Teleki Zoltán hálás a lehetőségekért

– Mi önnek az ének, az éneklés? Hivatás ez, vagy egy második szakma, pénzkereseti lehetőség?

– Hivatásként élem meg, legyen szó koncertről vagy mulatságról. Ha csak egyszerű pénzkereseti lehetőség volna, akkor most nem egy ilyen alkalom kapcsán beszélgetnénk. Az éneklésnek az a lényege, hogy a színpadon mindig (újjá)születik a dal, és sosem egyforma, mert más és más lelkiállapot határozza meg, illetve másképpen érezzük át mindig a zenét.

– Hogyan alakult énekeskarrierje a gyergyószentmiklósi gyermekévektől?

– Emlékszem a csíkszeredai évekre, amikor elkezdtem énekelni a hegyivadász-alakulat esztrádzenekarával. Elismeréssel tartozom Urszuly Árpád zenekarvezetőnek, Dósa Lászlónak, aki akkoriban az Ifjúsági Klubot vezette, illetve Mihaela Runceanu tanárnőmnek, aki látott fantáziát egy vidéki magyar srác tanításában. Nem hagyhatom ki Dancs Árpádot sem a sorból, hisz az első Tavirózsa Fesztivál után a másodikon már az ő dalait énekelhettem. Viszont ha név szerint kellene mindenkiről beszélnem, aki segített, akkor hosszú lenne a sor. Sok ember járult hozzá csiszolódásomhoz, említeném itt a néhai Gergely Csabát vagy Ambrus Évát. Fontos időpontként tartom számon a Melody Band megalakulását, amely kezdetben lakodalmi zenélés céljából alakult, viszont sikerült az évek során belopnunk a repertoárunkba olyan dalokat, amelyek nem tartoznak a lakodalmi muzsikálás megszokott darabjai közé. Örömmel láttam, hogy van erre igény.

– Miként fogadták ezt a szülők, miben járultak hozzá az ösvényépítéshez?

– Bátorítottak, igaz, eleinte nem láttak ebben egy olyan életutat, melyből „meg lehet élni”. Mivel járultak hozzá? Tulajdonképpen mindennel. Nevelésemmel, szeretetükkel, azzal, hogy kimutatták, büszkék rám, ha valamit elértem. Támogattak anyagilag is, amikor arra volt szükség.

– Hol él, hogyan él ma Teleki Zoltán?

– Kolozsváron élek, itt dolgozom, de hazajárok rendszeresen. Hogyan élek? Mozgalmasan. Hogy is lehetne másképpen, amikor délelőtt még Kolozsváron dolgozom, és este már Gyergyószentmiklóson vagy valahol máshol lépek fel, legyen az koncert vagy mulatság. Amikor csak lehet, és ahol csak lehet, énekelek. Életformává alakult ez.

– A fellépések nagyobb része az emberek szórakoztatását szolgálja. Mi van, ha az énekes nincs a legderűsebb formájában, hogyan lehet akkor is vidámságot „szolgáltatni”?

– A pék megsüti a kenyeret, és lehet, a könnyei is benne vannak, a szabó lehet, könnyeivel áztatja a készülő ruhát, az énekes dalban adja át örömét-bánatát. Vannak viszont alkalmak, amikor bár belül fáj, kifelé nem mutathatjuk ezt a fájdalmat, mert közönségünk nem erre vár. Nem róhatjuk fel nekik, hogy vigadni akarnak, mikor mi belül gyászolunk.

– Az évek során biztosan sokszor keveredett vicces, faramuci helyzetekbe egy-egy fellépés során. Ha megosztana velünk ezekből néhányat...

– Hát, volt jó pár. Maradtam már villanyáram hiánya miatt sötét kultúrházban elhagyva, öltöztem már át sokadmagammal – sátor hiánya miatt – a Duna korzón, a színpad mögött úgy, hogy közben japán turisták fotózták az „aktivitásunkat”. De maradtam mikrofonjel nélkül verseny közben. Mindez viszont velejárója az ilyen életnek. Volt, hogy a hideg áprilisi szél simogatta nadrágon át az időközben, gumiszakadás miatt alsónemű nélkül maradt ülepemet, és én közben énekeltem Dancs Annamarival a Con te partiro magyar változatát a Szent Györgyi-napok színpadán, fittyet hányva minderre.

– Sokan látnak fényes színpadi karriert álmaikban. Van-e tanács a kezdő énekeseknek, hogy mire figyeljenek, vagy mire mondjanak nemet?

– Álmodni szabad és kell is. Tenni álmaid megvalósításáért, elengedhetetlen. Tanácsot viszont nem adhatok, azonkívül, hogy gyakoroljanak minél többet, illetve ne csak énekeljenek, hanem éljék meg a dalokat. Mire mondjanak nemet? Az önteltségre! Mindig van mit tanulni. A jó énekhang egy isteni adottság, ha ehhez jó zenei fül is társul, akkor az már majdnem mennyei áldás. De mindehhez kell egy kis szerencse is, és sok-sok gyakorlás. Pár napja beszélgettem valakivel, aki azt szerette volna, ha az elismerés egyből jön, rögtön világsztár akart lenni. Sokan ezt látják, és bár ezt célnak érdemes kitűzni, nem kell tévedésbe esni. Ami könnyen jön, úgy is megy! Az ilyen álomgyártáshoz hozzájárul a mostanában divatos sztárfaragás. Kevesen értik meg, hogy a nézettség az alapja minden ilyen programnak, és nem alapfeltétele a tehetségkutatás. Az is igaz, hogy kellőképpen kihasználva az ezzel járó lehetőséget, lehet építeni egy karriert. Viszont ez sem arról szól, amit előszeretettel mutatnak a tévében, hogy egy szempillantás alatt sztár leszel. Erről többet tudnak mondani azok, akik ezt az utat már megjárták.

– Merre vezet Teleki Zoltán ösvénye? Miről álmodik, hogyan tervezi a jövőjét, és annak része-e Gyergyószentmiklós?

– Az ösvény eltelt részét ismeri az ember, de hogy mit hoz a jövő, azt nem tudhatjuk. Gyergyószentmiklós akkor is része lesz életemnek, ha történetesen más kontinensre visz az élet. Jó pár éve mondtam barátaimnak, hogy lehet poros, sáros ez a kisváros, de mikor a határába érkezem, mindig megdobban a szívem, mert hazajövök. Szeretnék továbbra is énekelni. Régi tervem az, hogy zongorakísérettel adjak elő dalokat.

– Miért hálás ön az elmúlt esztendő kapcsán, és hogyan hangzik az újévi fogadalma?

– Hálás vagyok a lehetőségekért. Azért, hogy még vannak zenésztársaim és közönségem, akikre számíthatok és akik számíthatnak rám. Ez utóbbi tulajdonképp egy megismétlődő újévi fogadalom is. Elismeréssel tartozom zenésztársaimnak és a közönségnek. Ha most érne véget az út, azt mondanám: megérte!