Fonó – munkaszokás és szórakozás

Régen nem magányosan fontak vagy kötöttek esténként otthont a lányok, asszonyok, nénék. A hosszú farsangi estéken petróleumot, tüzelőt spóroltak, ha összeadták a szükségleteket. Noha a kórusba, fonóba dolgozni mentek, jól érezték együtt magukat. Dologidőben is helye volt a szórakozásnak, játékoknak, mesemondásnak.

A fonó intézményének ki nem mondott célja a párosítás volt – a fiatalok ismerkedésének helye is volt a guzsalyos.

A munka fejében pedig megvendégelték a kalákázókat, s mielőtt kórust bontottak, fordultak is egyet-kettőt a leányok a legényekkel.

Kányádi Lenke Vilma néni és férje, Béla bácsi négy gyermekükkel is megszeretették a kézművességet. A fiaik, Béla és Lehel a népi famegmunkálásban, faragásban találták meg a boldogulásukat. Borbála Korondra ment férjhez, egyértelműen, a kerámiakészítésben, díszítésben teljesedett ki alkotókészsége.

A legkisebb lány, Ilona édesanyja nyomdokain előbb az osztovátán lelte meg a népi formákat, színeket és a velük járó szépteremtő örömet, ma pedig a székely ruha készítésben teljesedik ki. Gizella, a menyecske Dobóból származik, innen a szalmafonás szeretete.

A Kányádi család megvásárolt egy bennvalót Templomszögben, tatarozták a kis házat és berendezték a bemutatószobát. Szőttesek, varrottasok, szalma- és kerámia-, valamint fatárgyak mutatják és kínálják magukat. A porta nevet is kapott: Kézművesek házaként keresik fel a szélrózsa minden irányából a szépet kedvelő látogatók.

Kórusba járás – népi munkaszokás

Vilma néninek a mindene a szövés. Férje készíti a szövőszéket, amelyen valahány, a háztartásban szükséges szőteményt ki tud vitelezni – a szőnyegtől a díszítő és használati kézimunkákon át a törölköző és törlőkendőkig. A kender- és lenszálat internetről rendeli.

A fonó- és kézműves ház asszonya elmondta: szerette volna visszahozni a régi szokást, töltsék együtt munkával, jó hangulatban a farsangi estéket.

A vegyes kórusba, régi szokás szerint meghívták a falubéli idős asszonyokat, akik még guzsalyasba járva készítették el a stafírungjukat.

Meséltek is bőséggel! Míg nézegettük pénteken sötétedés után a komódfiókokban, almáriumban szépen összehajtogatott kézimunkákat, lakástextíliákat, megérkeztek az utcabeliek asszonyok, majd a családhoz közel álló férfiak is a kórusba. Akinek saját kézimunkája, kötése, horgolása volt, azt folytatta, aki pedig rongyot akart tépni, hasítani a színes anyagok közül választhatott. Az unokák internetről is tanulják a szabást-varrást, egyikük sikerrel mutatta be, miként készül használt farmerből kistáska, kulcstartó.

Lapozgattak kézműves albumokat, régi fényképeket néztek, belekóstoltak a szalmafonásba, avagy horgoltak. Munka közben szó esett régi szokásokról, farsangi receptekről és más, mindennapi ügyes-bajos dolgokról. Égett a lányok és asszonyok keze alatt a munka, kihallatszott a házból a jókedvű alkotás hangulata.

A férfiak, mint régen, benéztek a fonóházba, hogy „érdemes-e hajtani”, aztán letelepedtek a másik szobába kártyázni.

Mielőtt kórust bontottak, pánkóval, meleg teával és forral borral vendégelték meg a fonóbélieket. Visszavárják majd jövő pénteken is őket, és akinek még kedve van a közösségi munkálkodáshoz. Sajnáltuk, hogy a fonogató nénik lebetegedtek, de megígértük: értük és ritka tudományukért még húshagyat előtt visszatérünk.