
A Csíkszépvízi Szent László Gyermekkórus. Örök értéket szólaltatnak meg
Fotó: Incze Sándor
Öt gyerekkórus részvételével tartják szombat délután fél héttől a madéfalvi Jézus Szíve-templomban a Zene mindenkinek program keretében a gregorián ének kórustalálkozót.
2017. március 17., 17:322017. március 17., 17:32
A Csíksomlyói Kegytemplom Gyermekkórusa (vezető Bíró János), Csíkszépvízi Szent László Gyermekkórus (vezető Incze Sándor), Csíkszentléleki Gyermek-Schola (vezető Gergely Tibor), Csicsói Lány-Schola (Gombos Csaba) és a Madéfalvi Schola (vezető Ványolós András) vesz részt a madéfalvi gyermekkórus-találkozón.
– magyarázta Ványolós András, aki Bartalus Zoltán madéfalvi plébánossal közösen szervezte meg a találkozót. Mint mondta, ezeknek a kórusoknak a tagjai magyarul és latinul is énekelnek. A szombati koncerten hallható lesz mind magyar, mind latin ének, a scholák külön-külön is fellépnek, majd a végén közösen énekelnek egy latin nyelvű ordináriumot és egy Salve Reginat.
A kórusvezető rámutatott, a gregorián énekek a katolikus egyház hivatalosan elfogadott énekei, és úgy véli, hogy örök értéket képviselnek. „A különböző zenei stílusok mellett 1200 évre visszamenően biztosan lehet tudni, hogy énekelték ezeket az énekeket, és ezek mindig aktuálisak maradtak. Azáltal, hogy hozzáférhető, minden gyermek és felnőtt meg tudja tanulni ezeket. Nagyon bensőséges módon fejezik ki a lélek munkáját az imában. Kodály Zoltán mondta, hogy az ének a lélek hangja. Ez hatványozottan rámondható ezekre az énekekre, mert a lélek legbelsőbb rezdüléseit fejezik ki olyan módon, hogy az mindenki számára hozzáférhető. Ez nem csak a profiknak a zenéje, mint például a barokk zene, ahol nagyon komoly zenei tudásra van szükség. Ezt az énekmódot mindenki megtanulhatja, csak kitartásra van szükség. Éppen ezért a gyermekek számára is egy olyan énekstílus, énekmodor, ami az ő egyszerű képességeik révén is megszólalhat és az örök értékeket képviselheti. Ez a több évszázados énekkultúra-kincs mindannyiunk öröksége, amit kötelességünk továbbvinni és továbbtanítani. Főleg a gyermekekkel lehet ezt a nevelést folytatni, mert ők azok, akik képesek ennek a befogadására.
– invitálta a közönséget Ványolós a találkozóra, amelyre a belépés díjtalan.
Vörös beavatkozási tervet léptettek életbe kedden este, miután a tengerparti Saturn üdülőhely egyik szállodájában több tucatnyian rosszullétre panaszkodtak – közölte a katasztrófavédelem.
Mezőgazdasági területre zuhant drónroncsokat fedeztek fel kedden Romániában, a moldovai határtól 23 kilométerre lévő, Vaslui megyei Viisoara térségében. A roncsokat tűzszerészek a helyszínen felrobbantották.
Petíciót adtak le a kányádi gazdák a helyi önkormányzatnál, mivel nem szeretnék, ha a Harvíz Rt. biztosítaná az ivóvíz-szolgáltatást. Egyebek mellett ugyanis a drágulástól tartanak. A polgármester részletezte, hogy erre miért nincs más lehetőség.
Miután három párt is miniszterelnök-jelöltként támogatta, Siegfried Mureșan teljesen eltűnt a nyilvánosságból, ahelyett, hogy parlamenti többséget próbált volna kialakítani – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ szóvivője.
Marosvásárhely csatlakozott a szecessziós örökséget népszerűsítő európai hálózatokhoz, hogy népszerűsíteni tudja a város épített örökségét.
Angela Merkel volt német kancellárt fogadta kedden a Cotroceni-palotában Nicușor Dan államfő. A volt német kancellár könyvbemutatóra érkezett Romániába.
Az RMDSZ parlamenti frakciói keddi együttes ülésükön nem foglaltak állást egy jövőbeli kormány támogatásáról, mivel az államfő még nem nevesített miniszterelnök-jelöltet – közölte Csoma Botond, a szövetség képviselőházi frakcióvezetője.
A jövő évi érettségi kompetenciavizsgáit április 12-23. között tartják – jelentette be kedden az oktatási minisztérium. A közlemény szerint a nyári érettségi írásbeli vizsgáit június 14-18. között szervezik meg.
Négy támogatási program indul közel 180 millió eurós keretösszeggel: a sertés- és szarvasmarhatartók már igényelhetik a támogatást, a kisgazdaságok, a virág- és gyógynövénytermesztők számára is pályázati lehetőség nyílik.
szóljon hozzá!