Csík környékén egyetlen személyre sem kaptak támogatást

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Habár biztosak voltak abban, hogy tovább kell szorítaniuk a nadrágszíjon, mégis váratlanul érte a Gyulafehérvári Caritas vezetőségét a hír, miszerint drasztikusan csökken az idei állami támogatás. A szociális szervezet munkatársai ígérik, hogy nem engedik el a rájuk szoruló gondozottak kezét.

Péter Beáta

2016. január 27., 10:482016. január 27., 10:48

Évről évre egyre nehezebben tudja működtetni szolgáltatásait a Gyulafehérvári Caritas, főként amiatt, mert a munkaügyi és szociális minisztérium egyre csak csökkenti az állami támogatást. Épp a folyamtos csökkenés teszi lehetetlenné a szociális szolgáltatások és a folytonosság biztosítását, mivel sosem tudják, hogy a következő évben hogyan és miből folytatják tovább – mutatott rá Péter György, a Gyulafehérvári Caritas szociomedikális ágazatának igazgatója.

„Örökké azt látjuk, hogy valahol meg akarnak szorítani. A minisztérium úgy veszi, hogy a civil szervezeteket támogatja és nem a gondozottakat. A múlt évben például otthoni beteggondozásra 1,7 millió lej állami támogatást kaptunk egyházmegye szinten, erre az évre mindössze hétszázezer lejt. Ezt lehet számolni így is úgy is, de az egy millió lej hiány az egy millió lej.” Az igazgató elmondta, noha az állami támogatás drasztikusan csökkent, nem fognak állások megszűnni, és folytatják tevékenységüket. Közben igyekeznek a hiányokat pótolni, a költségeket optimalizálni. „Az állami támogatás nagyságától függetlenül sok ember ránk bízta magát és a sorsát különböző területeken – otthoni beteggondozás, családsegítő szolgálat, idősotthonok stb. –, és mi nem mondhatjuk azt, hogy ennyi volt és oldja meg maga a saját problémáját. Nem engedjük el a kezüket!”

A csíkszeredai Szent Ágoston Nappali Foglalkoztató Központba fogyatékkal élő fiatalok és felnőttek járnak. A központnak jelenleg 26 foglalkoztatottja van, négy Caritas-munkatárs és egy német önkéntes dolgozik ott nap mint nap. A központ már a tavaly sem kapott szubvenciót, ez a második év, amikor nem kapnak támogatást, ami nagyon megnehezíti az ott zajló munkát.

„Az, hogy a központnak léteznie kell, nem kétséges. Azoknak az embereknek, akik hozzánk járnak, ez az egyetlen lehetősége, hogy ne kerüljenek a társadalom peremére, hogy ne legyenek elzárva a közösségtől, és ezt nyilván mindenáron szükséges fenntartani. Annak, hogy megvonták az állami támogatást, egyenes következménye, hogy a helyi közösségekre és a családokra nagyobb teher hárul. Szerencsére az összes önkormányzat, amelyekkel együtt dolgozunk, a lehető legpozitívabban viszonyulnak hozzánk, próbálják segíteni a különböző programjainkat. De nagyon hiányzik nekünk, amit régebb, 2014-gyel bezárólag az állami költségvetésből a 34-es törvény alapján kaptunk” – magyarázta Demeter Zsuzsa, a Fogyatékkal Élőket Támogató Szolgálat koordinátora.

A Gyulafehérvári Caritas szociomedikális ágazata a 2016-os évre négy központra – Keresztúr, Gyergyóalfalu, Csík, valamint Udvarhely környéke – igényelt támogatást a Szociális, Családügyi és Munkaügyi Minisztériumtól, összesen 896 ellátottra havi 107 520 lejt igényelve. Ebből 339 személy szociális ellátására havi 40 680 lejt hagyott jóvá a szaktárca. Keresztúr és Csík környéke nem kap támogatást. Ez 557 ellátottat érint megyeszinten, ők nem részesülnek idén állami támogatásban, a szervezetnek pedig 66 840 lej kiesést jelent havonta.

Györgyi Emőkétől, az ágazat ápolási igazgatójától tudjuk, többnyire idős, kisnyugdíjas ellátottaik vannak, akik nem tudják teljes mértékben fedezni az ellátásuk költségeit. Az ellátás egy részét a helyi önkormányzatok állják, a másik része állami támogatás, a harmadik pedig az ellátott hozzájárulásából tevődik össze. „Ha kiesik az állami támogatás, akkor értelemszerűen marad a gondozott és a helyi önkormányzat hozzájárulása. Mivel többségében kisnyugdíjasokról van szó, akik a négyszáz, ötszáz lejes nyugdíjukból nincs ahogy az ellátásra is fordítsanak, ezért megpróbálunk a helyi közösségekkel, önkormányzatokkal tanácskozni, hogy mit tudunk tenni annak érdekében, hogy továbbra is megkaphassák a szükséges segítséget ezek az idős, sok esetben mozgásképtelen személyek.”

Csík környékén 230 ellátottra kért támogatást a szervezet, de egyetlen személyre sem kapott. Ennek ellenére a Caritas munkatársai továbbra is ugyanolyan rendszerességgel járnak a segítségre szorulókhoz, mint eddig. A betegellátás költsége egyénenként változó, átlagosan havi 200-300 lej között változnak a költségek. Van olyan, akinek 50 lejbe, másnak 500 lejbe kerül az ellátása, a szükséges szolgáltatástól függően.

Szenyes Sarolta nyolc éve dolgozik a Gyulafehérvári Caritasnál. Kolléganőjével Csíkmenaság, Csíkszentgyörgy, Bánkfalva és Potyand településeken végeznek betegellátást. Naponta 8-10 gondozotthoz látogatnak el. „Reggel elindulunk, vannak kétszeres pelenkások, először őket látjuk el. Ha injekciót kell beadjunk valakinek, azt közben megejtjük, és aztán következnek a kötözések. Ezután megint megyünk pelenkázni és fürdetni, mert van, akit minden nap le kell füröszteni. Egész napos munka tulajdonképpen, mert este is vissza kell menni néhány gondozotthoz.”

Mint mondta, vannak olyan falvak, ahol a beteggondozók még több helyre járnak, mint ők, de ez mindig attól függ, hogy egy adott betegnél milyen szolgáltatást kell nyújtani. Az orvosi ellátáson túl, ha megkérik őket a gondozottak, gyógyszert és élelmiszert vásárolnak nekik. Sok helyen fát és vizet hordanak be, vagy éppen takarítanak. „Mindig nagyon várnak már, hogy menjünk. A régi betegekhez már úgy járunk, mintha oda tartoznánk, családtagként kezelnek. Az újak is várnak, közben tanítjuk is őket, mert gyógytornát is tartunk. Nagyon sok pozitív visszajelzés van, hogy igenis szükség van ránk és jólesik, ha segíthetünk az embereken” – összegezte a beteggondozó.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
Hirdetés