
Kiderítette az egészségügyi igazgatóság vezetője, miként kaphatott pozitív teszteredményről szóló értesítést az, akit nem is teszteltek. Képünk illusztráció
Fotó: Árvai Károly/MTI
Kivizsgálta a címzett által tévesnek vélt, tesztpozitivitásról szóló sms-értesítés ügyét – amelyről a közelmúltban lapunk is beszámolt – a Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóság vezetője. Kiderült: nem történt tévedés, a címzett telefonszámát apósa diktálta be a mintavételt végző asszisztensnek.
2020. november 16., 21:572020. november 16., 21:57
2020. november 16., 21:592020. november 16., 21:59
Kivizsgálta azt az esetet a Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóság vezetője, amelyről a közelmúltban számolt be lapunknak egy csíkcsicsói nő, akit
A nő állítása szerint a telefonszáma nem szerepelhetett a rendszerben, ezért elírásra, tévedésre gyanakodott, ami véleménye szerint a megyében történhetett. Lapunk érdeklődésére akkor Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóság vezetője sajnálatát fejezte ki az eset miatt, és úgy vélte:
Azóta viszont kivizsgálta az esetet, beszélt az igazgatóság összes munkatársával, akik kapcsolatba kerültek az üggyel, illetve az esetet az intézménynél bejelentő nővel, továbbá előkeresték a tesztelési, karanténozási adatlapokat, hogy az eset végére járjanak. Amint arról Tar Gyöngyi lapunknak a hétvégén beszámolt, kiderült, hogy nem tévedtek:
„Átnéztük a papírokat, nem történt elírás vagy félreolvasás. Az apósa diktálta be az ő számát. Tehát azért ment a menyének az üzenet, mert az ő telefonszáma volt ráírva a lapra” – hangsúlyozta a megyei egészségügyi igazgatóság vezetője. Tar Gyöngyi felháborítónak tartja, hogy
Bosszantja ugyanakkor az is, hogy elnézést kért a történtekért, miközben utólag kiderült: nem is hibáztak. Úgy véli, a hasonló valótlan feltételezések rossz fényt vetnek az intézményre, az ott dolgozókra, és a kétkedők táborát erősítik.
Történnek olyan esetek is – folytatta –, hogy teszteléskor egyesek barátok telefonszámát adják meg a maguké helyett, majd jól szórakoznak, amikor azok megkapják a teszteredményről szóló értesítést.
Kovászna megyében előfordult az is, hogy valaki egyszerre kapott egy pozitív, illetve egy negatív teszteredményről értesítést, rögtön nyilvánosságra is hozta, abból is botrány lett, majd kiderült, hogy
Tar Gyöngyi szerint, amíg ki nem derül, hogy valójában mi történt, az ilyen esetek növelik a bizalmatlanságot az újonnan bevezetett automata üzenetküldő rendszer iránt is, miközben az valójában nagyon hasznos a járvány terjedésének a megfékezése szempontjából. Több száz teszteredmény esetén napokba telne leértesíteni egyenként minden érintettet, az automata rendszer azonban
– magyarázta a rendszer előnyeit az egészségügyi igazgatóság vezetője. A járvány elleni közdelemmel kapcsolatban egyébként elmondta, tapasztalataik szerint a lakosság jó része fegyelmezett a megyében – az ő közreműködésükkel és a megfelelő intézkedésekkel sikerült is Hargita megyét kihozni a vörös besorolás alól, ugyanakkor
Ezek, akárcsak az álhírek, valótlan állítások terjesztése, csökkentik a járvány megfékezése érdekében tett erőfeszítések hatékonyságát – hívta fel a figyelmet Tar Gyöngyi.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
2 hozzászólás