Felzárkóztató és evangelizációs foglalkozások a Nagygalambfalva melletti cigánytelepen

Ha július, akkor Interetnikai Szocializáló Keresztyén Nyári Táborozás Nagygalambfalván. Noha tudják ezt a Pusztán élő cigány gyermekek, egész évben kérdezgetik Kányádi György helyi református lelkészt: mikor jönnek a németek? Nyaranta megújuló kíváncsisággal megyünk mi is a táborba, amely a falutól ugyan távolabb van, de mind a helyi fiatalok krónikájának, mind a német ajkú önkéntesekének szemléletalakító tényezőjévé vált. Idén meglepetések sora fogadott.

A korábbi években nem sokat változott a telep.

A minap viszont azt láttuk, hogy karókból gondosan vert kerítés határolja a konyhakerteket, amelyekben buján zöldell a vetemény.

Mint megtudtuk, a korosabb felnőttek közül az egyedüli írni-olvasni tudó Bódi Lajos családjáé a kunyhókat övező kertek ötlete, bennük fogant meg a holnapra is tervező gondoskodás gondolata. Az idei tábor éjszakai felügyelőjévé is Bódi Lajost választották: tekintélye van övéi között. Teszi is a dolgát becsülettel, a jöttünkre kisereglett aprónépet regulázta, a vendég méltó fogadására és nem lerohanására intve őket. Közben elmondta, a medve nem jár arrafelé, sok a kutya, és nagy a zaj.

Bennünket egy lányka győzködött: még öt percet kell várnunk, és már jönnek is a németek. Amikor pedig feltűntek a járművek, kitörő örömmel fogadták a tizennyolc németországi és ugyanennyi falubéli fiatalt. Utóbbiak a Keresztyén Ifjúsági Egyesület (IKE) helyi tagjaiként vesznek részt a táborban.

Alsóboldogfalvi lelkészségének idején ismerte meg Kányádi György Tobias Waltzokot, aki akkoriban vidékünkön önkénteskedett, és cigánypasztorációs feladatokat is ellátott. A két lelkész barátságának szüleménye előbb a romatelepi programsorozat, majd a helybéli gyermekek biblia- és sátortábora, aztán az IKE-sek németországi önkéntes éve.

A pusztai népesség nem tartozik a református egyházhoz – tudtuk meg a helyi lelkipásztortól. Egyszer fordultak közösségi kérelemmel az egyházközséghez és az akkori lelkészhez: 2000-ben, a napfogyatkozást követően ötven cigány vette fel a keresztséget. Kányádi György, amikor hazakerült szülőfalujába, úgy érezte, az ő bűne, ha nem próbál valamit tenni értük.

Tobias nagyon megkedvelte Székelyföldet, és miután ifjúsági lelkészképesítést szerzett, a nagygalambfalvi egyházi és civil vezetőkkel megbeszélt programsorozattal tért vissza, hogy a Németországban felkészített önkéntesekkel segítsen a falunak a romák felzárkóztatásában.

Minden évben tanult valamit a két lelkész, egyebek közt azt is, hogy a cigány gyermekek kötődése mindennél nagyobb saját közösségük felé.

Viselkedésük, akaratlagos figyelmük jobban alakítható, ha az anyák nem vesznek részt a foglalkozásokon. Ezért például idén a szokottnál kevesebb, mintegy 35 iskoláskorú részvételét engedték meg a szülők, de példás volt a fegyelem, és minőségiek tudtak lenni a programok.

Tobias kiemelte, hogy az előző évekhez képest mennyivel könnyebb volt az első nap a munkacsend, a figyelem terén. Számukra is hihetetlen, mennyire figyelnek a gyermekek, ugyanakkor az ismétlésnél kiderült, sok mindenre emlékeznek az előző alkalomról, pedig azóta eltelt egy év.

