Hirdetés
Hirdetés

Egyre csak nő az egy személyre eső hulladékmennyiség

Csak minden 8–10. székelyudvarhelyi lakó tette ki kapuja elé a szelektíven gyűjtött hulladékot •  Fotó: Barabás Ákos

Csak minden 8–10. székelyudvarhelyi lakó tette ki kapuja elé a szelektíven gyűjtött hulladékot

Fotó: Barabás Ákos

Egyre több csomagolást használnak a kereskedelemben, ami miatt Székelyföldön is jelentősen nő az egy személy által termelt hulladékmennyiség. Az RDE Hargita Kft. vezetősége a szelektív hulladékgyűjtés megszervezésével igyekszik javítani a helyzeten, ám az utóbbi hónap tapasztalatai azt mutatják, hogy van még mit dolgozni a tudatosítás terén.

Fülöp-Székely Botond

2019. július 07., 10:472019. július 07., 10:47

Nagyjából minden nyolc-tizedik kertes ház elé tették ki az e célból kiosztott zsákokban szelektíven gyűjtött műanyag-, papír- és üveghulladékot – összegezte lapunknak a május végén indított programjuk első eredményét Körösfőy Sándor, az RDE Hargita Kft. igazgatója. Szerinte ebből még nem lehet konkrét következtetéseket levonni, hiszen előfordulhat, hogy mások is megfelelően szétválogatják a szemetet, csak nem helyezték azt ki kapujuk elé a közölt időpontban. Ettől függetlenül úgy értékelte, hogy

már ez is egy jó kezdet, de reméli, hogy azért az elkövetkezőkben nőni fog a környezettudatos lakók száma.

Hirdetés

„Valószínűleg még el kell teljen két-három hónap, amíg látni fogjuk, kik azok, akik maximálisan felvállalják, hogy szelektíven gyűjtsék a hulladékot, és kik azok, akik csak részben tesznek eleget a követelményeknek” – magyarázta az igazgató. Hozzátette, a szelektív gyűjtés elsősorban a környezettudatosság szempontjából fontos, ugyanakkor erre EU-s kötelezettségeket is vállalt Románia.

Gyakori problémák

A székelyudvarhelyi szemételszállítást végző vállalat arra kéri a lakókat, hogy ne tegyék ki portájuk elé a kiosztott zsákokat, ha csak kevés hulladék van bennük, hanem minél jobban töltsék fel azokat. A külön gyűjtött hulladékot egyébként maguk az emberek is elvihetik a cég székelyudvarhelyi Termés utcai telephelyére, ahol ingyenesen átveszik tőlük. Körösfőy Sándortól azt is megtudtuk, többen panaszkodnak arra, hogy túl hamar feltelnek az RDE Hargita által adott zsákok, amelyekből 120 és 240 litereseket is kiosztottak kísérleti jelleggel. Az igazgató kijelentette,

bárki gyűjtheti szelektíven a hulladékot a saját maga által beszerzett – lehetőleg átlátszó és a színkódnak megfelelő – zsákokba is, hiszen azokat is el fogják szállítani.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

Egyébként tervben van, hogy idővel más, tartósabb tárolóeszközöket osztanak szét a lakóknak, egyelőre azonban a szolgáltató célja az újrahasznosítás, így a műanyag zsákokat csak akkor cseréli ki, ha azok megsérültek.

Megjegyezte, gyakran előfordul, hogy bizonyos szelektíven gyűjtött hulladékokat véletlenül összekevernek a fogyasztók, például a műanyag mellé papír kerül. Míg utóbbi sem helyes, mégsem akkora baj, viszont az már jelentős gondot okozhat, ha az üveg nem kerül megfelelő helyre, mivel emiatt a hulladékot átnéző és átválogató munkások könnyen megsérülhetnek.

