
A Hajnal utca nem lesz elkerülő útvonal. Az Olt menti út építésére várnak
Fotó: Gábos Albin
Nem készül további elkerülő út építésére Csíkszereda önkormányzata a város nyugati részén. A város peremvidékén, az Olt mellett az országos útügyi társaság beruházásaként készülhet egy elkerülő útszakasz, de még nem lehet tudni, hogy mikor.
2020. január 14., 09:132020. január 14., 09:13
A Csíkszeredában nemrég elkészült észak-dél irányú elkerülő út mentesíti a nyugatról érkező áthaladó forgalomtól a vasúti felüljáró hidat, és a szűk Villanytelep utcát, viszont a Rét utcán és
A város nyugati ki- és bejáratánál a dél felé tartó Hajnal utca egy gyér forgalmú, csak részben használt ipari övezeten vezet át a Fürdő utcáig, ahonnan
Ezáltal a nyugatról érkező és délre, valamint ellentétes irányba tartó áthaladó forgalom számára nyílna lehetőség elkerülni a várost.
Ilyen elkerülő út építésére nem készül a város – közölte érdeklődésünkre Ráduly Róbert Kálmán. Csíkszereda polgármestere szerint a Hajnal utcán át a megyeszékhely déli kijárata irányába azért sem lenne indokolt elkerülő útvonalat kialakítani, mert
,,Ebből kifolyólag erre nem akarunk ráduplázni, és ez nem is volna korrekt” – magyarázta Ráduly, aki szerint ennek az útszakasznak a létrehozása szerepel a következő, 2021-27-es európai uniós ciklus támogatásra váró beruházásai között.
A még készülőben levő kerülőút. Még egy darabig ez lesz a legújabb
Fotó: Pinti Attila
Csíkszereda esetében több mint tizenegy éve merült fel az a lehetőség, hogy az országutakat ügykezelő Országos Útügyi és Autópálya-kezelő Társaság beruházásaként a várost észak-déli irányban teljesen elkerülő utat építenének az Olt folyó keleti oldalán.
Gyakorlatilag egy fél körgyűrűt jelentene, és mivel érintené a Székelyudvarhely felé vezető 13A jelzésű országutat is, a nyugati irányba tartó és onnan érkező áthaladó forgalmat is elvezetné a város mellett. Noha az út nyomvonalát a város általános rendezési tervébe (PUG) is befoglalták, az elképzelés azóta nem lépett előre, pedig a kezdeti időszakban lakossági egyeztetés is volt a beruházásról.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!