
Bíznak benne, hogy nemcsak kitakarítani tudják, hanem megtartani is a tisztaságot
Fotó: Kocsis B. János
Közel ezer önkéntes, számos intézmény és civil szervezet mozdult meg május 29-én Kovászna Megye Tanácsa és a háromszéki fiatalok felhívására, hogy takarítsák ki együtt a Feketeügy kézdiszéki szakaszát és a folyó mellékágait. Végül az időjárás is a kezdeményezés mellé állt, többnyire napsütésben dolgoztak a szemétgyűjtők. Tamás Sándort, Kovászna Megye Tanácsának elnökét kérdeztük arról, mi a hosszú távú célja a kezdeményezésnek.
2021. június 14., 12:262021. június 14., 12:26
– Azt szeretnénk, hogy Háromszék legyen az ország legtisztább megyéje, úgy környezeti szempontból, mint a levegő minősége szempontjából. Ezen az akciónkon pedig egyértelművé vált, hogy ezzel az elképzeléssel nem vagyunk egyedül,
Pénteken bizonytalanok voltunk az esős időjárás miatt, ehhez képest szombaton a Jóisten is mellénk állt, kisütött a nap, és a hétszáz önkéntes helyett ezren indultunk 9 háromszéki és egy Hargita megyei községben, valamint Kézdivásárhelyen a patakok és a Feketügy partjaira, hogy összeszedjük a szemetet. Jó volt látni, hogy nemcsak fiatalok, hanem idősebbek, egész családok mozdultak meg, szántak időt erre a kezdeményezésre.
Tiszta Kézdiszéket jelszóval fiatalok kezdeményezték az összehangolt takarítási akciót
Fotó: Kocsis B. János
– Mennyi szemét gyűlt össze?
– Hatezer zsákot osztottunk ki, ezek mind megteltek, és bizony a PET-palackok, sörösdobozok, építkezési törmelékek mellett kanapét, elromlott hűtőszekrényt is találtak a martra kidobva. Ezeket is összeszedtük, és mindent a lécfalvi lerakóba vittek. Köszönet jár ezért a Kovászna Megyei Hulladékgazdálkodási Egyesületnek és partnereinek: a felelősségátvállalási szervezeteknek (OIREP), a Tega Rt.-nek, a GospCom Kft.-nek és az ECO Bihornak. Ezúton is felhívjuk a lakók figyelmét, rendszeresen van lomtalanítás Háromszéken, városokban és falvakon egyaránt, az ilyen típusú hulladékot begyűjtik, elszállítják, nem érdemes kivinni a természetbe.
Nemcsak civilek, hanem számos intézmény is aktívan kivette részét, a tűzoltóság, csendőrség, helyi rendőrség, Vöröskereszt munkatársai, képviselői is jelen voltak
Fotó: Kovászna megyei tűzoltóság
– Többször hangsúlyozta, hogy ez csak az első lépés. Mi következik?
– Korábban már használtuk a Tiszta környezet – gazdag vidék szlogent, ez a megyei integrált hulladékgazdálkodási rendszer jelszava, meggyőződésünk, hogy ez a jövő. Ugyanakkor a sikeres szakmai építkezés után – Kovászna megye országosan első helyen van a szelektív hulladékgyűjtés terén – most közösségi, társadalmi összefogást szorgalmazunk, hiszen környezetünk tisztán tartása közös felelősség. Azon a hétvégén egyébként nemcsak Kézdiszék mozdult meg, hanem Sepsiszentgyörgyön és Zágonban is takarítottak, és örömmel mondom, hogy
Ami minket illet, ősszel a Feketeügy sepsiszéki szakaszának kitakarítását tervezzük, az is egy összehangolt akció lesz, a sepsiszéki önkormányzatok, civil és ifjúsági szervezetekkel közösen fogunk nagytakarítást szervezni. Együtt egy Zöld Háromszékért!
(X – fizetett hirdetés)
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!