Különlegességként említette Tobias a helyi IKE-sek nagyszámú jelenlétét is, akik között vannak olyanok, akik még nem jártak a romatelepen. Most úgy látják a cigányokat, ahogy máskor nem. Együtt és a Németországban önkénteskedő eddigi öt nagygalambfalvi fiatallal is sokat beszélgettek arról, hogy miként lehetne eredményes munkát végezni velük. Kétségtelen, hogy a messziről jötteknek egyszerűbb kitartaniuk mellettük, mert nem ismerik a mindennapok nehézségeit, mégis egyaránt vallják:

érdemes foglalkozni a telepen élő romákkal, megéri tenni értük, de ezt folyamatban kellene végezni.

A hogyanra és a folytatásra együtt keresik a helybéliekkel a lehetőséget, azt, hogy miként lehetne továbbvinni a nyári programsorozatot.

A jelenlegi csapatban van a századik németországi önkéntes, aki eljött Nagygalambfalvára – őt és a folytonosságot tegnap délután meg is ünnepelték. Hiszen 2010 óta Romániában is növekedett a Németország iránti bizalmatlanság: a migránsok, terroristák miatt például Görlitzbe nem engednek a nagyváradiak itteni önkénteseket. A németországi szülők megdöbbennek, hogy az ifjúsági lelkész romániai útra hozná a fiatalokat. Aztán végül mindenki nagy lelki-szellemi kincsekkel érkezik haza. Akik pedig megismerték a másik valóságát, szócsövei lesznek a bizalmatlanság felszámolásának.

Kis csepp ez, de nagy lépés Európának

– hiszi Tobias. És közben fiataljaik megismerkednek az itteni falusi élet gondjaival, örömeivel, a galambfalviak pedig nyelvismeretre, világlátásra tesznek szert Németországban. S ha még vannak is a faluban, akik nem nézik jó szemmel a pusztai programot, sokan megérezték a mindhárom népet gyarapító jótéteményeit.

Tobias pedig annyira népszerű a romatelepen, hogy több gyermeket a nevével anyakönyveztettek a pusztaiak.

A roma gyermekek idén a bibliai foglalkozásokon József történetét ismerik meg – együtt dramatizálják a helybéli és a vendég önkéntesekkel, majd a legkülönbözőbb módon gyakorolják be a tanultakat. Népszerű körükben az ének és a tánc, ugyanakkor szerdán, az iskolás napon mi is láthattuk, milyen örömmel írnak, olvasnak, számolnak, festenek, színeznek és milyen felhőtlen önátadással kapcsolódnak be a sport- és ügyességfejlesztő játékokba.

Bálint Hajnal iskolaigazgató és a tanítók is részt vesznek a foglalkozásokon. Az igazgató szemlélődik, rácsodálkozik az önkéntesek hozzáállásra, amint kihozzák a legjobbat a gyermekekből, ugyanakkor kitetszik a cigány gyermekek öröme, sikerélménye is.

A 270 fős roma kolónia gyermekeit beiskolázzák ugyan, de sajnos rendszertelenül járnak a tanintézetbe. Az ügyesebbek is kimaradnak 13–14 éves korukban: a lányok eladósorba kerülnek, a fiúknak dolgozniuk kell. Fontosabb a szülőknek a megélhetés, mint az iskoláztatás. Többen külföldön dolgoznak, a nagyobbaknak vigyázniuk kell a kisebbekre. A sok hiányzás miatt az osztályismétlők egy idő után „kinőnek” a törvény szerinti iskoláskorból, túlkorosként nem lehet kötelezni őket a folytatásra.

A faluban lakó cigányoknak némileg jobb a taníttatáshoz való hozzáállása, mégsem sikerült például a legügyesebb cigány diákot a nyolcadik osztály elvégzése után középiskolába juttatni, mert a szülők nem engedték el: fontosabb volt számukra, hogy férjhez adják.

A cigánykérdés nem helyi probléma, akkora szociális-társadalmi kihívás, amely meghaladja az egyház, az iskola, a polgármesteri hivatal lehetőségeit – a szülők nevelésétől az egészségügyi nevelésen át a szemléletformálásig. Bálint Hajnal bízik abban, hogy a külföldi munkán tapasztaltak és a jobb anyagiak változást hozhatnak körükben. Közben pedig megragadják a pályázási lehetőségeket. A felelős helyi vezetők azt szeretnék, ha ott, helyben, a telepen lehetne egy szociális központ, amely segít a felzárkóztatásban.