Huszonegy éve Székelyudvarhelyen...

Mika Dezső-interjú 1994-ből

Mi, itt Székelyudvarhelyen forradalomként éltük meg az eseményeket. Öt évvel a forradalom után, Lukács István történelem szakos tanárral megpróbáltuk rekonstruálni az udvarhelyen történteket – erről egy háromrészes dokumentumfilm készült az akkori UTV-nél. Olyan információk birtokába jutottunk, hogy azok leközlése akkor még nem volt időszerű, frissek voltak a sebek, sokan féltek a megtorlástól, a rendőrség is félt a nyilvánosságtól. Nemrég, 2010 decemberében az első rész rövidített változatát bemutatta a Székelyhon.ro. Ezután többen megkerestek telefonon és személyesen, hogy megnéznék a filmet, ami sajnos már nincs meg egészében, mert nem sokkal a film elkészülése után engem kirúgtak az UTV-től, és Budapestre mentem dolgozni, az értékes nyersanyag nagy része pedig itthon megsemmisült. Az akkor értékesnek számító SVHS kazettákat újra felhasználták, csak néhány gyenge minőségű VHS másolat maradt meg.

Ezúttal a második részből megmaradt felvételt is (Mika Dezső-interjú) a Székelyhon.ro rendelkezésére bocsátom és még egy leírást emlékezetből:

I. rész: Az előzmények

Az első interjúalany Ubornyi Mihály az egykori párt elsőtitkára volt, aki 1989-ben a Cérnagyár igazgatója, és ebben a minőségében az udvarhelyi események előzményeiről számolt be: „1989. december 18-án a Központi Bizottság határozata alapján minden üzemben, intézményben tartani kellett egy nagygyűlést, ahol el kellett volna ítélni a temesvári eseményeket. A Cérnagyár esetében addig halasztgatták, hogy végül ez a gyűlés nem volt megtartva. 19-én és 20-án a szekusok összegyűjtöttek egy csomó embert, akit gyanúsnak találtak politikailag. Felvitték őket a Szekuritátéra, ahol jelen volt Coman szekuparancsnok és egy verőcsoport, akik idegenből érkeztek, és reggelig verték, vallatták az összegyűjtött embereket. Mindezt Benedek Imrétől tudom, aki a Cérnagyár alkalmazottja volt, akit szintén elvittek, reggel öt óráig tartottak ott és megvertek, amiért a következő nap nem tudott bejönni a gyárba.

Másnap, amikor bejött, láttam rajta, hogy össze van verve, intettem neki, hogy jöjjön velem a gyárcsarnokba, mert ott a gépzúgás miatt nem lehetett lehallgatni, hogy mit beszélünk. Hát ott mondta el, hogy mi történt. 20-án a gyárunkban – de nem csak nálunk – a hangulat nagyon forró volt. Érezni lehetett, hogy történni fog valami, különösen Gálra (a helyi párt- és városvezetőre) volt feldühödve a tömeg, mert ez az ember többszörösen visszaélt a hatalmával és együttműködött a Szekuritátéval.” December 20-án Gál Ferenc városi elsőtitkár, Costea Vasile megyei elsőtitkár és Coman szekuritátéparancsnok úgy döntöttek, hogy a város legnagyobb üzemében a Matricagyárban tartják meg az első gyűlést, ahol elítélik a temesvári eseményeket. Ezt a tapasztalatot felhasználva a többi üzemben is gyűléseket szerveznek, amelyek nevében táviratot küldenek Bukarestbe, hogy hűségükről biztosítják Ceauşescut.

21-én reggel a Matricagyárban – forró hangulatban – Gál Ferenc és a megyei propagandatitkár jelenlétében elkezdődött a gyűlés. A kijelölt személyek román nyelven olvasták fel a pártfőnökök által előre megírt hozzászólásokat. A harmadik hozzászóló, az akkori szakszervezeti elnök, Korodi Vas Irma nem olvasta fel a hozzászólását, hanem visszaadta azt a Csíkszeredából érkezett elvtársaknak. Ekkor Lukácsi László vállalati párttitkár, aki román nyelven kellett vezesse a gyűlést, már nem tudta uralni a kedélyeket, a tömeg lehurrogta, ezért Fábián István igazgató magyarul szólalt meg, elvtársak megszólítás helyett barátainak nevezte a jelenlévőket. Ettől a kedélyek kissé megnyugodtak és gyorsan be lehetett rekeszteni a gyűlést. A Matricagyárnál és később a Tehnoutilaj-nál szerzett rossz tapasztalatok után a megyei pártvezetés már nem ragaszkodott további gyűlések megszervezéséhez.

