Felállványozták a Kultúrpalotát, de nem zárják le teljesen a látogatók elől

A főbejáratig tartanak már az állványok •  Fotó: Haáz Vince

A főbejáratig tartanak már az állványok

Fotó: Haáz Vince

Egészen a főbejáratig fel van állványozva jelenleg a marosvásárhelyi Kultúrpalota, ugyanis a Tükörterem restaurálása és a könyvtárban zajló munkálatok mellett lassan elkezdődik az épület tetőszerkezetének javítása is. Bár körülményesebb a látogatás, nem zárják le teljesen az épületet a látogatók, turisták előtt, a nagyterem is csak júliustól augusztus végéig lesz zárva az orgona felújítása miatt.

Szász Cs. Emese

2019. június 12., 20:002019. június 12., 20:00

A mintegy két évig tartó nagyszabású felújítási munkák még januárban elkezdődtek az emblematikus épületben, a Tükörterem több hónapig tartó restaurálása mellett a könyvtár folyosórészében dolgoztak sokat, de amint Fülöp Tímeától, a Kultúrpalota osztályvezetőjétől megtudtuk,

igyekeznek csak a legszükségesebb lezárásokat eszközölni, hogy legalább részben látogatható legyen a műemlék.

Be lehet menni a Tükörterembe is, amelynek egyik oldala paravánnal van elzárva, ott dolgozik a restaurátor, akinek a munkájába be is tekinthetnek a látogatók. „Már elég nagy falrészek vannak, ahol látszik az eredeti festés, így azt is meg lehet nézni, milyen volt régen, és milyen lesz, közben meg a munkafolyamatba is be lehet kukkantani.

Idézet
A terem bal oldali része, ahol a festett üvegablakok vannak, látogatható, az eredeti bútorokból is hagytunk bent, így ha nem is teljes pompájában, de azért meg tudjuk mutatni a Tükörtermet

– mondta a Székelyhonnak Fülöp Tímea.

Lassan kezdődik a tetőszerkezet felújítása, de a homlokzat is teljesen megújul majd •  Fotó: Haáz Vince Galéria

Lassan kezdődik a tetőszerkezet felújítása, de a homlokzat is teljesen megújul majd

Fotó: Haáz Vince

Hozzátette, a könyvtárt hónapok óta nem lehet megközelíteni a főbejáratán, csak a Kultúrpalotán keresztül, s voltak olyan napok is, amikor teljesen le kellett zárni, mert olyan munkák zajlottak, amelyek megkövetelték, de azért igyekeznek minél kevesebb részleget bezárni.

Idézet
Mi úgy láttuk jónak, hogy nem zárunk be mindent a két évig tartó felújítás miatt, inkább részlegesen működtetjük, meg időnként picit körülményesebb bejutni, létezni, de mégis csak működik

– magyarázta a szecesszió gyöngyszemének tartott Kultúrpalotáról az osztályvezető.

Megtudtuk, jelenleg a modern magyar művészeti képtár egyébként állandó kiállítása van bezárva, valamint a Ion Vlasiu galéria, mert most ezen a részen kezdik a tetőszerkezetet javítását a munkások.

A Kultúrpalota nagyterme még látogatható, de az orgona felújítása is elkezdődik júniusban, s akkor lezárják a nagytermet a rendezvények előtt egészen az augusztus végi Vásárhelyi Forgatagig.

Nem zárják le teljesen a turisták előtt a szecesszió gyöngyszemének tartott Kultúrpalotát •  Fotó: Haáz Vince Galéria

Nem zárják le teljesen a turisták előtt a szecesszió gyöngyszemének tartott Kultúrpalotát

Fotó: Haáz Vince

Ennél több szigorítás nem is érinti egyelőre a látogatókat, a turistákat, akik még egy hónapig látogathatják a Tonitza-kiállítást, a román művészeti képtárat, a szecessziós kiállítást, a Bernády- és Dandea-szobákat. Az épület intézményeinek irányításáért felelős osztályvezető egyelőre úgy látja, a felújítás egyelőre nem vette el a látogatóik kedvét,

szép számban érkeztek gyerekcsoportok az utóbbi hetekben, és nyárra jellemzően nagyobb számban megjelentek a külföldi turisták is.

