Emlékállítás a nagy háború hőseinek

Sokan vannak Hargita megyében is, akik a hősök sírjánál gyújtanak gyertyát, így gondolnak azokra, akik fronton, fogságban vesztették életüket, végső nyughelyük ismeretlen. Nekik szeretne emléket állítani egy kezdeményezés.

A Gyergyói Hírlap hűséges olvasója kereste meg nemrég a szerkesztőséget, kérve, ha lehet, népszerűsítsenek egy háromszéki kezdeményezést, mely minden magyarnak egyaránt szól. A Szék-helyek nevet viselő portál gyűjtené össze az 1916-ban elhurcoltak és az első világháborúban részt vevők adatait, mindent, ami róluk fellelhető: személyes adataikat, történetüket, családban őrzött fényképeket. Erre a kezdeményezésre bukkant rá a gyergyószentmiklósi Ilyés Kincső, és személyes érintettsége révén jónak látta másokhoz is eljuttatni a hírt: „Az én nagyapám, Bíró Vince 1916-ban halt meg, megvan a hadügyminisztérium által kiadott igazolás is, hogy Ukrajnában érte a végzet. Őrizzük az utolsó levelezőlapját is, amit a családjának írt haza. Már régóta gondolkodtunk azon, hogy egy emléket kellene neki állítani. A felhívás is az emlékállítás egyik módja” – nyilatkozta a nyugdíjas pedagógus.

Emlék az 1916-ban elhurcoltaknak és azoknak, akik a nagy háborúban harcoltak – ezzel a címmel olvasható a felhívás a Szék-helyek nevet viselő honlapon. Szerkesztői így fogalmaznak: „Sorozatot indítunk abból a célból, hogy kutassuk fel mindazokat, akiket elhurcoltak Háromszékről az első világháborúban a román betöréskor. Keressük azokat a honfitársainkat, akik elestek a az első világégéskor, és nem a szülőföldben nyugszanak.” Megjegyzik azt is, hogy bár a honlap elsősorban Felsőháromszéket szolgálja ki információkkal, bárhonnan érkező írásokat, képeket, adatokat szívesen fogadnak és publikálnak. Ígérik, minden esetben megjelölik a képek küldőjének, a történet írójának a nevét, valamint más segítséget is szívesen fogadnak a múlt emlékfoszlányainak összeillesztéséhez.

Gyergyó vidékén szokás volt, hogy ha hazajött a frontról a halálhír, megszervezték az elveszített hozzátartozó temetését. Az idősebbek úgy emlékeznek, minden úgy zajlott, mintha itthon érte volna a végzet, csak koporsó nem volt. De szimbolikusan a háztól kísérték a temetőig a gyászolók, fejfát is állítottak emlékére. Ez viszont nem mindig történt meg különböző okokból, és bizony sok család még mindig keresi az emlékállítás módját.

Ilyés Kincső így nyilatkozott: „Sok időnek kellett eltelnie, hogy konkrétan megfogalmazódjon bennünk a gondolat: megérdemli ő is, hogy síremléke legyen. Ott, az itthon hagyott, hat gyermeket felnevelő özvegyének sírja mellett. Eddig a hősök sírjánál gyertyát gyújtva gondoltunk arra, hogy ez érte ég, de jövőre, halálának századik évfordulójára készen lesz az emlékmű is. Kettős emlék lesz, hisz Gyergyóból menekülés közben a család hetedik gyermeke, a hatéves Józsika is meghalt, a Bucsin-tetőn temették el. Az ő neve, emlékezete is felkerül a készülő emlékműre.”

Ilyés Kincső családja megtalálta a módját az emlékállításnak, és másokat is arra biztat, hogy a birtokukban lévő információkkal járuljanak hozzá, hogy a múlt szomorú eseményei világossá váljanak. Az sem baj, ha valakinek nehezére esik a történetírás, a számítógépes kommunikáció. Annak kiküszöbölésére is van megoldás – tudtuk meg Tóth László újságírótól, az adatgyűjtés és emlékező sorozat indítójától.

„Észak-Magyarországtól a Kárpát-kanyarig nagyon sokan jelentkeztek már a felhívásra. Kapunk képeket, történeteket, de elébe is megyünk egy-egy információnak” – mondta. Ez nem jelent mást, mint azt, hogy ha jelzik, van ehhez kapcsolódó dokumentum, történet, és egy térségben négy-öt személytől is érkezik megkeresés, Tóth fogja magát, és a helyszínre utazik. Mint mondja, többnyire idős emberek az adatközlők, eredményesebb a személyes találkozás. Azt ígérte, ha igény van, Gyergyó vidékére is szívesen kiszáll.