Rossz zsákba tett hulladékok általában az esetek tíz százalékában fordulnak elő.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

A szelektíven gyűjtött hulladék először a székelyudvarhelyi telephelyre kerül, ahol átválogatják és bálázzák, vagy másképpen tárolják. Ezután egy részét innen értékesítik, a többit pedig a Cekend-tetői telepre szállítják.

Nő a hulladékmennyiség

Az RDE havonta 3-4 ezer tonna szemetet gyűjt be az érintett Hargita megyei települések lakóitól – fejtette ki Körösfőy Sándor, hozzátéve, hogy a Székelyudvarhelyről elszállított hulladék a havi ezer tonnát nem éri el (nagyságrendileg Csíkszeredában is ehhez hasonló a havi hulladékmennyiség). Rámutatott, a szelektív hulladékgyűjtésnek köszönhetően az utóbbi egy évben csökkent a cekendi telepükre szállított szemét mennyisége, de összességében így is tízszázalékos növekedéssel kell számolni, ami egész Romániában jellemző. Szerinte ezt egyértelműen a csomagolóanyagok fokozott használata eredményezi.

Székelyföldön egyébként még mindig elmondható, hogy a lakosok feleannyi szemetet termelnek, mint egy nyugati országban, ami nagyban köszönhető a helyi mentalitásnak, mely szerint az emberek jó része igyekszik megjavítani elromlott javait, mielőtt újat vásárolna.

A szolgáltató úgy számol, hogy egy lakó havonta tizenöt kilogramm szemetet termel. Körösfőy kijelentette, egyelőre a szelektív hulladékgyűjtésre buzdító kampányokkal igyekeznek javítani a helyzeten, ám hosszú távon a fogyasztók tudatos vásárlása lenne a megoldás, vagyis az, hogy minél kevesebb csomagoló- és más, kukában landoló anyagot tegyenek a bevásárlókosárba.

Új cellát nyitnának

Ha ugyanannyi hulladékot kell kiszállítaniuk a Cekend-tetői szeméttelepre, mint eddig, akkor év végéig nagy valószínűséggel betelnek a meglévő cellák, így már ősszel egy újat kell építeni

– magyarázta Körösfőy Sándor. Mint mondta, ezzel kapcsolatban már megkezdték az egyeztetéseket a különböző engedélyek beszerzése érdekében. Ha mégsem valósul meg az építkezés a tél beállta előtt, akkor könnyen előfordulhat, hogy egy jó ideig nem lehet majd oda szállítani a Hargita megyei szemetet.
Az igazgatótól azt is megtudtuk, hogy sikerült beszerezniük és üzembe helyezniük egy berendezést, amely megtisztítja a csurgalékvizet, ám erről később adnak részletesebb tájékoztatást.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

A szelektíven gyűjtött hulladék előválogatását és felbálázását illetően több elképzelésük is van, de szerintük az volna a leghatásosabb, ha ez már a városokban megtörténhetne. Ha telepeket hoznának létre az említett helyszíneken, akkor már összepréselt állapotban rakhatnák a teherautókra például a műanyag palackokat, így kevésbé lenne költséges a szállításuk.

Komposztládák kellenek

Körösfőy Sándor arra buzdította elsősorban a kertes házak lakóit, hogy készítsenek otthon komposztládát, amelyben a zöld hulladékot tárolhatják. Ez már csak azért is fontos, mert a szolgáltató idővel nem fogja elszállítani a kukák tartalmát, ha azokban ilyen hulladék is van. „Ha nem is így hívták, de komposztot még a nagyszüleink is készítettek, tehát nem egy új keletű dologról van szó” – magyarázta a szakember. Arra is kitért, hogy a későbbiekben vállalatuk is fog szétosztani újrahasznosított műanyagból készített komposztládákat. Ugyanakkor hozzátette, a székelyudvarhelyi lakótelepeken jövő hónaptól külön konténereket fognak elhelyezni – egyelőre kísérleti jelleggel –, amelyekbe a zöld hulladék vihető majd.

