Borultak is, de célba értek a kutyafogatok

Bár kutyahideg volt,  és vízszintesen havazott, a látvány kárpótolt mindenkit, aki a Gyergyócsomafalván megrendezett nemzetközi kutyaszánhúzó-versenyt választotta a hétvégén. Számos versenyző állt rajthoz, és sok nézelődő volt kíváncsi a harmadszorra megszervezett Délhegy-kupára.

2016. január 18., 12:192016. január 18., 12:19

2016. január 18., 12:192016. január 18., 12:19

Közel harminc hajtó és száznál is több szánhúzó kutya állt rajthoz, hét kategóriában mérettettek meg. Sokan kíváncsiak voltak idén a versenyre, a szánhúzókra, az Ózon panzió környékén megnőtt az autósforgalom, volt keletje a melegítő italoknak is. Amint a gyergyócsomafalvi származású, Óradnán élő Kiss Attila szervező és kutyafogathajtó elmondta, érkeztek résztvevők és szurkolók Besztercéről, Kolozsvárról, Focsani-ból, Brassóból, Bukarestből is, a legtávolabbi versenyző Kisinyovból jött.

Ugyan kivetítőn nem követhettük a szombat-vasárnapi futamot, hogy miként haladnak az erdőben a kutyaszánok, de kapkodhatták a nézők fejüket a megannyi gyönyörű szánhúzó eb láttán. A szurkolók csoportokba verődtek egy-egy rajthoz készülő szibériai husky, alaszkai malamut alkotta fogat körül, melyek össze-összecsaholtak a nehéz pályát megtett, visszaérkező társaikkal.

Az idei terep nem volt könnyű, hallhattuk a hajtóktól. A pálya kialakítása is nehézségbe ütközött, mondta a szervező, mi több kétséges volt a verseny magtartása is a kedvezőtlen hóviszonyok miatt. „Napokig esett az eső, a gyergyócsomafalvi Baróti Botondnak és csapatának köszönhetően rajtolhatott a Délhegy-kupa, mert egy átalakított lovasszánnal szállították a pályára a havat” – mondta.

Idén  összesen három csomafalvinak szurkolhattak a helyiek. A 14 éves Baróti Nándornak, aki nemzetközi szinten kiemelkedő eredményekkel büszkélkedhet, és húgának, Rebekának is, aki szintén rajtolt fogatával.
A szervezés kapcsán Kiss Attila kitért arra is, hogy a kutyaszán-húzás Romániában hivatalosan nem elismert sportág, a minisztériumba eljuttatott kéréseikre nem kaptak választ, így nem tudják elindítani a folyamatot, éppen ezért hivatalos szponzorokat sem lehet felvonultatni, ennek eredményeképpen magánszemélyek adományaiból és a helyi polgármesteri hivatal támogatásával sikerült megszervezni a Délhegy-kupát.

A két nap alatt több fogat is felborult, több hajtó elesett, ez alól nem volt kivétel a gyergyócsomafalvi származású Kiss Attila sem, de vasárnap délig épen, egészségesen visszaérkeztek a rajthoz mind a hajtók, mind a kutyáik.

Tamás Gyopár

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Megújult az RMDSZ Gyergyó Területi Nőszervezete

Mentorprogramot indít, képzéseket és konferenciát szervez, valamint a nők elleni erőszak megelőzésében is szerepet vállal az RMDSZ nemrégiben megalakult Gyergyó Területi Nőszervezete. Várják a nők csatlakozását.

Megújult az RMDSZ Gyergyó Területi Nőszervezete
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Két ittas sofőrt is kiszűrtek a rendőrök Gyergyószentmiklóson

Hetven alkohol- és kábítószer-gyorstesztből kettő mutatott pozitív értéket pénteken, amikor a gyergyószentmiklósi rendőrök ellenőrző akciót tartottak.

Két ittas sofőrt is kiszűrtek a rendőrök Gyergyószentmiklóson
2026. november 06., péntek

Látványosan halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése

Október végére 16 százalékban elkészült a Marosvásárhelyt Târgu Neamțcal összekötő A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakasza, ami hat százalékpontos előrelépést jelent az előző jelentéshez képest.

Látványosan halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése
2026. november 05., csütörtök

Gyergyóalfaluban a polgármester is bírálta az új hulladákgazdálkodási rendszert

Tiltakoztak szerda este Gyergyóalfaluban az új megyei hulladékgazdálkodási rendszer ellen: a lakossági fórumon sokan kijelentették, nem kötnek szerződést az új szolgáltatóval.

Gyergyóalfaluban a polgármester is bírálta az új hulladákgazdálkodási rendszert
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Több borszéki utcában is áramszünet lesz csütörtökön

A villamos hálózaton végzett munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás november 5-én, csütörtökön 9 és 15 óra között Borszék több utcájában.

Több borszéki utcában is áramszünet lesz csütörtökön
2026. november 04., szerda

Két hoki és egy foci a top három támogatás között Gyergyószentmiklóson

Gyergyószentmiklós képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén határozott a helyi pályázati kiírás alapján a költségvetésből biztosított sporttámogatások elosztásáról. Tizenegy sportegyesület és klub összesen 271 945 lej támogatásban részesül.

Két hoki és egy foci a top három támogatás között Gyergyószentmiklóson
2026. november 03., kedd

Húsz kutyát mentettek ki a tarthatatlan körülmények közül Gyergyóújfaluban

Élelem, ivóvíz és megfelelő menedék nélkül tartottak húsz kutyát egy gyergyóújfalvi ingatlan területén. A hatóságok 19 állatot menhelyre szállítottak, az ellenőrzés során pedig öt bírságot is kiszabtak.

Húsz kutyát mentettek ki a tarthatatlan körülmények közül Gyergyóújfaluban
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Román–magyar határkérdés a gyergyószentmiklósi történészkonferencián

A Magyar Tudomány Napja alkalmából kétnapos történészkonferencia kezdődött kedden a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban. A közel ötven éve elindított rendezvény idén is neves előadókat, tartalmas előadásokat hoz a közönségnek.

Román–magyar határkérdés a gyergyószentmiklósi történészkonferencián
2026. november 02., hétfő

Történészkonferenciát szerveznek Gyergyószentmiklóson

Történészkonferenciát szerveznek a Magyar Tudomány Napja tiszteletére a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban november 3–4-én Az önálló magyar nyelvű oktatásért címmel.

Történészkonferenciát szerveznek Gyergyószentmiklóson
2026. október 30., péntek

Civil összefogással keresik tovább a Bucsinon eltűnt idős férfit

Folytatják szombaton a Bucsin-tetőn eltűnt Forró Lajos keresését: a család a hivatalos kutatás lezárása után önkénteseket vár délelőtt 10 órára a Bucsin-tetői sípályához, hogy kisebb csapatokban átvizsgálják a környező területeket.

Civil összefogással keresik tovább a Bucsinon eltűnt idős férfit
Hirdetés