Hirdetés
Hirdetés

Fokozódik a perzselő forróság

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

A kórházakra és más egészségügyi intézményekre, a mentőszolgálatra, tűzoltóságra, valamint a helyhatóságokra is kiterjed a hétvégi hőségriadóval kapcsolatos készenléti állapot, de magában foglalja a lakosság tájékoztatását is a szükséges óvintézkedésről, amelyeket részletesen közlünk cikkünkben. Ezeket érdemes komolyan venni, azért is, mert a forróság a korábban előjelzettnél elhúzódóbb lesz – a prefektusi hivataltól és a népegészségügyi igazgatóságtól kapott információk szerint várhatóan a jövő hét elejére is kiterjesztik hőségriasztást.

Széchely István

2024. július 13., 08:212024. július 13., 08:21

A Hargita Megyei Népegészségügyi Igazgatóság az egészségügyi intézményekre, valamint a civil lakosság tájékoztatásra vonatkozóan kapott feladatokat azon az országos szintű videókonferencián, amelyet az érintett hatóságok és intézmények képviselőinek a részvételével tartott meg közösen az egészségügyi, illetve belügyminisztérium a hétvégi hőségriadóra való felkészülés érdekében.

„Az egészségügyi intézményeket már felszólítottuk, hogy a víztartalékaikat, a sürgősségi gyógyszertartalékaikat ellenőrizzék, töltsék fel, a generátoraik működését ellenőrizzék, hogy szükség esetén biztosan induljanak el, mert

Idézet
áramszünetekre is számítani kell.

Ugye ilyenkor túl van terhelve országosan a villamossági hálózat a légkondicionálók használata miatt, tehát felkészítettek arra, hogy lehetnek áramszünetek” – közölte Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Népegészségügyi Igazgatóság vezetője.

Ebben az időszakban több betegre számítanak a kórházakban, így a mentőszolgálatok is készenléti állapotban vannak. Nyilván, a rosszullétek gyakorisága nőhet meg és a krónikus betegek állapota romolhat ilyen helyzetben, főleg akkor, ha kint járnak. A legtöbb és leghatározottabb felszólítás is arra vonatkozott, hogy

a kánikula idején, tehát 11 és 18 óra között, ha lehet, ne tartózkodjanak a szabad levegőn, főleg a napsütötte helyeken.

Ha lehet, akkor úgy szervezzék meg a tennivalóikat, hogy az említett napszakban egyáltalán ne kelljen kint tartózkodjanak – hangsúlyozta Tar Gyöngyi. „Akinek olyan a munkaköre, hogy hétvégén is dolgozik, annak folyadékot és szüneteket kell biztosítani, és ha lehet, akkor árnyékos, szellős vagy légkondicionált helyiséget a munkavégzéshez” – mondta.

Noha vakáció van, egyes napközik és óvodák nyáron is működnek, ezért a népegészségügyi igazgatóság ellenőrei ezekben is látogatást tesznek, hogy ellenőrizzék, jól szellőznek-e a helyiségek, esetleg van-e légkondicionáló berendezésük. A tetőtéri helyiségek ilyenkor könnyen túlmelegednek, ezért ilyenkor nem ajánlott, hogy ott foglalkozásokat tartsanak. „A kórházakban és a kórtermekben is oda kell figyelni arra, hogy ha nincs légkondi, akkor szellőztetéssel hűtsék a levegőt, nedves lepedőt tegyenek az ablakra, mert a párolgó víz elvon a hőből.”

Az önkormányzatok is biztosítanak ilyenkor hűsölési helyeket hűvös vagy légkondicionált helyiségekben, ezek leggyakrabban maguk a polgármesteri hivatalok vagy kultúrházak, de a gyógyszertárakban is biztosítanak hideg ivóvizet.

