Hirdetés
Hirdetés

Egyelőre kevesen látogatják a szécsenyi sportparkot

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

A látogatók száma továbbra sem lépi túl a napi ötvenet – holott épp a vakáció ideje alatt kellene használni a szécsenyi sport- és szabadidőparkot. Két hete annak, hogy a létesítmény megnyitotta kapuit, az azonban valahogy nem képes betölteni a neki szánt szerepet.

Nagy Lilla

2024. augusztus 18., 12:022024. augusztus 18., 12:02

Nagy port kavart a közösségi médiában a hír júniusban, hogy a szécsenyi sport- és szabadidőparkot megnyitása után pár nappal ideiglenesen bezárják működtető munkaerő hiányában. Azóta eltelt két hónap, a létesítmény már nyitva áll, a látogatók azonban mégsem tolongnak az újonnan nyílt parkban.

korábban írtuk

Augusztus elsejétől megnyílik a szécsenyi sportpark
Augusztus elsejétől megnyílik a szécsenyi sportpark

Megnyílnak a szécsenyi sportpark kapui augusztus elsejétől minden érdeklődő előtt. A létesítmény ezentúl minden nap 10 és 21 óra között lesz nyitva.

Egy ott dolgozó arról számolt be, hogy a szabadnapokon is átlagosan mindössze ötvenen fordulnak meg a parkban egy teljes nap alatt, ilyen volt a most csütörtöki, Nagyboldogasszony napi munkaszüneti nap is.

Idézet
Reggel és délelőtt szoktak inkább kevesebben jönni, akkor is leginkább gyerekek és iskolások. Este valamivel többen látogatják a helyet, akkor már javarészt a fiatalok és felnőttek, esetleg a kora esti órákban családok szoktak jönni”

– osztotta meg tapasztalatait egy ott dolgozó.

•  Fotó: Borbély Fanni Galéria

Fotó: Borbély Fanni

A szécsenyi létesítmény egyébként a hét minden napján reggel 10 és este 9 óra között várja a kikapcsolódni vágyókat,

mindenki díjmentesen használhatja a sportpark nyújtotta lehetőségeket.

A modernül kialakított parkban egy dimbes-dombos futópályán sétálhatunk körbe, annak mentén pedig pihenőkkel, foci- és tollaspályákkal, akadálypályával és játszótérrel találkozhatunk, a park hátsó felében pedig a park két sztárja, a kilátó és a biciklipálya ékeskedik.

Hirdetés

A futópályát végig zöldövezet veszi körbe, különböző névtáblával ellátott növények díszítik az egész sportparkot.

Ami viszont igen nagy hátránya a szécsenyi sportparknak, az a parkolóhiány.

Biciklivel ugyan bőven van hely leparkolni, autóval viszont már annál kevesebb, még a sportpark kapujára is ki van függesztve a parkolni tilos tábla. Ennek megoldására a park melletti elhagyatott épület lebontásával rukkolt elő a csíkszeredai önkormányzat.

•  Fotó: Borbély Fanni Galéria

Fotó: Borbély Fanni

Ugyanakkor többen arra is panaszkodtak, hogy a városból biciklivel nagyon nehéz megközelíteni a létesítményt,

ugyanis a vasúti síneken ugyebár tilos az átjárás, a vasúti aluljáró továbbra is fertőgóc, a Baromtér utcában pedig kisgyerekeknek gyakorlatilag lehetetlen a biciklizés. Ha viszont ezeken az akadályokon túlvergődtek a kerékpárpárosok, a Fürdő utcában már korszerű bicikliúton lehet eljutni a sportparkig.

A Regionális Operatív Program támogatásával elkészült beruházás a volt Szeredai-fürdő egy részének felszámolásával járt, eltüntetve a rövid ideig üzemelt olimpiai méretű úszómedencét, és a később épült gyermekmedencét, de az átalakítás nem érintette a fürdő területének jelentős részét, így a vendéglő és a kazánház épületeit, illetve a két legrégebbi medencét sem, amelyek romos állapotban megmaradtak.

•  Fotó: Borbély Fanni Galéria

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni Galéria

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni Galéria

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni Galéria

Fotó: Borbély Fanni

Hirdetés
4 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
Hirdetés