Hirdetés
Hirdetés

Erdővidék közigazgatási központjává alakítják a lepusztult bányairoda épületét

Új rendeltetést kap az egykori bányairoda •  Fotó: Emlékgyár

Új rendeltetést kap az egykori bányairoda

Fotó: Emlékgyár

Barót önkormányzata nemrég átvette a bányairodát, amely hosszú évek óta elhagyatottan állt a város központjában. Az épületet azzal a céllal újítják fel, hogy a jövőben Erdővidék lakosai egy helyen intézhessék az összes adminisztratív teendőjüket.

Farkas Orsolya

2025. március 09., 18:262025. március 09., 18:26

Az önkormányzat egy 2024 októberében tartott árverésen vásárolta meg a város kilenc elhagyatott épületét – köztük a bányairodát is – több mint kétmillió lejért. Az ingatlant nemrégiben vették át, rendezésén már dolgoznak. Szükség is van rá, hiszen az évek alatt lepusztult, Erdővidék központjának szégyenfoltjává vált.

Felszámolták az alagsori tavat

Benedek-Huszár János baróti polgármester szerint a 82 áras terület legjelentősebb épülete a bányairoda, eredetileg csak ehhez szerettek volna hozzájutni.

Hirdetés

Mivel azonban a többi ingatlannal együtt lett telekkönyvezve, emiatt kizárólag a nyolc, többségében rossz állapotú építménnyel együtt lehetett megvásárolni. Jelenleg azonban az irodaházra koncentrálnak, ezt szeretnék teljesen átalakítani.

Idézet
Az épület részben úgy van, ahogy elhagyták, de az évek alatt sajnos illetéktelenek is behatoltak és szétdobálták a benne lévő dolgokat. Szerencsénk, hogy nem gyújtották meg”

– vélekedett. A felújítás első lépése az állapotfelmérés, ehhez előbb ki kell üríteni a teljes épületet, ami nem kevés munkával jár.

Az alagsorban halászni is lehetett volna •  Fotó: Emlékgyár Galéria

Az alagsorban halászni is lehetett volna

Fotó: Emlékgyár

Az alagsorban felgyülemlett talajvíz kisebb nádast „eredményezett”, ezért itt a víz lecsapolására volt szükség. Ekkor derült ki, hogy tulajdonképpen halászni is lehetett volna a „tóban”:

itt élt eddig egy 3-4 kilós ponty, és néhány méretes balin is, amelyeket a városlakók telepíthettek be az alagsorba.

Az udvarról sikerült elhordani a romokat, az autóroncsokat, az iszapot, így most az épületen belüli helyzet rendezése következik.

Értéket mentenek

Az egykori bányavállalat épülete a múlt században még Erdővidék gazdasági fellendülését hozta, ebből az időszakból hatalmas mennyiségű iratanyagot sikerült az ingatlannal együtt megszerezni. A személyzeti osztály dokumentumait a felszámolóbiztos kötelezettsége volt elvinni, míg a többi irat sorsáról az Országos Levéltár szakemberei döntenek. A haladás érdekében az önkormányzat már az átvétel napján értesítette a levéltárat, jelenleg visszajelzésre várnak.

Műszaki és szellemi értéket is őriz az épület •  Fotó: Emlékgyár Galéria

Műszaki és szellemi értéket is őriz az épület

Fotó: Emlékgyár

A polgármester szerint az iroda legértékesebb elemei az őslénytani leletek voltak, amelyek a bányatevékenység során kerültek elő, de ezeket tíz évvel ezelőtt elvitte a felszámolóbiztos.

Amit most még megmenthetnek, az a műszaki fejlesztési osztály iratanyaga, amely több évtizedes bányakutatói munkát ölel fel.

Topográfiai felméréseket, geotechnikai és geológiai tanulmányokat, mélyfúrási adatokat tartalmaz. A nagy volumenű műszaki munka eredményének megőrzésére az önkormányzat vállalkozna, saját levéltárában raktározná el és kutathatóvá tenné a szakemberek számára.

„Gyakorlatilag Erdővidék altalajának ásványkincseit kutatták, ezeknek a dokumentációjáról van szó.

Idézet
Kirajzolódik belőle a térség fejlődése is, hiszen mutatja, hogy az elmúlt nyolcvan évben a bányavállalaton keresztül milyen típusú beruházások történtek, illetve hol és hogyan módosították a tájat.

Ezeket nagyon fontosnak találjuk, úgyhogy a bányairoda irataiból egy papírfecninek sem szabad elvesznie” – hangsúlyozta a polgármester.

