
Energiahatékonyan világítják meg Gyergyószárhegy összes utcáját egy nyertes pályázat révén. Képünk illusztráció
Fotó: Erdély Bálint Előd
Az év végén írták alá a finanszírozási szerződést, idén kell megvalósuljon az a beruházás, amely révén kevesebb áramfogyasztás mellett több fény világítja majd meg éjszakánként Gyergyószárhegy és a hozzá tartozó Güdüc utcáit. Emellett több más fejlesztést is terveznek idénre.
2023. január 09., 18:012023. január 09., 18:01
Egymillió lejes finanszírozást biztosít a Környezetvédelmi Alap (AFM) Gyergyószárhegy községnek a közvilágítás modernizálására. Ez a teljes költség 91 százalékát fedezi – ismertette Danguly Ervin polgármester. Hozzátette:
Már akkor eldöntötték, hogy a lámpák cseréjét megvalósítják a község minden utcájában. A másfél éve elkészült pályázatuk finanszírozási szerződésére decemberben került aláírás.
Emellett ebben az évben még három másik beruházást is szeretnének megvalósítani, amelyekre szintén pályázatot nyertek. Teljesen megújul a Güdücre vezető út, ami 4,5 kilométernyi új aszfaltburkolatot jelent. Erre 6 millió lejes finanszírozást nyertek.
Szintén most következik az alsó orvosi rendelő és a felszegi iskola szigetelése, energetikai hatékonyságának feljavítása. Az ezekre nyert támogatás összege 1 millió, illetve 600 ezer lej, most a szerződés aláírására várnak – közölte Danguly.
Tiltakoztak szerda este Gyergyóalfaluban az új megyei hulladékgazdálkodási rendszer ellen: a lakossági fórumon sokan kijelentették, nem kötnek szerződést az új szolgáltatóval.
A villamos hálózaton végzett munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás november 5-én, csütörtökön 9 és 15 óra között Borszék több utcájában.
Gyergyószentmiklós képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén határozott a helyi pályázati kiírás alapján a költségvetésből biztosított sporttámogatások elosztásáról. Tizenegy sportegyesület és klub összesen 271 945 lej támogatásban részesül.
Élelem, ivóvíz és megfelelő menedék nélkül tartottak húsz kutyát egy gyergyóújfalvi ingatlan területén. A hatóságok 19 állatot menhelyre szállítottak, az ellenőrzés során pedig öt bírságot is kiszabtak.
A Magyar Tudomány Napja alkalmából kétnapos történészkonferencia kezdődött kedden a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban. A közel ötven éve elindított rendezvény idén is neves előadókat, tartalmas előadásokat hoz a közönségnek.
Történészkonferenciát szerveznek a Magyar Tudomány Napja tiszteletére a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban november 3–4-én Az önálló magyar nyelvű oktatásért címmel.
Folytatják szombaton a Bucsin-tetőn eltűnt Forró Lajos keresését: a család a hivatalos kutatás lezárása után önkénteseket vár délelőtt 10 órára a Bucsin-tetői sípályához, hogy kisebb csapatokban átvizsgálják a környező területeket.
Hatalmas tűz ütött ki egy lakóháznál Maroshévízen, az 1918. December 1. utcában. A helyszínen hivatásos és önkéntes tűzoltók több órán keresztül küzdöttek a lángokkal péntek hajnalig.
Hivatalosan is befejeződött az eltűnt 88 éves férfi keresésére indított akció. Az utolsó hivatalos keresést október 28-án, szerdán tartották, amelyben rendőrök, csendőrök, tűzoltók, hegyimentők és önkéntesek vettek részt.
Jóváhagyta a gyergyószentmiklósi képviselő-testület a kulturális tevékenységekre pályázó civil szervezetek támogatási listáját. A helyi költségvetésből összesen 237 511 lejt ítéltek oda tizennyolc pályázatra.
szóljon hozzá!