Hirdetés

A lakossági tájékoztatás fontossága mellett az esetleges tarlótüzek által jelentett veszélyt hangsúlyozta Adrian Pănescu, a Hargita Megyei Prefektusi Hivatal szóvivője, hiszen, mint mondta, az erősödő forróságban nagyon könnyen továbbterjedhetnek a tüzek, ezért erre külön felhívták a helyhatóságok figyelmét. Egyébként Hargita megyében a készenléti helyzettel kapcsolatban kötelezettségei nincsenek az önkormányzatoknak, de elvárás, illetve ajánlás az, hogy helyi szinten a polgármesteri hivatalok tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy problémamentesen vészeljék át a települések ezt az időszakot – tudtuk meg a prefektusi hivatal szóvivőjétől.

Ő is megerősítette ugyanakkor, hogy a szakemberek várhatóan meghosszabbítják a hőségriadót. Hargita megyében narancssárga kódjelzésű riasztás van érvényben, de

szerencsére éjszaka lehűl a levegő – Csíkszeredában például 12 fokot mértek péntek hajnalban –, így az valamelyest mérsékeli a kánikulát –

fűzte hozzá. A prefektusi hivatal a hőségriadóval kapcsolatban átiratot küldött a polgármestereknek is, akik egyben a helyi vészhelyzeti bizottságok elnökei is, amelyben azt kérték, fokozzák a helyi önkéntes szolgálatok hatáskörébe tartozó, vészhelyzetekre vonatkozó megelőző és operatív intézkedéseket, azonosítsák be és kísérjék figyelemmel a kiszolgáltatott személyeket, tájékoztassák a lakosságot és a gazdasági egységeket a hőség idején betartandó óvintézkedésekről, és bizonyosodjanak meg róla, hogy működőképes minden, a sürgősségi ellátásban, elsősegélynyújtásban, a tüzek oltására vagy az utak és vasutak megtisztítására használt eszköz.

Mire figyeljünk, hogy könnyebben átvészeljük a hőséget?

  • Az alábbiakban pontokba szedve közöljük az egészségügyi szakhatóság ajánlásait a kánikula idejére:

  • Kerülje a hosszan tartó, közvetlen napsugárzást 11 és 18 óra között, használjon fényvédő krémet, naptejet azokon a testrészeken, amelyek ki vannak téve a napsugárzásnak.

  • Kerülje az intenzív szabadtéri tevékenységeket (sport, kertészkedés, építkezés stb.) a nagyon magas hőmérsékletű időszakokban. Ezeket a tevékenységeket akkor végezze, amikor már jóval alacsonyabb a hőmérséklet.

  • Ne feledkezzen meg arról, hogy a napon észlelt hőmérséklet akár 10–15 Celsius-fokkal is magasabb lehet.

  • Napközben legalább 2–3 órát töltsön hűvös helyen.

  • Figyeljen a hivatalosan megjelenő, kánikulára vonatkozó hírekre.

  • Tartsa folyamatosan a kapcsolatot idős vagy fogyatékkal élő szomszédokkal, rokonokkal, ismerősökkel, érdeklődjön hogylétükről.

Tartsa hűvösen otthonát

  • Ha a külső hőmérséklet magasabb, mint a belső, akkor csukott ablakkal és leeresztett redőnnyel gondoskodjon arról, hogy a lakásban megmaradjon a kellemes hőmérséklet.

  • Sötétedés után szellőztessen, amikor a külső hőmérséklet már alacsonyabb, mint a belső hőmérséklet.

  • Kapcsolja ki azokat az elektronikai eszközöket, amelyeket nem használ.

  • Ventilátort csak 40 Celsius-fok alatti hőmérsékleten használjon.

  • Ha légkondicionáló berendezést használ, állítsa a termosztátot 27 fokra és kapcsoljon be egy ventilátort – így a helyiség levegője 4 fokkal hűvösebbnek érződik és 70 százalékkal kevesebb villamos energiát fogyaszt.

Előzze meg a test túlmelegedését és a kiszáradást

  • Gépkocsiban semmiképp se hagyjon gyermeket, mert az autó belső tere rövid idő alatt 60 fokra is felmelegedhet. Felügyelet nélkül, lehúzott ablakkal se hagyják magára a gyermeket!

