
Fotó: Kovászna Megyei Rendőrség
Nem sikerült megmenteni annak az idős sofőrnek az életét, aki kedden reggel ütközött autójával egy tartálykocsinak a Kovászna megyei Barátos és Cófalva között.
2024. augusztus 13., 12:472024. augusztus 13., 12:47
Áttért az ellentétes irányú sávra, ahol egy tartálykocsinak ütközött egy Kovásznáról Réty irányába tartó, 74 éves férfi által vezetett személyautó kedden reggel 9 óra után Barátos és Cófalva között. A személyautóba beleszaladt hátulról egy másik gépjármű is, amelynek vezetője szintén megsérült.
Az ő autójának ütköző női sofőrt – aki szintén orvosi ellátásra szorult –, valamint a ciszternás autó vezetőjét egyaránt tesztelték, de egyikük sem fogyasztott alkoholt vezetés előtt. A helyszínen jelenleg egy sávon lehet közlekedni. Az ügyben folyik a vizsgálat a baleset körülményeinek pontos megállapítása érdekében – tájékoztatott a Kovászna megyei rendőrség.
A Kolozs megyei rendőrség vizsgálatot indított a kolozsvári Virgil Madgearu szakközépiskola egyik 12. osztályos diáklánya ügyében, akinek a szülei a helyi sajtónak azt nyilatkozták, hogy lányukat bedrogozták és megerőszakolták a végzős banketten.
A rendőrség büntetőeljárást indított gyilkossági kísérlet miatt a Lupényben vasárnap délután történt fegyveres támadással kapcsolatban. Az incidens során négyen sérültek meg, kórházban ápolják őket.
Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök hétfőn megkezdi a politikai egyeztetések sorozatát a parlamenti pártokkal a kormánya megszavazásához szükséges parlamenti támogatás megszerzése érdekében.
Négy gyermek és három felnőtt lett rosszul egy összejövetelen Hidegségben vasárnap este. A mentőegységek valamennyiüket csíkszeredai kórházba szállították.
Kigyúlt egy személyautó a E578-as úton, Maroshévíz közelében vasárnap délután. Az eset során senki nem sérült meg.
Súlyos közúti balesethez riasztották a mentőegységeket vasárnap délután a Kolozs megyei Méra közelébe, miután egy motoros ütközött egy személyautóval.
Négy ember került kórházba vasárnap, miután egy férfi rálőtt néhány személyre Lupényban – tájékoztatott a Hunyad megyei rendőrség.
Évekbe telt, de sikerült egy ezer lejt meghaladó gyorshajtási bírságot érvénytelenítenie egy sofőrnek. Kulcsfontosságú volt a kitartása.
Kartellezésre hivatkozva minden korábbinál nagyobb összegű, több mint 700 millió eurónyi bírságot szabott ki a román versenytanács a tíz vezető bankra, amelyek állítólag kamatpolitikájuk összehangolásával befolyásolták a román bankközi kamatlábat (ROBOR).
Egy hetvenes éveiben járó férfit több mint 170 km/órás sebességgel vezetve mértek be Târgu Jiu város körgyűrűjén. Százhúsz napra bevonták a jogosítványát, és több mint 4000 lej bírságot kell fizetnie.
szóljon hozzá!