Fotó: Balázs Katalin
A helyi rendőrség léte csökkenthetné a lopások számát, biztosíthatná a közrendet, elriaszthatná szándékuktól a kártevőket – így vélekedik Gyergyóalfalu önkormányzata. A község egykori rendőre és lakói is pártolják az ötletet, egy feltétellel: ha valóban jól végzik majd a dolgukat az ő zsebükből fizetett személyek.
2012. szeptember 12., 17:102012. szeptember 12., 17:10
2012. szeptember 12., 19:172012. szeptember 12., 19:17
Elvi döntést hozott Alfalu önkormányzati testülete, helyi rendőrséget szándékoznak létrehozni. Gáll Szabolcs polgármester elmondta, újra működik a rendőrőrs, viszont egyetlen rendőr teljesít szolgálatot. Kevés. A helyi rendőrséget egyelőre három személlyel hoznák létre, annak ellenére, hogy a törvény szerint ezer főre egy személyt kellene számítani. Az ő feladatuk lenne a közrend biztosítása mellett a határőrzés és a romakérdések megoldása is. Még nem tudják, melyik módot választják, mert egy őrző-védő cég ajánlotta, hogy ők alkalmaznának ezen célra embereket. A szolgáltatás díja aszerint alakulna, hogy milyen feladatokkal bíznák meg az alkalmazottakat. Ebben az esetben akár egy hónap múlva is elkezdődhetne tevékenységük. Ha az önkormányzat alárendeltségében hoznák létre a helyi rendőrséget, akkor jóváhagyásokra kell várni, az anyagi alap miatt pedig 2013 előtt nem kezdhetnék el a munkát, erre ugyanis csak a jövő évi költségvetésből tudnának pénzt elkülöníteni.
A polgármester úgy gondolja, nem jelent majd problémát, hogy kiket alkalmazzanak, lesz jelentkező. Gyergyószentmiklósról máris érdeklődött két, ilyen irányú tapasztalattal rendelkező személy, viszont azt szeretnék, ha elsősorban a helyi lakosság soraiból kerülnének ki a helyi rendőrök. Tudják, nem kis befektetés lenne ez a községnek, de a választott képviselők azt remélik, megtérülne a beruházás.
Alfalviak igénye
„Rendőrre szükség van. Erre nem kell sajnálni a pénzt, mert egyre több a tolvaj. A szegénység sok embert rossz útra térít, s ha nincs fenyítés, csak szaporodik ezek száma” – fogalmazott egy alfalvi lakos. Van, aki úgy véli, ha igazán jó rendőrök lettek volna Alfaluban, akár a Csala-gyilkosság is elkerülhető lett volna, mások állítják, hogy a roma problémákra kellene koncentrálni, s az sem lenne rossz, ha igazoltatnák, szándékáról kikérdeznék – akár a múlt rendszerben –, amikor idegen jelenik meg a faluban. „Jó az ötlet, viszont jól meg kell választani hozzá az embereket is. Még csak az hiányzik, hogy erőfitogtatók kerüljenek rendőrnek, s aztán a túlkapásokról menjen híre Alfalunak” – mondja egy megkérdezett, azt javasolva, ha lesznek rendőrök, a községvezetés rendszeresen nézzen a körmükre, a lakosság pedig abban segítse a rendfenntartást, hogy rögtön jelentse, ha kenőpénzt fogad el a megbízott vagy más módon túllépi hatáskörét.
A nyugdíjas rendőr javaslatai
Sok alfalvi emlegeti Császár Józsefet, aki évtizedeken át volt Borzont, majd a megyésítést követően Alfalu rendőre. Állítják, Császár idején rend volt s fegyelem, mert ha a „magas milicista” megjelent, elillant a rossz szándékú. Az hírlik róla, ha komoly volt, nem kellett tartani semmitől, de ha kacagott, az büntetéssel járt.
Császár József régen nyugdíjas, és arra büszke, hogy sosem kellett tartania megtorlástól. Ma is sok borzonti, alfalvi keresi fel tanácsért gyergyószentmiklósi otthonában, a községet mint a tenyerét ismeri. Elmondta, az ő idejében huszonnégy órás volt a rendőr munkája. Ha éjfélkor kopogtatták meg az ablakát, öltözött, indult. Nem volt sok dolga, erdei falopások voltak gyakoribbak, s egy-egy cigányverekedés adódott. A hármas gyilkosságra emlékszik vissza, és még egy esetre, amikor ketten halálra vertek egy férfit. Egyébként békesség volt Alfaluban, igaz, kellett tudni az emberek nyelvén beszélni, ha idegen érkezett, szándékáról kikérdezni. „Arra kellett vigyázni, hogy a tisztelet megmaradjon. A rendőr nem lehet ivócimbora, nem tegeződhet össze mindenkivel, mert elveszíti tekintélyét” – mondta javaslat gyanánt is.
A helyi rendőrség kérdésében úgy vélekedett, az ötlet jó, ám figyelni kell a kivitelezésre. Három rendőr valóban képes a rendfenntartásra, ha szívvel-lélekkel végzi a munkáját. Ennek titka, hogy rendszeresen ellenőrizze őket a polgármester. Pontosan meg kell szabni a feladatokat, s nem maradhat el a számonkérés. Császár úgy látja, állami és helyi rendőrség legjobban együtt tudná kifejteni tevékenységét, egy parancsnok irányításával, költségek megosztásával. Feltétlen szükség van autóra a hatékonyság érdekében, büntetési joggal kell felruházni a rendőröket, és az sem baj, ha bizonyos esetekben előkerül a gumibot.
A nyugdíjazott rendfenntartó úgy gondolja, lehetne változtatni a rendőrök negatív megítélésén, minden egyén külön-külön tehet róla, hogy a községlakók benne a biztonságukat nyújtó személyt, és ne az oktalanul büntetőt lássák. Szép hivatásnak tartja ezt a munkát, megjegyezve: „ma is visszamennék, de túl öreg vagyok, nem vennének fel”.
Példa: Gyergyószentmiklós
Az alfalviak Gyergyószentmiklósról veszik a példát, úgy látják, a városnak előnyére vált a helyi rendőrség létrehozása. Támpont arra is, hogy milyen kiadásra számíthatnak. Gyergyószentmiklóson nyolcfős a helyi rendőrség, tavaly felszerelésük megvásárlására közel 37 ezer lejt költött az önkormányzat, idén kiegészítésként még 7000 lejt. A havi kiadás 13 500 lej, a fenntartási költségbe benne foglaltatik az alkalmazottak bére, valamint az autó üzemanyaga is.
szóljon hozzá!