  • Szabadban viseljen könnyű, bő szabású, természetes anyagból készült, lehetőleg világos színű ruházatot, kalapot és napszemüveget.

  • Iktasson be hűsítő fürdést vagy zuhanyozást.

  • Nedvesítse a bőrét vizes ruhával.

  • Fogyasszon rendszeresen vizet, ne várja, hogy megszomjazzon (óránként 1 csésze víz, naponta legalább 2–3 liter). A vízfogyasztáshoz megfelelő konyhasópótlást is társítani kell – mert izzadáskor sót is veszítünk –, különben leesik a vérnyomás vagy vízmérgezés lép fel.

  • Kerülje a napsütést csúcsidőben, keressen árnyékot vagy maradjon beltérben. Árnyékban 10 fokkal hűvösebb lehet.

  • Óvja a csecsemőket és a gyermekeket. Soha ne takarja le a babakocsit száraz textillel, mert a takarással meggátolja azt, hogy a babakocsi beltere megfelelően szellőzzön, ami a hőmérséklet megemelkedéséhez vezet. Ehelyett nedves textillel takarja le, és szükség szerint nedvesítse újra.

  • Kerülje az alkoholfogyasztást (beleértve a sört és a bort is), mivel ezek elősegítik a kiszáradást.

  • Kerülje a magas koffeintartalmú italok (kávé, tea, kóla, energiaitalok) és a cukros üdítőitalok fogyasztását.

  • Ne fogyasszon nehezen emészthető ételeket.

  • Fogyasszon magas víztartalmú friss gyümölcsöket és zöldségeket, például uborkát, paradicsomot, sárgadinnyét, görögdinnyét, szilvát.

  • Ne gyújtson tüzet a szabadban.

Ajánlások a gyermekek védelme érdekében

  • A 6 hónaposnál fiatalabb babákat óvni kell a közvetlen napfénytől.

  • A csecsemőt öltöztesse könnyű, lenge ruhába, amely takarja a karját és lábát.

  • Védje gyermeke fejét, arcát, fülét és nyakát széles karimájú kalappal.

  • A csecsemő szemének védelme érdekében használhat UVA és UVB sugarakat is kiszűrő napszemüveget.

  • Kerülje a 11–18 óra közötti sétákat, ha mégis muszáj, árnyékos helyeket keressen.

  • Tartsa be a 6 hónaposnál fiatalabb csecsemőkre vonatkozó ajánlásokat, és használhat kifejezetten a csecsemők bőrére kifejlesztett fényvédő termékeket.

  • Fontos, hogy a gyermekeket és a gondozóikat is tájékoztassuk a szükséges óvintézkedésekről.


Extrém hőség

Akkor beszélünk extrém hőségről, ha 2–3 napon keresztül a hőmérséklet 32,2 Celsius fok felett van és magas a páratartalom. Az extrém hőség veszélyt jelent az egészségre. A hőguta (hőstressz) súlyosbíthatja a szív- és érrendszeri betegségeket, a cukorbetegséget, mentális zavarokat, az asztmát, növelheti a balesetek számát és a fertőző betegségek terjedésének kockázatát. A hőmérséklet-ingadozások okozta halálesetek vezető oka is a hőguta.

A hőérzékenységet a fiziológiai tényezők, az életkor, az egészségi állapot, a foglalkozás jellege (szabadban vagy nem légkondicionált helyiségekben végzett munka), és a társadalmi-gazdasági tényezők is befolyásolják (pl. hajléktalanság, nem megfelelő életkörülmények).

A 65 évnél idősebb személyek körében a hőség miatti halálozási ráta 85 százalékkal növekedett a 2000–2004. és a 2017–2021. közti időszakban. Becslések szerint Európában 2022 nyarán megközelítőleg 61 ezer, hőséggel összefüggésbe hozható halálesetet regisztráltak.