„A felújítás két évig tart, s nem csak a teljes tetőszerkezetet, hanem a homlokzatot is restaurálni kell. Az állványok sokáig fognak maradni, illetve ha az egyik résznél befejezik, haladnak tovább. Mindig két bejárat nyitva kell maradjon biztonsági szempontok miatt, ezért haladnak csak lépésről lépésre, és emiatt nincs egyszerre felállványozva az egész épület” – összegzett az osztályvezető.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

Vízbe esett embert mentettek ki a tűzoltók Marosludason

Vízbe esett ember megmentésére riasztották a tűzoltókat Marosludason. Az eset a város szélén, az egykori üveggyár közelében található tónál történt – írja közleményében a Maros megyei tűzoltóság.

Vízbe esett embert mentettek ki a tűzoltók Marosludason
2025. július 08., kedd

A miniszterelnök elismerte, hogy Nicușor Dan nem akart áfát emelni

Nicușor Dan kérte, hogy ne legyen áfaemelés, de az államháztartás helyzetének elemzése után a kormány döntése az volt, hogy ezt meg kell lépni – jelentette ki hétfőn este Ilie Bolojan.

A miniszterelnök elismerte, hogy Nicușor Dan nem akart áfát emelni
2025. július 08., kedd

Lesz-e turista Korondon és Szovátán? Augusztus végén tisztábban fogunk látni

Egyelőre nehéz meghatározni, mekkora veszteséget okoz a parajdi bányakatasztrófa Korondon és Szovátán: előbbi település árusai 15-20 százalékos kiesést jósolnak, az üdülővárosban inkább a vakációs jegyek értékének csökkentése miatt aggódnak.

Lesz-e turista Korondon és Szovátán? Augusztus végén tisztábban fogunk látni
2025. július 07., hétfő

Bolojan: a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, az ösztöndíjak nem szűnnek meg

Ilie Bolojan kijelentette, hogy a deficitcsökkentő intézkedések hatálybalépése után a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, nem csökken a fizetésük, és nem szűnnek meg az ösztöndíjak sem, csupán átszervezik a

Bolojan: a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, az ösztöndíjak nem szűnnek meg
2025. július 07., hétfő

Mintha nekimenne: autójával heccelte az útszéli medvét – videó

A Transzfogarason történt halálos medvetámadást követően számtalan reakció érkezett a közösségi oldalakat használók részéről.

Mintha nekimenne: autójával heccelte az útszéli medvét – videó
2025. július 07., hétfő

Különnyugdíj, kisebb államapparátus – részleteket osztott meg a miniszterelnök a második deficitcsökkentő csomagról

Ilie Bolojan miniszterlenök a képviselőház és a szenátus hétfő délutáni együttes ülésén kijelentette, hogy július végéig a második deficitcsökkentő csomaggal is a parlament elé járul, és ezek az intézkedések már a méltányosságra helyezik hangsúlyt.

Különnyugdíj, kisebb államapparátus – részleteket osztott meg a miniszterelnök a második deficitcsökkentő csomagról
2025. július 07., hétfő

Ez a kezdet – így értékelte Bolojan az első deficitcsökkentő csomagot

Vészhelyzetben hozott felelősségteljes döntésnek nevezte hétfőn délután a parlamentben Ilie Bolojan az első deficitcsökkentő csomagról szóló törvénytervezet beterjesztését.

Ez a kezdet – így értékelte Bolojan az első deficitcsökkentő csomagot
2025. július 07., hétfő

Csonka épület az óriáslepel mögött – eltűnőben a Bodok szálló

Napról napra kevesebb marad a sepsiszentgyörgyi városközpont egyik meghatározó épületéből. A valamikori Bodok szálló bontásával járó zaj és por az épület közelében levő vendéglátóegységek számára is megnehezíti a nyári szezont.

Csonka épület az óriáslepel mögött – eltűnőben a Bodok szálló
2025. július 07., hétfő

Általános sztrájk körvonalazódik az egészségügyben

A megszorító intézkedések ellen tiltakoztak hétfőn a parlament melletti Izvor parkban a tanügyi és az egészségügyi alkalmazottak szakszervezetei.

Általános sztrájk körvonalazódik az egészségügyben
2025. július 07., hétfő

Károkat okozott a szélvihar Csíkszéken

Egy fa dőlt ki Csíkszeredában, valamint több mint 2500 felhasználó maradt áram nélkül Csíkszéken a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt hétfőn délután – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Károkat okozott a szélvihar Csíkszéken
Károkat okozott a szélvihar Csíkszéken
2025. július 07., hétfő

Károkat okozott a szélvihar Csíkszéken