Itthon – Gergely Géza kötete a ditróiakról

Kavicsok vagy drágakövek?

Fehéren a fekete – így, leírva lesz súlya a szónak, így lehet csak visszatartani, ha elszállni próbálkozna. Az Itthon kötet szintén e célt szolgálja, többszörösen is.

Engedjenek meg egy rövid visszaemlékezést. Úgy tizenöt évvel ezelőtt a Gyergyói Kisújság szerkesztőjeként hetente volt alkalmam találkozni egy idősödő tanáremberrel. Alkalmival, autóbusszal érkezett Ditróból – bár azt hiszem, jött volna ő gyalog is, hogy küldetését teljesítse –, és hozta kéziratát. A község nagyobb eseményeinek egyike volt mindig gondosan megírva, s máris ajánlotta a következőt, amiről feltétlenül tudnia kell a nagyvilágnak. Vele érdemes volt terjedelemben megállapodni. Ha két oldalban egyeztünk, tartotta, csak mellé tűzött egy féloldalas cetlit sűrűn teleírva, s hajtogatva, annyira fontos a kiegészítés, hogy muszáj neki helyet szorítani a lapban. Tősgyökeres ditrói sem ragaszkodott volna jobban ezen településhez, mint emberünk, aki képtelen volt a száraz, csak tényszerű eseménytudósításra. Az ünnepben, a községi eseményekben mindig benne volt ő is, írásaival is lokálpatriotizmus-erősítésre biztatva falustársait. A „ditrói tudósítónk” – amint az újságnál szólítottuk – tehát ígérte, írta és hozta híreit a közösségéről. Szállította kiállításra a ditrói kavicsokat, hogy a távol élők és környéken lakók tudják: idehaza, Ditróban az élet nem állt meg.

Gergely Géza magyar szakos tanár ő, aki 1935-ben született Homoródkeményfalván. Általános Iskolájának hét esztendejét szülőfalujában, a mezőgazdasági könyvelési középiskolát Székelyudvarhelyen végezte 1955-ben. Két év katonaság és két év könyvelői munka után a Babeş-Bolyai Tudományegyetem filológia karán magyarszakos tanári diplomát szerzett. Ditróba szólt kinevezése, innen is nyugdíjazták. Harminchat esztendőn át tanított az általános iskolában, és ezzel párhuzamosan tizenhat esztendeig a község középiskolájában. Oktatás és nevelés kézen fogva járt pályája során, diákjaiban közössége jövőjét látta, kötelességének tartva az itthon-erősítést.

Építőkövek számos darabját köszönhetik neki a ditróiak, hisz ezt szolgálták az újságcikkek is, melyek többsége a Gyergyói Kisújságban látott napvilágot, de olvashattuk Gergely Géza nevét az Új Magyar Szóban, Hargita Népében, Új Keletben és Vasárnapban is. Építőkövet pótolt a ditrói közösség házába megírva a Kálvária című, Pál Béla matematikatanár meghurcoltatásáról szóló kötetét, és akkor is, amikor A Szülőföld hangja cím alatt Köllő Sándor munkáját, a ditrói bútorgyár történetét rögzítette.

Az Itthon Gergely Géza kötetei között harmadik a sorban. Témakörök szerint, kronológiai sorrendben olvashatjuk benne Ditró elmúlt húsz esztendejének jeles eseményeit, a közösség szerveződését. Végigvonul a szemünk előtt, ahogyan a ditróiak építgetik kapcsolataikat a testvértelepülésekkel, ahogyan szervezkednek generációk szerint, ahogyan részt vesznek az önképzésbe a fiatalok, ahogyan gazdagítják ismereteiket az idősebbek a Mindenki Óráján, ahogyan bekapcsolódnak a kulturális eseményekbe, a sportéletbe, a falunapok megszervezésébe, a zenei élet újjáélesztésébe, ahogyan felébred az érdeklődésük a nemzeti múlt, a népi hagyományok iránt, ahogy igyekeznek szépíteni, biztonságosabbá, otthonosabbá tenni környezetüket. Külön szerep jut az iskolának, amely nemcsak a tantervben szereplő ismeretekkel látja el tanulóit, hanem tanulmányi, szavaló-, mesemondó versenyeken ad lehetőséget nekik a bizonyításra.

Mindig lelkesedve, mindig empátiával, a szíve szűrőjén keresztül mutatja be Gergely Géza a ditrói ünnepeket és hétköznapokat, központi gondolata az itthon maradás, hazatérés, s mintegy intő jelként szívesen idézi a kortárstalálkozóra hazaérkezett ditróiak sóhajtásait.

Géza bácsi kavicsai építőkövekké váltak az évtizedek során. E kötet által átminősülnek: drágaköveivé válnak a ditrói közösségnek, a Ditró-kutatóknak, az elszármazottak unokáinak is. Köszönet hát a kötet szerzőjének az Itthon drágaköveiért.