
Palócz Réka is visszatérő oktatója a nyári egyetemnek
Fotó: Csiszér Szilárd
A Csíkszeredai Régizene Fesztivállal egy időben tartják a Cultura Nostra Egyesület, a Hargita Megyei Kulturális Központ és Hargita Megye Tanácsa által szervezett Régizene Nyári Egyetemet. Az oktatók és résztvevők úgy vélik, nagyon sok hozadéka van a kurzusoknak – erről is szó esett a kedd reggeli találkozón.
2017. július 12., 15:222017. július 12., 15:22
Jubileumi kiadása zajlik a Régizene Nyári Egyetemnek, ezúttal hat nap alatt 12 mesterkurzust és két szabadon választható, minden hallgató számára nyitott kurzust, három előadást tart 12 oktató és 6 közreműködő a 85 hallgatónak.
A magyarországi Palócz Réka kilenc diáknak tart énekkurzust, úgy véli, a hangszertanulás, repertoárbővítés, stílusismeret mellett az egymással való zenélés az egyik legfontosabb hozadéka a nyári egyetemnek. „A kamarazenélés, a közös munka elég nagy hangsúlyt kap ezen a képzésen. Ugyanakkor a tánckurzusra az összes résztvevő szabadon becsatlakozhat, és ez a stílusismeretben is egy olyan pluszt ad, amelyet lehet alkalmazni a zenélésnél is, a mozdulatok megismerésével a zenei formálást megérteni.”
Kónya István visszatérő oktatója a Régizene Nyári Egyetemnek, ő a gitáron és lanton való játszást tanítja. Rámutatott, azért is jó ez a rendezvény, mert alkalmat ad a részt vevő diákoknak a fellépésre is, hogy bemutassák, mit tanultak. „Általánosságban hiányzik a zeneoktatásban – Magyarországon is –, hogy nem tanítják meg a gyerekeknek azt, hogy ha kiülnek koncertezni, akkor mit csináljanak. Itt is vannak olyan diákok, akik akadémiát végeztek, és azt hiszik, hogy ezzel beindult egy pálya. Pedig
Szerencsére az itt tanító tanárok gyakorló művészek, akik tudják, mi kell ahhoz, hogy valaki előálljon egy színpadképes produkcióval” – hangsúlyozta. Mint mondta, sok olyan növendéke van, aki gitárral „érkezik” és lanttal „távozik”, annyira megszeretik a lanton való játszást. Kérdésre, hogy a diákok honnan tudnak lantot vásárolni, elmondta, a tanárok megtalálják a módját, hogy hozzájussanak a hangszerekhez.
A sepsiszentgyörgyi, jelenleg Svájcban élő Fülöp Mária a csembalókurzust vezeti. Tőle megtudtuk, hogy csembalót vásárolni bonyolultabb, többnyire külföldön lehet csak találni, mivel vidékünkön nincs hagyománya. Ez a hangszer elég súlyos, naponta hangolni kell, a húrokat cserélni rajta, oda kell figyelni a karbantartására. Ugyanakkor
Az oktatónak van egy saját hangszere Csíkszeredában, amit a diákok is használhatnak a kurzus ideje alatt. A hangszerek más országba való utaztatásáról szólva elmondta, a csembalóhoz szükségesek igazoló akták, és vámot kell fizetni rá. Egy lantot, hegedűt egyszerűbb utaztatni. A párja, Sam Chapman – aki szintén régizenész – gyakran utazik teorbával, de nem szokott problémája lenni ebből. Az oktató elmondta, ha repülőn utaztatnak ilyen hangszert, jó, ha nem a csomagtárban szállítják, mert ott megrongálódhat, az utastérben viszont külön ülést kell neki foglalni.
Fülöp Mária a Régizene Nyári Egyetemről úgy gondolja, hogy a hat nap alatt a diákok mélyebb betekintést nyerhetnek abba, hogy mi is a régizene, miről szól, megismerkednek a hangszerekkel. „Mi itt vagyunk, hogy segítsünk és próbálunk minél több információt adni. Ez egy információpont, elég intenzív, és annak, aki tovább akar tanulni ezen a téren, nagyon hasznos.”
Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.
Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.
Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.
Indul decembertől az új hulladékgazdálkodási rendszer Csíkszeredában, a tömbházlakók is változásokra számíthatnak, például új edényt kapnak a biológialig lebomló hulladék számára. A toronyblokkok szemétledobóit pedig szerre megszüntetik.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfogadott tíz javaslatot.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanúsítják.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök hétfőn úgy vélekedett, hogy a PSD jelenlegi vezetősége nem nem érdekelt a politikai válság megoldásában.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn kijelentette, hogy a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatuk.
A Szuverén Máltai Lovagrend romániai nagykövetsége hétfőn közölte, hogy nem állított ki semmilyen okmányt Călin Georgescu nevére.
szóljon hozzá!