December 22-én reggel Coman felhívta Fábián igazgatót. Erre a beszélgetésre 1995-ben így emlékezett Fábián István: 22-én reggel, amikor a szokásos telefonbeszélgetésünket elkezdtük Comannal, szabályosan kérdezni kezdett, hogy kik voltak azok, akik a gyűlés alatt hangoskodtak, hogy hívják azt a hölgyet, aki visszadobta a felszólalását, hogy ki mit csinált azon a gyűlésen. Ekkor én indulatosan ráordítottam: „Măi, Mitică, noi n-avem altceva de făcut astăzi?” Tudtam, hogy közben a Szekuritáténál is megváltoztak az erőviszonyok, Coman már az idősebb garnitúrát képezte. Néha elmondta a belső ügyeket. A fiatal generáció az új szellemben másképpen látta az akkori helyzetet. Ők már másként értékelték Románia gazdasági és politikai helyzetét. Az idősebb generáció már lassan félre volt csúsztatva, és ezt ők is tudták. Amikor azt kérdeztem, hogy szerinte ma mi fog történni, akkor azt mondotta: „Pista, ma nagyon nehéz napunk lesz! A te feladatod az, hogy nem szabad az üzemet elhagyjátok, mert ha elhagyjátok, akkor nagy baj lesz.” Tehát 22-én reggel 9 órakor Fábián és Fancsali igazgatók tudták, hogy lőni fognak, ha tüntetés vagy randalírozás lesz a városban, ezért minden igyekezetükkel az udvaron belül tartották a munkásokat. Costea megyei elsőtitkár telefonon hívta fel a figyelmét Fábián igazgatónak, hogy ha kijönnek a város szíve felé az emberek, akkor az elhelyezett fegyveresek lőni fognak. A Tehnoutilaj és a Matricagyár udvarán folytatódtak a temesvári áldozatokról való megemlékezések.

Másfél óra múlva, körülbelül Milea tábornok halálával egy időben, Székelyudvarhelyt elhagyta a fegyveres katonai alakulat és a rendőrség is szekrénybe zárta a fegyvereit. Tehát valószínű, megkapták Bukarestből a parancsot, hogy át kell állni a nép oldalára. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy a mostani rendőrparancsnok, az egykori rettegett gazdasági milicista, fegyvertelenül állt a Milícia épülete előtt és az egyre nagyobb számban összesereglő tömegnek mondogatta: „suntem cu voi, suntem cu voi” (veletek vagyunk), míg – valószínű valamelyik régi haragosa – egy kalapáccsal eltörte az orrát. Nagyon vérzett, átszállították a kórházba. Ekkor már javában folytak az események a Városházán is.

II. rész: Az események

Az udvarhelyi események akkor kezdődtek valójában, amikor az első váltás hazaindult a gyárakból. A városban már megjelentek a lyukas piros–sárga–kék lobogók. Az első kört a lyukaslobogóval dr. Kinda László tette meg a főtéren. Aztán több lobogó is feltűnt, kivétel nélkül magyar nemzetiségű, udvarhelyi polgárok kezében. Tehát az eseményeknek nem volt románellenes hangulata. A tömeg megrohamozta a Városházán a pártbizottság irodáit, a polgármestert kereste, aki néhány pofon után egérutat nyert és elmenekült. Égetni kezdték a kommunista szimbólumokat és a Ceauşescu-képeket. A pártbizottság büféjéből nagy mennyiségű szeszes ital, kávé és déligyümölcs került az utcára. A mámoros tömeg felborította, majd felgyújtotta néhány ismert párttag és milicista autóját. Itt veszítette életét az első áldozat, Székely Gábor tartalékos őrmester. Egykori felettesének autóját próbálta elvinni a tömegből, ezért agyonverték.

A főtéren húsz-huszonkétezer ember gyűlt össze, melynek csak néhány százaléka viselkedett agresszíven. Ezek között voltak köztörvényes bűnözők, guberálók, akik fosztogatni jöttek. A tömeg nagyobbik része békésen ünnepelt, éltette a forradalmat. Az agresszívek megfékezésével többen próbálkoztak. Egy katolikus pap reverendában, Katona Ádám tanár, Mika Dezső mérnök és még mások. A tömeg egy része a pártbüféből kihozott alkoholtól mámorosan a Milícia felé vette útját. Ekkor még a Milícia épülete előtt békés tömeg demonstrált. Lyukas román trikolórt lobogtatott, felcsendült a székely és a magyar himnusz, a tömeg a román forradalmat éltette, míg egy kis csoport skandálni kezdte: „Hoţi, hoţi!” (Tolvajok, tolvajok!). A milicisták és szekusok egy része ekkor menekülni kezdett a Bútorgyár felé, ahol a munkások öltözőjében levetették az egyenruhájukat, és ki milyen civil öltözéket tudott szerezni, azzal menekült tovább.

