Gálaesttel zárta a 2022/2023-as évadot a Csíki Játékszín. Az ünnepi eseményen Veress Albert a színház igazgatója értékelte az elmúlt színházi idényt, és kiosztották a társulati díjakat is.
2023. június 26., 16:172023. június 26., 16:17
Fotó: Csíki Játékszín/Kelemen Kinga
Gálaesttel zárta a 2022/2023-as évadot a Csíki Játékszín. Az ünnepi eseményen Veress Albert a színház igazgatója értékelte az elmúlt színházi idényt, és kiosztották a társulati díjakat is.
2023. június 26., 16:172023. június 26., 16:17
Évek óta nem tartottak évadzáró gálaműsort a Csíki Játékszínben, most viszont újra úgy gondolta a társulat, hogy ily módon búcsúztatja el az évadot. A vasárnap esti eseményen Kozma Attila konferálta fel a különböző műsorszámokat, felcsendültek dalok a társulat által játszott előadásokból: a Csárdáskirálynő című operettből, a Valahol Európában és a Hegedűs a háztetőn című musicalből is, és a műsorszámok között – vagy éppen közben – fel-feltűnt Gubanc is, a társulat bábelőadásának főszereplője. Az est folyamán két kisfilmet is levetítettek, amelyeket Csíki Zsolt forgatott és rendezett a Csíki Játékszín évadjáról és egyik turnéjáról.
Sógor Enikő, Csíkszereda alpolgármestere köszöntőjében úgy fogalmazott: úgy érzi, hogy ez a kicsi csíkszeredai kisebbségi színház egyre nagyobb feladatokat lát el.
– fogalmazott.
Fotó: Csíki Játékszín/Kelemen Kinga
Nagyon gazdag, intenzív és zsúfolt évad áll mögöttünk – mutatott rá Veress Albert évadértékelőjében. Elmondta:
A 24. évadját záró színház jól kialakult bérletrendszerrel, erős közönségbázissal rendelkezik – hangzott el.
Fotó: Csíki Játékszín/Kelemen Kinga
A felnőttbérleteseknek egy négy előadásból álló repertoárt kínáltak, a gyerekbérletben hármat, a hagyományokhoz híven megünnepelték a különböző jeles napokat, világnapokat, fesztiválokat szerveztek – Lurkó, Unscene – ,
Megszólították a város román ajkú lakosságát: 11 román nyelvű előadást kínáltak számukra az évad során, valamint a saját, magyar nyelvű előadásaikat román nyelven feliratozták. Fokozottan figyeltek a kamaszokra, osztálytermi előadásokkal is próbálták közelebb vonni a színházhoz őket. De más alternatív helyszíneken is játszottak előadásokat, például kocsmában. A fiataloknak indították el a Harmadik figyelmeztetés elnevezésű színjátszócsoportot, amely iránt nagy volt az érdeklődés.
– sorolta Veress Albert, miközben mindenik produkciójukról és az előadások alkotóiról is ejtett néhány szót.
Fotó: Csíki Játékszín/Kelemen Kinga
A későbbiekben az is elhangzott, hogy rangos fesztiválokon is részt vett a társulat a különböző előadásaival:
Veress Albert, Sógor Enikő és Vladimir Anton, a színház művészeti vezetője díjakat is átnyújtottak. A Kulissza-gyűrűt, az évadban nyújtott munkájáért, a csapatban kifejtett példaértékű együttműködéséért, a szakmai előrelépést jelentő teljesítményéért járó elismerést minden évben egy, a nem a művészszemélyzethez tartozó kollégájuk kapja. Ezúttal a színház munkaközösségének szavazatai alapján
Fotó: Csíki Játékszín/Kelemen Kinga
Az elismerések sorába tartozott az is, hogy az igazgató bejelentette,
A színház életében sok ember van, akik különbözőképpen szolgálják a színház ügyét: egyesek átutazók, egyesek itt töltik az életüket, és vannak olyanok, akiknek a sorsa összefonódik ezekkel a falakkal – vezette fel Vladimir Anton a következő díjazott bemutatását.