Az ultraibolya sugárzásnak való tartós kitettség károsíthatja a bőrt (napégési sérüléseket okozva) és hosszú távon akár rosszindulatú bőrelváltozásokat is okozhat.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Több mint 13 ezer lejnyi bírságot szabtak ki, 130 ezer lej értékű ruhaneműt koboztak el

Az adócsalás és a szabálytalan kereskedés visszaszorítása érdekében tartott ellenőrzéseket szombaton a Hargita megyei rendőrség. Hat kereskedőnél, három helyszínen szabtak ki bírságot összesen több mint 13 ezer lej értékben.

Több mint 13 ezer lejnyi bírságot szabtak ki, 130 ezer lej értékű ruhaneműt koboztak el
Hirdetés
2026. augusztus 16., vasárnap

Szakadékba zuhant és meghalt egy 55 éves székelyföldi turista a Fogarasi-havasokban

Életét vesztette egy 55 éves, marosvásárhelyi férfi vasárnap a Fogarasi-havasokban, miután túrázás közben szakadékba zuhant – közölte az Argeș megyei rendőrség.

Szakadékba zuhant és meghalt egy 55 éves székelyföldi turista a Fogarasi-havasokban
2026. augusztus 16., vasárnap

Érződik a beavatkozás, látványosan visszaesett a gázolaj ára

Jóval alacsonyabb gázolajárakat függesztettek ki az üzemanyagtöltő-állomásoknál vasárnap, miután a kormány beavatkozott: ideiglenesen 20 százalékkal csökkentették a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között.

Érződik a beavatkozás, látványosan visszaesett a gázolaj ára
2026. augusztus 16., vasárnap

Akár tíz fokot is eshet a hőmérséklet azon a napon, amikor elér ide is a lehűlés

Lehűl az idő hétfő estétől, kedden pedig sok helyen lehet esőre, viharokra számítani – közölték a meteorológusok.

Akár tíz fokot is eshet a hőmérséklet azon a napon, amikor elér ide is a lehűlés
Hirdetés
2026. augusztus 16., vasárnap

Spanyol vadászgépek lőttek le egy drónt Galac megyében

Két spanyol vadászgép lelőtt egy engedély nélkül a román légtérbe behatoló drónt vasárnapra virradóra Galac megyében – közölte Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.

Spanyol vadászgépek lőttek le egy drónt Galac megyében
2026. augusztus 15., szombat

Új hadihajók és látványos haditengerészeti gyakorlat Konstancán

A román haditengerészet aktív és hiteles partner, amely biztonságot és stabilitást nyújt a NATO dél-keleti szárnyán – hangsúlyozta Mihai Panait altengernagy, a román haditengerészet vezérkari főnöke szombaton Konstancán, a román haditengerészet napján.

Új hadihajók és látványos haditengerészeti gyakorlat Konstancán
2026. augusztus 15., szombat

Levizelte a kórházat belülről, majd rátámadt egy dolgozóra

Huszonnégy órára őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki a gyanú szerint levizelte egy brassói kórház belső falát, majd bántalmazta az egészségügyi személyzet egyik tagját – közölte a Brassó megyei rendőrség.

Levizelte a kórházat belülről, majd rátámadt egy dolgozóra
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett

Ittas vezetésen ért a rendőrség egy 53 éves, korondi férfit augusztus 15-én éjjel Gyergyószentmiklóson.

Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett
Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett
2026. augusztus 15., szombat

Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett

2026. augusztus 15., szombat

24 ezer lejnyi bírságot szabtak ki a gazdasági ellenőrzések során Hargita megyében

Tíz vállalkozást ellenőriztek Hargita megyében a rendőrök és a környezetvédelmi ellenőrök pénteken. Az akció során elsősorban üzletek, autóbontók és autójavító műhelyek működését vizsgálták.

24 ezer lejnyi bírságot szabtak ki a gazdasági ellenőrzések során Hargita megyében
2026. augusztus 15., szombat

Egyes helyeken csupán néhány száz méterre zajlanak a harcok a román határtól

Az elmúlt 96 órában a védelmi minisztérium radarjai több mint száz drónt észleltek a román légtér közelében – közölte péntek este Radu Miruță védelmi miniszter.

Egyes helyeken csupán néhány száz méterre zajlanak a harcok a román határtól
Hirdetés