
Fotó: Baricz Tamás Imola
A huszadik alkalommal megszervezett Kárpát-medencei Borsos Miklós Alkotótábor záróünnepségére került sor július 25-én, csütörtökön délben. A fiatal alkotók munkáiból nyílt kiállítás, Attiláról, a hunok és magyarok nagy királyáról Balázs József mesélt.
2013. július 25., 19:282013. július 25., 19:28
2013. július 25., 20:112013. július 25., 20:11
A Borsos Miklós Művészetéért Alapítvány szervezésében összesen harmincöten táboroztak a szárhegyi ferences kolostorban Barabás Emese csíkszeredai pedagógus irányításával. A fiatalokat pályázat alapján hívták, akik kísérőtanáraikkal a Kárpát-mendence szinte minden szegletéből érkeztek. „Igyekeztünk úgy összeállítani a programot, hogy a tevékenységek – festészet, grafika, szobrászat – mellett lehetővé tegyük a gyerekek számára, hogy megismerjék Gyergyószék kulturális és természeti értékeit. A kézműves képzések alatt és a Gyilkos-tó legendája alapján készült munkákból rendeztünk kiállítást” – mondta Bancsi Edit, a tábor szervezője.
Szabó Lóránt budapesti képzőművész volt a tábor szakmai irányítója, ő is elégedett az elkészült munkákkal, a gyerekek hozzáállásával, akárcsak Balázs József alfalvi festőművész, a tábor támogatója. „Látom a munkákon, hogy szívvel-lélekkel készültek, a gyerekek ráéreztek arra, amit mi sugalltunk nekik: dicső történelmünk felé szeretettel forduljatok mindig” – jegyezte meg Balázs József, majd Attiláról, a hunok és magyarok királyáról mesélt a gyerekeknek. Történeteken keresztül ismertette meg a hunok civilizációját, és egy csokit ajánlott fel annak, aki megmondja Attila lovának nevét. A csoki most megmaradt, de hogy a Villám nevet nem fogják a jelen lévő gyerekek elfelejteni, ebben biztos lehet a festőművész, aki a nemes örökség felvállalását adta házi feladatként a fiataloknak.
Emlékek, ajándékok
„Oklevélpályázatot is hirdettünk, ez az egyetlen tevékenység, melynek versenyjellege van a táborban, és arra szolgált, hogy a nyertes, ez esetben a szigetszentmiklósi Szirmai Kitti által megálmodott és elkészített oklevelet kapta minden résztvevő” – mondta Bancsi Edit, hozzátéve: az első három munkát díjazták. Szigetszentmiklósra került az első (Szirmai Kitti) és a harmadik díj (Patkó Enikő), a második Szárhegyen maradt Sajgó-Vormair Orsolyának. A tábor résztvevői az oklevél mellé címlistát, csoportképet kaptak, ezenkívül ajándékcsomagot állított össze számukra a Jakab Antal Keresztény Kör is, és a Magyarok Világszövetsége szintén egy-egy kiadvánnyal ajándékozta meg a tábor résztvevőit.
A Borsos Miklós Alapítvány legelső táborának vezetője is meghívást kapott az ünnepségre, Vargyas Gabriellának a tábor húsz évét összefoglaló kiadvánnyal, emléklappal köszönték meg munkáját.
A táborzárót ünnepélyesebbé tetta a gyergyószenmtiklósi Vaskertes iskola három, hegedű szakon tanuló diákja Veress Csaba tanár irányításával.
Borsos Géza, a szervező alapítvány elnöke a tanügyi rendszer reformálásának szükségszerűségéről szólt, a közösségépítés, személyiségfejlesztés, művészeti oktatás fontosságát emelte ki záró beszédében.
A gyergyócsomafalvi Borsos Miklós Művészetéért Alapítvány a Szárhegyi Kulturális Központtal közösen, a Hargita megyei tanács főtámogatásával, illetve a Bethlen Gábor Alap, a Communitas Alapítvány, a NapSziget a Művészetekért Alapítvány, a Bonus Rt., a nyíregyházi Pazomed Kft. György István, Ardelean Ildikó, Sándor Pongrác, Diplomat Cukrászda és a Családfa Kft. támogatásával szervezte meg a tábort.
Zenével, közösségi élményekkel és lelki feltöltődéssel várja Gyergyószentmiklós a FeltöltŐ Keresztény Zenefesztivál közönségét. Június 18–21. között a „Boldogok, akik békét teremtenek” mottóval szólalnak meg a dallamok, hangzanak el az előadások.
Két házkutatást tartottak szerdán Hargita megyében jövedéki termékek illegális birtoklása és forgalmazása miatt. A rendőrök 4720 szál cigarettát, 56 liter etil-alkoholt, 33,5 liter tömény szeszes italt és 5000 lej készpénzt foglaltak le.
Gyergyószentmiklóson jelenleg több infrastrukturális beruházás is zajlik párhuzamosan. Egyszerre dolgoznak a szennyvízhálózat bővítésén, a korábban felásott utak helyreállításán, és készülnek az elektromosautó-töltőállomások is.
A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.
Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.
Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.
128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.
Énekkel csatlakoztak a Nemzeti Összetartozás Napjához a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Általános Iskola diákjai: 402 alsó tagozatos tanuló adta elő az Otthon vagyunk című dalt a Szent István-templomban.
szóljon hozzá!