Fotó: Csíki Játékszín/Kelemen Kinga
Első alkalommal adták át a Sancho Panza-díjakat. A Don Quijote-t a szélmalomharcban segítő hű szolga nevét viselő díjjal azoknak a személyeknek kívánnak köszönetet mondani, akik évek óta segítik – önzetlenül – a Csíki Játékszín munkáját.
Az elismerésben Gál Judit, Waczel Enikő és Szakács Erős Gabriella részesült.
Végezetül a Hunyadi László-díj átadása következett. A társulat által megszavazott rangos elismerést Kányádi Szilárd vehette át. „Köszönöm a bizalmat! Köszönöm a tapsot! Kívánom, hogy találkozzunk minél többet a jövő évadban” – szólt meghatottan a közönséghez Kányádi.
Fotó: Csíki Játékszín/Kelemen Kinga
Fotó: Csíki Játékszín/Kelemen Kinga
Fotó: Csíki Játékszín/Kelemen Kinga
Fotó: Csíki Játékszín/Kelemen Kinga
Fotó: Csíki Játékszín/Kelemen Kinga
Fotó: Csíki Játékszín/Kelemen Kinga
Fotó: Csíki Játékszín/Kelemen Kinga
Fotó: Csíki Játékszín/Kelemen Kinga
Fotó: Csíki Játékszín/Kelemen Kinga
Fotó: Csíki Játékszín/Kelemen Kinga
Fotó: Csíki Játékszín/Kelemen Kinga
A Richter-skála szerint 4-es erősségű földrengés történt szerdán 5 óra 28 perckor Buzău megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Videóüzenetben fordult a határon túli magyarokhoz Orbán Viktor miniszterelnök, aki közösségi oldalán közzétett bejegyzésében a választásokon való részvétel fontosságára hívta fel a figyelmet.
Akár több tízezer lejes bírság is járhat az illegális szemetelésért, ami nem éri meg, ha összehasonlítjuk a hulladékszállítás néhány száz lejes tételével. Mégis akadnak, akik tavak, folyók partján, erdők szélén dobják ki az építkezési törmeléket.
Radu Marinescu igazságügyi miniszter a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) ügyészi részlegének véleményezése hiányában Alex Florențát javasolja a DIICOT főügyész-helyettesi tisztségére, Marius Voineagot a legfőbb ügyész helyettesi posztjára.
A kéregetés visszaszorítása a célja annak, amikor a koldusok ellen lépnek fel a helyi rendőrök, és a törvény szerint meg is bírságolják őket. Ez eltünteti a kéregetőt a szemünk elől, de valójában nem oldja meg a problémát – csupán arrébb tolja.
Visszavonta a Realitatea Plus műsorszolgáltatási engedélyét az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) – írja az Agerpres.
Az Egyesült Államokkal való stratégiai együttműködés fontosságát hangsúlyozta, valamint a gazdasági és energetikai kapcsolatok erősödéséről beszélt Orbán Viktor kedden Budapesten, J.D. Vance-szel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Több száz szankció, tucatnyi bevont jogosítvány és számos közlekedési bűncselekmény – ez a mérlege az ünnepi időszak rendőri ellenőrzéseinek Hargita megyében is.
Rendkívüli ülésen hozott döntéseket Gyergyószentmiklós képviselő-testülete két nagyvolumenű beruházás előkészítése kapcsán. A szándék szerint Gyilkostón a közművesítés kap új lendületet, és közel 4800 méternyi út korszerűsítése is közelebb került.
Mircea Abrudean szenátusi elnök szerint az Ilie Bolojan vezette kormány minden lehetséges intézkedést meghozott, hogy megvédje a lakosságot az üzemanyagárak emelkedésétől.
szóljon hozzá!