Délhegy-kupa mező helyett erdőben

A kedvezőtlen hóviszonyok miatt nem nyílt terepen, hanem az erdőben kialakított nyomvonalakon versenyeznek hétvégén a kutyaszánhúzók a gyergyócsomafalvi futamon.

Pethő Melánia

2016. január 15., 14:152016. január 15., 14:15

Mondhatni „megvetette a lábát” Csomafalván az a kezdeményezés, amelyet első ízben 2014 januárjában szervezett meg a helyi születésű, jelenleg a Beszterce-Naszód megyei Óradnán élő Kiss Attila kutyafogathajtó. A sportág versenynaptárában is jegyzett Délhegy-kupa már az első évben nemzetközi szintű volt, magyarországi, bulgáriai résztvevők álltak rajthoz a hazaiak mellett.

Idén a Moldovai Köztársaságból bejelentkezett fogathajtók emelik nemzetközi szintűre a rendezvényt – tudtuk meg a szervezőtől. Kiss Attila elmondta, szerda reggelig még kétséges volt, hogy meg lehet-e rendezni a versenyt, a havazás viszont a szervezők segítségére érkezett. Abból kifolyólag, hogy kevés hó hullt, és az időjárás is enyhe, a versenyt új terepen, az erdő között tartják. Két nyomvonalon, egy 5 és egy 8 kilométer hosszúságú távon indulnak majd a fogatok, a rövidebb nyomvonal 60 méteres, a hosszabbon 160 méteres a szintkülönbség.

A szombat-vasárnapi futamon huszonkilenc hajtó és több mint száz kutya áll rajthoz, hat kategóriában mérettetnek meg. Mindkét napon 11 órától indul a verseny. A rajtpont az Ózon panziónál lesz, ide várják a nézőket is a szervezők. Kivetítőn lehet majd követni a versenyzők haladását, ezt a fogatokra szerelt GPS nyomkövetők teszik lehetővé – tájékoztatott Kiss.

A csomafalviaknak ezúttal is lesz, akinek szurkoljanak, hisz Kiss Attila nemcsak szervezőként, de versenyzőként is ismételten bemutatkozik, illetve a szintén csomafalvi Baróti Nándor is rajthoz áll. Az előző szezonban nemzetközi szinten elért kiemelkedő eredményeik tükrében mind a 14 éves fiú, mind pedig Kiss nagy esélyekkel indul a Délhegy-kupán.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 03., kedd

Húsz kutyát mentettek ki a tarthatatlan körülmények közül Gyergyóújfaluban

Élelem, ivóvíz és megfelelő menedék nélkül tartottak húsz kutyát egy gyergyóújfalvi ingatlan területén. A hatóságok 19 állatot menhelyre szállítottak, az ellenőrzés során pedig öt bírságot is kiszabtak.

Húsz kutyát mentettek ki a tarthatatlan körülmények közül Gyergyóújfaluban
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Román–magyar határkérdés a gyergyószentmiklósi történészkonferencián

A Magyar Tudomány Napja alkalmából kétnapos történészkonferencia kezdődött kedden a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban. A közel ötven éve elindított rendezvény idén is neves előadókat, tartalmas előadásokat hoz a közönségnek.

Román–magyar határkérdés a gyergyószentmiklósi történészkonferencián
2026. november 02., hétfő

Történészkonferenciát szerveznek Gyergyószentmiklóson

Történészkonferenciát szerveznek a Magyar Tudomány Napja tiszteletére a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban november 3–4-én Az önálló magyar nyelvű oktatásért címmel.

Történészkonferenciát szerveznek Gyergyószentmiklóson
2026. október 30., péntek

Civil összefogással keresik tovább a Bucsinon eltűnt idős férfit

Folytatják szombaton a Bucsin-tetőn eltűnt Forró Lajos keresését: a család a hivatalos kutatás lezárása után önkénteseket vár délelőtt 10 órára a Bucsin-tetői sípályához, hogy kisebb csapatokban átvizsgálják a környező területeket.

Civil összefogással keresik tovább a Bucsinon eltűnt idős férfit
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Nyolc órán keresztül küzdöttek a lángokkal Maroshévízen

Hatalmas tűz ütött ki egy lakóháznál Maroshévízen, az 1918. December 1. utcában. A helyszínen hivatásos és önkéntes tűzoltók több órán keresztül küzdöttek a lángokkal péntek hajnalig.

Nyolc órán keresztül küzdöttek a lángokkal Maroshévízen
2026. október 30., péntek

Minden erőfeszítés ellenére sem találták meg az eltűnt idős férfit

Hivatalosan is befejeződött az eltűnt 88 éves férfi keresésére indított akció. Az utolsó hivatalos keresést október 28-án, szerdán tartották, amelyben rendőrök, csendőrök, tűzoltók, hegyimentők és önkéntesek vettek részt.

Minden erőfeszítés ellenére sem találták meg az eltűnt idős férfit
2026. október 29., csütörtök

Több pénzre pályáztak, mint amennyit ki tudnak osztani: mindenkitől lecsípnek egy kicsit

Jóváhagyta a gyergyószentmiklósi képviselő-testület a kulturális tevékenységekre pályázó civil szervezetek támogatási listáját. A helyi költségvetésből összesen 237 511 lejt ítéltek oda tizennyolc pályázatra.

Több pénzre pályáztak, mint amennyit ki tudnak osztani: mindenkitől lecsípnek egy kicsit
Hirdetés
2026. október 28., szerda

Áramszünet lesz Gyergyóalfalu több utcájában

Csütörtökön 9 és 15 óra között áramszünetre kell számítani Gyergyóalfalu több utcájában az elektromos hálózaton végzett munkálatok miatt – közölte az Electrica áramszolgáltató.

Áramszünet lesz Gyergyóalfalu több utcájában
2026. október 28., szerda

Átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklós egy részén

A Kossuth Lajos utcában zajló munkálatok során keletkezett meghibásodás miatt átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklóson, a Batthyány Ignác-iskola bentlakása és a Robi Konyha környékén.

Átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklós egy részén
2026. október 28., szerda

Harmadik napja találnak lőszereket egy Hargita megyei településen

Már harmadszorra riasztották a tűzszerészeket a Hargita megyei Salamás községhez tartozó Gyergyóhodosra, ahol újabb lőszermaradványokat találtak.

Harmadik napja találnak lőszereket egy Hargita megyei településen
Hirdetés