
Az egykori Fogarasföld népi viselete
Fotó: Dávid Botond/Geofolk
Székelyudvarhelyi kezdeményezőcsapat szándékszik a világ összes országának viseleteit, valamint az ott élő kisebbségi népcsoportok népviseleteit Geofolk néven gyűjteménybe szedni. A terv nem is elérhetetlen: jövő vasárnap már több mint 1700 darabot számláló fényképgyűjteményt tekinthet meg a nagyérdemű Székelyudvarhely főterén.
2020. október 05., 22:082020. október 05., 22:08
A XI. Székelyföld Napok részeként október 11-én, azaz jövő vasárnap délben a Márton Áron téren nyitják meg a Geofolk nevű kezdeményezés működtetői a nemzetközi fotókiállítást:
Ilyen volumenű és ehhez hasonló összeállítás a kezdeményezők tudomása szerint még nem készült, ezért a Geofolk szándékai között szerepel, hogy ez a rekord hitelesítést szerezzen. De nem állnak meg itt.
A projekt kezdete 2014 májusára tehető – ekkor készült a sorozat első képe – árulta el Komoróczy Zsolt, a projekt egyik kezdeményezője. A Geofolk ötletgazdája Dávid Botond, székelyudvarhelyi fényképész, aki azonban már 2012-től járt nemzetközi fesztiválokra, akkor még inkább a portré fotók készítésének céljával. Két év kellett, mire elhatározta, hogy valami rendszert kellene belevinni a fotózásba.
„Az ötlet nyilván nem egyből jött, előbb csak a szorgalmas gyűjtőmunka volt, hogy egyre több kép legyen, egyre több viselettel. Utána pedig óhatatlanul eljött az adminisztrátori munka pillanata, amikor a képeket rendszerezni kellett, és
– avatott be Komoróczy Zsolt.
Gábor-cigány család Erdélyből
Fotó: Dávid Botond/Geofolk
A projekt két szálon fut – tudtuk meg. A kezdeti gyűjtések elsősorban esztétikai megközelítéssel zajlottak, a dokumentarista szemszög csak másodrangú jelleggel bírt. Aztán hozták létre Geofolk néven azt az adatbázist, amely hamarosan online is böngészhető lesz a geofolk.org oldalon.
„Az esztétikai élmény mellett, ott már alapvető információkat is közölni fogunk a ruhákról: korosztályra, társadalmi státuszra, kiegészítőkre vonatkozóan. A végső cél, hogy a világ összes, ma még létező népviselete bekerüljön egy igényesen, ha úgy tetszik profin megfényképezett képen az adatbázisba.
– avatott be a kezdeményező. Mindehhez azonban a jelenlegi háromfős csapatnál többre van szükség: az ötletgazdák remélik, hogy
A most kiállítandó képek mindenikét Dávid Botond készítette, ellenben innentől a látványos növekedéshez arra lesz szükség, hogy egyre többen készítsenek a megadott paraméterek betartásával képeket. Komoróczy azonban hangsúlyozta:
„Reméljük, hogy sok fotóst fog cselekvésre késztetni az enciklopédia, és a verseny majd abban áll, hogy kinek van több képe az adatbázisban” – tette hozzá.
A személyes kötődésük mellett a kezdeményezők azért tartják Székelyudvarhelyen a Geofolk-gyűjtemény első kiállítását, hogy
„Természetes, hogy innen induljunk, viszont reméljük, hogy nem itt állunk meg, és az elkövetkező években Európa után a többi kontinens nagy kulturális központjaiban is megfordulhatunk és a kipattintjuk a gyűjtés szenvedélyének szikráját” – summázott Komoróczy Zsolt.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
2 hozzászólás