Hirdetés
2 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 21., kedd

Szikla zuhant egy autóra, egy utas életét vesztette

Szikladarab zuhant kedden a 7-es országúton, az Olt völgyében egy személygépkocsira, amelynek egyik utasa, egy 71 éves férfi életét vesztette – közölte a Szeben megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Szikla zuhant egy autóra, egy utas életét vesztette
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

Polgár Judit nem vállalja a felkérését a köztársasági elnöki pozícióra

Élete megtiszteltetésének tartja a kezdeményezők felkérését, rendkívül hálás érte.

Polgár Judit nem vállalja a felkérését a köztársasági elnöki pozícióra
2026. július 20., hétfő

Tusványos: lassan minden készen áll a keddi kezdésre

Célegyenesbe fordultak az előkészületek Tusnádfürdőn, a kedden kezdődő 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor területén már szinte minden a helyére került.

Tusványos: lassan minden készen áll a keddi kezdésre
2026. július 20., hétfő

Magyar Péter: legalább tíz komolyan vehető államfőjelöltre érkezett javaslat

Legalább tíz komolyan vehető államfőjelöltre érkezett javaslat, de a döntést végül a Tisza Párt frakciójának és az Országgyűlésnek kell meghoznia – közölte Magyar Péter miniszterelnök hétfőn Facebook-oldalán.

Magyar Péter: legalább tíz komolyan vehető államfőjelöltre érkezett javaslat
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

Áttörték az egyik alagút első járatát a Nagyszeben–Pitești autópályán – videóval

Elérte a 30 százalékot a munkálatok készültségi szintje a Nagyszeben–Pitești autópálya (A1) Bojca 1. alagútjánál – közölte hétfőn a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) vezérigazgatója.

Áttörték az egyik alagút első járatát a Nagyszeben–Pitești autópályán – videóval
2026. július 20., hétfő

Vizsgáznak a pedagógusok: ezek a legkeresettebb tanári állások Székelyföldön

Vizsgáznak kedden országszerte a pedagógusok a címzetes tanári állásokért, Székelyföldön mintegy 2700 jelentkezővel. A határozatlan idejű állásokért több helyen erős a túljelentkezés, különösen az óvodapedagógusi, tanítói és testnevelői posztoknál.

Vizsgáznak a pedagógusok: ezek a legkeresettebb tanári állások Székelyföldön
2026. július 20., hétfő

Tizenöt vendéglátóhely működését függesztették fel a román tengerparton

Az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) 206 bírságot szabott ki összesen több mint egymillió lej értékben és 161 figyelmeztetést adott a román tengerparti üdülőhelyeken július 13. és 19. között végzett ellenőrzések során.

Tizenöt vendéglátóhely működését függesztették fel a román tengerparton
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

Nem csillapodnak a kedélyek az egészségügyi rendszerben

Az ország nagy részéhez hasonlóan Hargita megyében is figyelmeztető sztrájkot tartottak hétfőn a kórházakban. Az általános sztrájk kirobbantása attól függ, hogy a héten kapnak-e kormányígéreteket követeléseikre – mondta a Sanitas megyei vezetője.

Nem csillapodnak a kedélyek az egészségügyi rendszerben
2026. július 20., hétfő

Egy kis lépés tőlünk, nagy változás az egész közösség számára

Az ingyenes ivartalanítási programnak köszönhetően eddig már több mint 60 kutyát és macskát ivartalanítottak Marosvásárhelyen.

Egy kis lépés tőlünk, nagy változás az egész közösség számára
2026. július 20., hétfő

Andy Burnham az Egyesült Királyság új miniszterelnöke

Andy Burnham, Manchester volt polgármestere az Egyesült Királyság új miniszterelnöke, miután III. Károly király hétfőn megbízta az új brit kormány megalakításával.

Andy Burnham az Egyesült Királyság új miniszterelnöke
Hirdetés