
Fotó: Pinti Attila
Négy ország harminc kórházának képviseletében közel kétszáz meghívott érkezik jövő hétvégén a hargitai megyeszékhelyre a III. Csíkszeredai Kórháznapok alkalmából. A háromnapos tudományos konferencián számos érdekes és hasznos előadást hallhatnak majd az érdeklődők hazai, magyarországi, németországi és nagy-britanniai egészségügyi szakemberektől.
2019. június 28., 13:562019. június 28., 13:56
Harmadik alkalommal szervez kórháznapokat július 5–7. között a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház, partnerségben a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel, Hargita Megye Tanácsával és a Hargita Megyei Orvosi Kollégiummal. A háromnapos tudományos konferencián
illetve térségbeli orvosok ismertetik munkájuk tudományos eredményeit. Az esemény részletes programját pénteken sajtótájékoztatón ismertette Konrád Judit kórházmenedzser, Adrian Dobrică mellkassebész és Mara Gyöngyvér, a Sapientia EMTE rektorhelyettese.
Konrád Judit kórházmenedzser elmondta, idén is a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karán és a megyei tanács épületének márványtermében tartják majd a programokat.
„A kórháznapok a találkozások, beszélgetések, konstruktív párbeszédek színtere, ez pedig hozzájárul a kapcsolatrendszer kiépítéséhez, amely remélhetőleg a mindennapi munkában is fog gyümölcsöződni. Reméljük, hogy a rendezvényre a térség háziorvosai is ellátogatnak, illetve számítunk a rezidensek jelenlétére is. Várjuk emellett a fiatalokat is, akiknek a rohammentő-szolgálat tart bemutatót,
hogy megismerhessék a tevékenységünket, illetve azokat a fejlesztéseket, amelyeket az ők és a személyzet érdekében végeztünk” – emelte ki a menedzser.
Mara Gyöngyvér, Adrian Dobrică és Konrád Judit
Fotó: Pinti Attila
Mara Gyöngyvér ezt követően arról beszélt, hogy az egyetem mindig is felkarolta a tudományos rendezvényeket, így külön öröm számukra, hogy bekapcsolódhattak a kórháznapokba. A felsőoktatási intézmény és a kórház közötti kapcsolat látványos fejlődésen ment keresztül az elmúlt három évben a rektorhelyettes szerint: míg az első hasonló rendezvényen még csak általános bemutatások szerepeltek a programpontok között, szakmai program pedig alig volt, idén már több tudományos előadással és poszterrel is készülnek a kollégák.
Az egyetem és a kórház kapcsolatának megerősödését Adrian Dobrică is kiemelte, majd arról beszélt, hogy a kórháznapok remek lehetőséget kínálnak arra, hogy
Hozzátette, három napra „nagyon nyitottá” válnak, és mindenkit arra buzdítanak, látogassanak el a rendezvényükre, hogy saját szemükkel is láthassák a kórházi munkát és a megvalósításokat.
A kórháznapok programjával kapcsolatosan elhangzott, a kétszáz meghívott több mint kilencven százaléka egészségügyi szakember, akik Románia mellett Magyarországról, Németországból és Nagy-Britanniából érkeznek Csíkszeredába. Az esemény fővédnökei Diana-Loreta Păun elnöki tanácsadó (Államelnöki Hivatal, közegészségügyi részleg) és Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár (Emberi Erőforrások Minisztériuma).
A kórháznapok hivatalos megnyitóját jövő pénteken délelőtt fél tíztől tartják a Sapientia egyetem nagy előadótermében, amit tizenöt tudományos előadás követ majd, a késő délutáni órákban pedig
Szombaton délelőtt 11 órakor kezdődnek majd az előadások az egyetem több előadótermében, a számos érdekes téma mellett aznap értekezik a sebkezelés új útjairól dr. Tandel Beáta, aki az év orvosa lett tavaly Magyarországon.
Vasárnap több helyszínen szerveznek majd programokat: 9 órától az egészségügyben dolgozókért tart szentmisét a csíksomlyói kegytemplomban Tamás József püspök, 11 órától nyitják meg a kórház különböző osztályait az érdeklődők előtt, illetve szintén 11 órától kezdődnek az előadások a megyei önkormányzat márványtermében. A részletes programot a csíkszeredai kórház weboldalán lehet megtekinteni.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!