
Látványos előrelépés. A számos hátráltató tényező ellenére a munka nagy részét már elvégezték
Fotó: Gábos Albin
Decemberben várhatóan lezárul a Csíkszeredában épülő Márton Áron Kulturális Központ kivitelezésének első szakasza. A Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium kollégiuma melletti területen álló új létesítmény addigra kívül teljesen, belül pedig részben elkészül, illetve a külső nyílászárók is a helyükre kerülnek.
2019. október 27., 14:232019. október 27., 14:23
Számos halasztás után decemberben zárulhat le a Csíkszeredában épülő új Márton Áron Kulturális Központ kivitelezésének első szakasza. A 450 négyzetméter alapterületű, négyszintes létesítmény elkészítésére tavaly júniusban kapta meg az építkezési engedélyt a beruházó Szent Kereszt-plébánia. Még aznap meg is kötötték a szerződést a kivitelezővel, és a magyar kormánytól kapott 4,6 millió lej felhasználásával hozzáláttak a beruházáshoz.
Fotó: Gábos Albin
Darvas-Kozma József, a Szent Kereszt templom plébánosa érdeklődésünkre elmondta, nemrég ismét haladékot kértek, így az új és várhatóan utolsó határidő december 20-a. A plébános az újabb haladék igénylésének okait firtató kérdésünkre úgy nyilatkozott: több tényező is hátráltatta a munkálatokat.
Fotó: Gábos Albin
Hozzátette ugyanakkor, hogy a számos hátráltató tényező ellenére a munka nagy részét már elvégezték:
Bent eközben a vakolat alá kerülő vezetékek beszerelését is elvégezték, egyes termekben pedig a belső vakolás is elkészült. Darvas-Kozma elmondása szerint december 20-án a szerződés első fázisa lezárul, ami azt jelenti, hogy addig a külső munkálatokat teljes egészében elvégzi a kivitelező, és a belső munkálatok egy részét is, illetve a külső nyílászárókat is a helyükre illesztik.
Fotó: Gábos Albin
Az első szakasz decemberi lezárása után
Fotó: Gábos Albin
Az épületben többek között egyházi intézmények számára irodákat, illetve konferenciatermet, tanári lakásokat alakítanak ki. Továbbá egyházművészeti és Márton Áron néhai püspökkel kapcsolatos kiállítások bemutatására alkalmas felület is helyet kap a létesítményben.
A kulturális központot ugyanakkor a tervek szerint összekötik a Segítő Mária Gimnázium bentlakásával.
Fotó: Gábos Albin
Fotó: Gábos Albin
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
szóljon hozzá!