Saját levéltárában őrizné az iratanyagot Barót városa •  Fotó: Emlékgyár Galéria

Saját levéltárában őrizné az iratanyagot Barót városa

Fotó: Emlékgyár

Emellett az épületben található analóg mérőműszerektől, rajzeszközöktől és régi bútoroktól sem szabadulnak meg, ezeket múzeumi kiállítás keretében őriznék meg az utókor számára. Ezért is véli szerencsésnek a városvezető, hogy az önkormányzat tulajdonába kerülhetett az épület, mert nem biztos, hogy más vásárló is szem előtt tartotta volna a falak mögött rejlő szellemi értéket.

Lépésenként haladnak

Amikor a takarítással végeznek, első lépésben az állapotfelmérést kell megejteni. „Fontos, hogy elvégeztessünk egy szakértői véleményezést az épület statikai állapotáról. Ha földrengésveszélyes, akkor mindenképp megerősítésre szorul, és csak ezt követően lehet a további tervekről beszélni” – értékelt az elöljáró.

A felújítás évekbe fog telni, idén egyelőre azt a célt tűzték ki, hogy a munkálatok terveit, a hozzá szükséges szaktanulmányokat elkészítsék.

Utána szeretnének pályázati forrásokat szerezni a renoválásra.

A bányairoda megvásárlásával régi álom teljesült, most azon fognak dolgozni, hogy 2028-ig – Barót várossá nyilvánításának hatvanadik évfordulójára – Erdővidék közigazgatási központja létrejöhessen. Ez azt jelenti, hogy a jelenleg három helyen működő, városi polgármesteri hivatal egy térbe költözne át, de itt csoportosulnának a dekoncentrált intézmények is, például a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA), valamint a pénzügy kirendeltsége.

Idézet
A cél az, hogy amikor az erdővidékiek eljönnek a városba, akkor tudják, hogy egyetlen épületben mindenfajta közigazgatással kapcsolatos ügyeiket el tudják intézni”

– tekintett a jövőbe Benedek-Huszár János.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Ezek miatt rótt ki bírságokat a fogyasztóvédelem a héten

Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).

Ezek miatt rótt ki bírságokat a fogyasztóvédelem a héten
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Kisbusz és sok papírmunka: így oldanák meg a csejdi buszgondot

Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.

Kisbusz és sok papírmunka: így oldanák meg a csejdi buszgondot
2026. szeptember 25., péntek

Kiskorúval létesített szexuális kapcsolatot, meztelen fotókat is kért tőle – előzetesbe került

Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.

Kiskorúval létesített szexuális kapcsolatot, meztelen fotókat is kért tőle – előzetesbe került
2026. szeptember 25., péntek

Ők lennének a Mureșan-kormány miniszterei

A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.

Ők lennének a Mureșan-kormány miniszterei
Ők lennének a Mureșan-kormány miniszterei
2026. szeptember 25., péntek

Ők lennének a Mureșan-kormány miniszterei

Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Negyvennégy film került be az Alter-Native versenyprogramjába

Az előválogatás során 1003 filmet nézett meg az előzsűri, amely 44 alkotást választott be az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál nemzetközi versenyprogramjába.

Negyvennégy film került be az Alter-Native versenyprogramjába
2026. szeptember 25., péntek

Közösségi megemlékezés és koszorúzás lesz a Bekecsen

Rendhagyó megemlékezést és lovas napot tartanak szeptember 26-án, szombaton a bekecsi csata 110. évfordulója tiszteletére.

Közösségi megemlékezés és koszorúzás lesz a Bekecsen
2026. szeptember 25., péntek

Péntek estétől hétfő hajnalig nem lesz elérhető az egészségbiztosító informatikai platformja

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) tájékoztatása szerint az egészségbiztosítások informatikai platformja (PIAS) pénteken 22 órától 2026. szeptember 28-án, hétfőn 2 óráig nem lesz elérhető.

Péntek estétől hétfő hajnalig nem lesz elérhető az egészségbiztosító informatikai platformja
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Alig lépett hatályba, máris eltörölték a külön középiskolai felvételi megszervezésének lehetőségét

Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.

Alig lépett hatályba, máris eltörölték a külön középiskolai felvételi megszervezésének lehetőségét
2026. szeptember 25., péntek

Ennyit kerestek tavaly a romániai alkalmazottak – óriási különbségek ágazatok és megyék között

Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.

Ennyit kerestek tavaly a romániai alkalmazottak – óriási különbségek ágazatok és megyék között
Hirdetés