A Városházán szintén elszabadultak az indulatok, ittas emberek törtek-zúztak, már az anyakönyvi hivatalt készültek megsemmisíteni, amikor megérkezett Mika Dezső mérnök, aki illegálisan karate oktató volt, és néhány karatés tanítványával megakadályozta a Városháza felgyújtását, további rombolását. A Milícia fölött a Szekuritáté a titkos dokumentumok megsemmisítésével volt elfoglalva, miközben a milicisták egyre nagyobb számban próbálták elhagyni az épületet, letépték vállpántjukat és egy-egy pofonnal, fenékberúgással hazatérhettek otthonukba. Kivételt képezett egy Nodis nevű őrmester, akit elég csúnyán összevertek. Ekkortól a lincshangulat egyre fokozódott, a tömeg egy Fekete nevű szekust keresett, akit Pálfi atya halálával hoztak kapcsolatba (később kiderült, hogy az atya halálához Feketének nem volt köze, a bátorságáról híres pap rákban halt meg, és már súlyos beteg volt, amikor nagyon merész karácsonyi prédikációiért megfenyegette a Szekuritáté). Fekete megkeresésére a tömeg egy része beözönlött az épületbe, az ott talált bútorokat, papírokat kidobálták az ablakon, majd az udvaron meggyújtották és erre a máglyára dobálták a géppisztolyokat is, amiket az épületben találtak. Eközben azok a milicisták, akik nem tudtak elmenekülni, a szekusokkal együtt az épület padlásterében barikádozták el magukat. Ekkor már a felkelők egy része a Szekuritáté irodáiba is eljutott. Velük jöttek azok a magyar nemzetiségű besúgók is, akik együttműködtek a Szekuritátéval. Ők az együttműködésüket bizonyító iratokat keresték, azokat próbálták megsemmisíteni. A papírok égetése közben lobbant lángra az épület.

A városházán csillapodni kezdtek az indulatok, Katona Ádám mondott többször beszédet a városházi balkonról, Major Sándor, Mika Dezső és még néhányan próbáltak kitalálni valami rendszert ebben a zűrzavarban. Mika Dezső máris a népőrség, a civil rendőrség megszervezését tűzte ki célul. Közben már füstölgött a rendőrség. Coman szekuritátéparancsnokot, Feketét és még néhány szekuritátétisztet a füstölgő épületből Mika Dezső menekített az udvaron lévő kisebb legénységi szállásra. Itt látogatta meg őket Katona Ádám, és megígérte, a hátsó falat kibontva kiviszi őket. Innen Katona Ádám a kórházhoz sietett, hogy mentőt kérjen Comanék kimenekítésére. Az igazgató nem mert mentőt küldeni, és mentősök is féltek, hogy felborítják a mentőautót, mert már a rendőrség előtt és környékén több autó kiégett. A tűzoltókat sem engedték dolgozni.

Coman közben úgy döntött, hogy kijön az épületből. Civil ruhában volt, valaki a mostani Szuper áruház előtt felismerte, és ekkor elkezdett szaladni. A kórház előtt leütötték, többen rugdosták a földön, majd a kórház kerítésének a lándzsáira próbálták feltűzni. Ezt megakadályozták néhányan, és az élettelen testet a Kórház udvarába lökték. Ekkor már nem lélegzett. Eljutott a hír a tanácsházára, hogy megöltek még egy embert. Az újabb vérontás elkerüléséért Mika Dezső a sportolókból verbuvált rendfenntartó csapatával a rendőrségre sietett. A karatésok közrefogták a fiatal belügyiseket, és az ütlegeléseket, rúgásokat feltartva átvezették őket a tömegen. Ezek a szekusok udvarhelyiek voltak, és nem volt náluk fegyver. Az idegenből jöttek, akik reggel még lőttek volna, már délben elhagyták a várost. A Milícia és a Szekuritáté épülete estére teljesen kiégett, az emberek szétszéledtek. A városban nem volt egyenruhás ember. Csend volt, félelmetes csend, az emberek a megtorlástól rettegtek. Este hét óra körül a Matricagyár egyik irodájában összegyűltek az akkori vállalatvezetők és megkezdődött az új hatalom szervezése.

