
Épül a több mint 800 ezer lejbe kerülő tűzfal
Fotó: Daczó-Hodor Barna
Tavaly fejezték be a kézdivásárhelyi kórház sebészeti osztályának helyet adó épület felújítását, ám a működési engedély kibocsátásának feltétele, hogy az egészségügyi intézmény főépülete és a sebészet közé tűzfalat emeljenek. A napokban hozzáláttak a nem éppen olcsó építkezéshez.
2023. szeptember 05., 19:112023. szeptember 05., 19:11
A sebészeti osztálynak helyet adó épület nagyszabású felújítása meghaladta a 3,5 millió lejt, ebből a helyi önkormányzat önrésze 1,8 millió lejt kóstált. Ám a városnak újra mélyen zsebbe kell nyúlni, hiszen
A helyi tanács júliusban hagyta jóvá a beruházást.
– érvelt akkor a tanácshatározatot előterjesztő Bokor Tibor polgármester.
Canea Kocsis András kórházmenedzsertől is érdeklődtünk az ügyben. „A tervek szerint két–három héten belül elkészül a tűzfal, és végre elgördül az utolsó akadály is a működési engedély kibocsátásának útjából” – nyilatkozta lapunknak.
A védelmi minisztérium képviselői pénteken közölték, hogy mielőtt a román légierő F-16-os vadászgépe megsemmisítette a román légtérbe engedély nélkül behatolt drónt, az olasz légierő Eurofighter Typhoon gépe is rakétát indított rá, de nem találta el.
Négy férfi keveredett verekedésbe péntekre virradóra egy marosvásárhelyi vendéglátóegység teraszán, a konfliktus során egyikük fejsérülést szenvedett, ezért kórházba szállították.
Vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vette a DNA a bukaresti fegyvergyár vezérigazgatóját, Mihai Rafiut, valamint a plopeni-i fegyvergyár vezérigazgatóját és kereskedelmi igazgatóját, Alexandru Tiberiu Pîrvut és Liliana Sorescut.
A kiszámíthatóság, a megmaradás és a politikai érdekképviselet kérdései kerültek a középpontba a 35. Tusványos hagyományos nemzetpolitikai kerekasztalán, ahol magyar szervezetek vezetői értékelték közösségeik helyzetét és a jövő kihívásait.
Elfogadták a Barátok kertje és a Fűzhát övezeti rendezési terveit a csíkszeredai önkormányzati képviselők pénteki, rendkívüli ülésén. A városvezetés szerint ezzel hosszú távon új lakóövezetek kialakításának alapjait teremtették meg Csíksomlyón.
Román F–16-os vadászgép semmisített meg pénteken egy drónt, amely behatolt a román légtérbe – jelentette be Nicușor Dan államfő.
Felhőszakadásokra, viharos erejű szélre és jégesőre figyelmeztető sárga jelzésű riasztást adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Erdély, Moldva és Munténia több térségére, valamint Bukarestre.
Regisztrálniuk kell az idei végzetteknek a Hargita Megyei Munkaügyi Hivatalnál, hogy ingyenes tájékoztatást és szakmai tanácsadást, munkaközvetítést, valamint egyéb foglalkoztatás-ösztönző intézkedéseket kapjanak.
Kisteherautókkal hordták a hulladékot a közterületre, most 70 ezer lejes pénzbírságot kell kifizessenek.
A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt pénteken 5 óra 19 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
szóljon hozzá!