
Újabb utcák felújítását kezdték el
Fotó: Pinti Attila
Folytatódik a csíkcsicsói községi utak korszerűsítése, amelyet tavaly kezdtek el pályázati támogatásnak köszönhetően. Az iskolai és óvodai oktatásnak otthont adó épületek is bővülnek a közeljövőben, új építkezések kezdődnek.
2020. május 07., 20:082020. május 07., 20:08
Mint Péter Lukács, Csíkcsicsó polgármestere tudatta, a községben két nyertes pályázat nyomán korszerűsítik a községi utakat. Az Országos Vidékfejlesztési Program (PNDR) által nyújtott finanszírozás értéke 4,5 millió lej, amelyből 5,5 kilométernyi községi útra terítenek aszfaltszőnyeget, ezt a tervek szerint szeptemberig be szeretnék fejezni.
„Nincs még teljesen befejezve egyetlen útszakasz sem. Több helyen szükséges a kopóréteg elhelyezése, a kanálistetők is a helyükre kell kerüljenek, de az útmenti sáncokat is ki kell még alakítani” – részletezte a munkálatok sokaságát.
A Helyi Fejlesztési Országos Program (PNDL) keretéből további 5,7 kilométernyi községi út felújítását tudják még elvégezni, ennek előkészítése folyamatban van. A járdafelújítás viszont elakadt, mivel a beszállító kevesebb építkezési anyagot tudott biztosítani egyelőre, de reméli, hogy nemsokára új szállítmány érkezik, és folytatni tudják a munkálatokat.
Sikerült a kivitelezővel szerződést aláírni a helyi Kájoni János Általános Iskola új épületszárnyának elkészítésére, amelyre a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség 8 millió lej értékű támogatást biztosított. A beruházás műszaki tervei utolsó simításokra várnak – tudtuk meg. A polgármester elmondta, eredetileg a tanév lejárta után szerettek volna nekilátni a munkának, de mivel ebben a tanévben már nem lesz oktatás az intézményben, így május végén ennek neki is tudnak fogni.
Mivel a pályázat kiírásának pillanatában nem volt megfelelő szabad közterület, a labdarúgópályára kényszerültek azt rátervezni. Időközben viszont sikerült területeket vásárolni, így most arra törekednek, hogy módosítsák a terveket és mentsék meg a sportpályát. „Száz méterrel arrébb most már van egy területünk. Ha oda sikerül minden engedélyt beszerezni és a finanszírozóval is meg tudunk egyezni, ott építkeznénk majd” – tette hozzá Péter Lukács, megemlítve, a nemrégiben a személyi jövedelemadóból visszaosztott összegek is érintik ezt a beruházást.
„Hogy ne álljon meg a sor, még van egy örökségvédelmi pályázatunk is. A technikai tervek elkészültek, most egy gyulafehérvári engedélyeztetésre várunk. Munka szempontjából, azt mondhatom, jól állunk, számottevő csúszásunk egyik projektben sincs. De tudjuk, ma így, holnap úgy” – számolt be a községvezető.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
1 hozzászólás