és szennyvízvezetékek elhelyezkedése miatt adódtak problémák. Az utca aszfaltburkolatot kap, és a gyalogosoknak is kialakítanak egy keskenyebb, térkővel burkolt járófelületet, mert megfelelő szélességű járda építésére nincs lehetőség. A Kőbánya utcai munkálatok számára 821 000 lej támogatást nyújt Csíkszeredának a már említett országos fejlesztési program.
Tisztában voltam azzal, hogy egy szürreális filmre vettem jegyet, amikor úgy döntöttem, hogy megnézem az A24 új horrorfilmjét, a Hátsó szobákat.
Vasárnap nyújtja be a parlamentnek Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök a szakértői kormány névsorát és programját. A tervek szerint a kabinet 18 tagból állna: 15 miniszter és három miniszterelnök-helyettes kapna helyet benne.
Országszerte 59 személyt őrizetbe vettek, 96-ot hatósági felügyelet alá, nyolcat pedig előzetes letartóztatásba helyeztek június 8. és 12. között az úgynevezett Jupiter művelet keretében.
Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének, a párt szombaton Budapesten megtartott 32. tisztújító kongresszusán. A küldöttek titkos szavazáson 737 érvényes voksból 729-cel erősítették meg tisztségében az egyetlen jelöltként induló pártelnököt.
A Fidesz szombati tisztújító kongresszusán Orbán Viktor elismerte, hogy a választási vereségért őt terheli a felelősség, ugyanakkor bírálta az új kormány politikáját, és arról beszélt, hogy az ország politikai és gazdasági káosz felé tart.
A bányászjárás áldozatai előtt tisztelgett szombaton Nicușor Dan államfő Bukarestben. Az elnök szerint az 1990-es események a román demokrácia egyik legsötétebb fejezetét jelentik.
Június 13-tól életbe léptek a közösségi együttélési normák megsértéséről szóló törvény módosításai, amelyek szigorúbb fellépést tesznek lehetővé a szomszédokat zavaró magatartásokkal szemben.
Negyvenhárom személyt evakuált a katasztrófavédelem szombat reggel egy temesvári négyemeletes tömbházból, miután az egyik földszinti lakásban robbanás történt, amelyet tűz követett.
Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.
Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.
szóljon hozzá!