III. rész: Az új hatalom

Mint mindenki, abban az időben a vállalatvezetők is a Román Televíziót nézték, és valósággal onnan várták a sugallatot, hogy mit kell tenni. A televízió ellentmondásos információkat sugárzott, hogy lőnek, jönnek a terroristák, de a hadsereg velünk van stb. Csak az volt biztos, hogy Iliescuék vezetésével megalakult a Nemzeti Megmentési Front. Tehát van új hatalom Bukarestben, és ebben a hatalomban magyar résztvevő is akad Domokos Géza és később Verestóy Attila személyében. Míg Katona Ádám és Mika Dezső a forradalmi tanács és a népőrség megszervezésével voltak elfoglalva, addig az udvarhelyi vállalatvezetők (egytől-egyig az RKP volt tagjai) bukaresti mintára megalakították a város Nemzetmegmentési Frontját. Mivel polgármester nem volt, a város irányítását rábízták Ubornyi Mihály egykori elsőtitkárra, aki miniszteri főtanácsosként Bukarestben is dolgozott, és így nagyon sok ismerőse volt az új bukaresti hatalomban. Ekkor derült ki számunkra, hogy az új hatalom alapvetően a régi, újraosztva. Tapasztalatával nagyon hatékonyan megszervezi és beindítja a Városháza életét. A város vezetőtanácsa a székelyudvarhelyi vállalatvezetőkből állt, de különösen a Matricagyár mérnökei kértek és kaptak helyet az új hatalomban. Ubornyi az Anyakönyvi Hivatal beindításával és az élelmiszeradagok kiosztásával volt elfoglalva, sokat volt terepen, a vágóhíd- és tejgyár-közüzemek tevékenységét próbálta összehangolni.

Eközben egy fiatal fizikus a Matricagyártól telefonszolgálatot teljesített a város legfontosabb telefonkészüléke mellett (ez volt a Gál elvtárs telefonja, innen várták az utasításokat a kulcsemberek), és rájött, hogy a várost irányítani lehet erről a készülékről. Kolumbán Gábor eredetileg elméleti fizikával, többek között a káoszelmélet kutatásával, kaológiával foglalkozott. Gál elvtárs telefonja mellett ráébredt, hogy ez gyakorlati kaológia, és teljes gőzzel belelendült, hogy elméleti kutatásait gyakorlatba ültesse. Mivel külsőleg nem hasonlított a régi elvtársakra – művészszakállt viselt és pipázott –, így az emberek jobban bíztak benne, mint a tapasztalt, de tipikus régielvtárs kinézetű Cérnagyár-igazgatóba. Ubornyi ezt érzékelte és lemondott. A Nemzeti Megmentési Front Kolumbán Gábort választotta elnöknek, később ő nevezte ki dr. Ferenczy Ferencet polgármesternek.

A városban a következő napokban nem volt rendőr és katona, ezért Mika Dezső a karatés fiúkból megszervezte az első hatékony civil rendőrséget, akik magas felelősségtudattal és hatékonyan végezték önkéntes munkájukat. Székelyudvarhely ezekben a napokban élte meg a legnagyobb autonómiáját. Mika Dezső parancsnoksága alatt semmilyen jelentős rendbontás vagy bűntény nem történt. Meg kell említeni, hogy az ország első szabad újságja, a Szabadság, 22-én este jelent meg Székelyudvarhelyen, s mivel a nyomdában csak piros festék volt, így piros színű lett az első nyomtatvány, amely az önrendelkezést először mondta ki Romániában. Ugyanekkor egy kétnyelvű röpirat is megjelent, melyet Székelyudvarhely lakosaihoz címeztek románul és magyarul, s melyben forradalmi, de civilizált viselkedésre szólítja fel a lakosságot a székelyudvarhelyi Forradalmi Tanács. Kolumbán azt javasolta, hogy a rendőrséget ne a régi helyén építsék újjá, hanem máshol, és a régiből csináljanak múzeumot, ahol a kommunista időszakot mutatják be.

A vállalatoknál szerveződött az RMDSZ, és a munkahelyeken hatalmas politikai, valamint szakszervezeti gyűlések, megmozdulások voltak. A szabadság mámorában éltünk 1989 karácsonyától egészen 1990 húsvétjáig, amikor a volt Szekuritáté, melyet Iliescuék a hadseregbe olvasztottak, március 19-én megszervezte a marosvásárhelyi pogromot.

Nézze meg videóinkat: 1. rész, 2. rész, 3. rész!