Hirdetés
Hirdetés

Egy hónapnyi utazás, avagy megtapasztalni, hogy milyen is Görögország biciklivel

Leonidász spártai király lábánál •  Fotó: Bocskai Csaba

Leonidász spártai király lábánál

Fotó: Bocskai Csaba

Bocskai Csaba informatikus már középiskolás korában célul tűzte ki, hogy legyalogol Görögország legdélebbi csücskéig. Később úgy döntött, inkább kerékpározik. Októberben megvalósult a nagy álom, erről mesélt hétvégén az érdeklődőknek.

Bodor Tünde

2024. december 08., 17:562024. december 08., 17:56

A Görögországot hosszában átszelő biciklitúra ötlete több mint egy évtizedig elevenen élt Csabában, aki a megvalósítására való felkészülést már 12 éve megkezdte – hangzott el a Sapientia EMTE Sepsiszentgyörgyi Karán megtartott előadásának felvezetőjében.

Bevezetésképpen egy kisebb kihívást állított maga elé: azt, hogy a forrástól, a Gyergyói-havasoktól kezdve az Olt-folyó teljes 615 kilométeres hosszán végiggyalogol.

Ez 2014-2016 között több szakaszban meg is történt, majd 2019-ben egy nagy bulgáriai kerékpáros túrával folytatódott a hosszas terhelésre való felkészülés.

Görögország fenséges hegyei csodálatot váltanak ki az utazókból •  Fotó: Bocskai Csaba Galéria

Görögország fenséges hegyei csodálatot váltanak ki az utazókból

Fotó: Bocskai Csaba

Aztán eljött az idő a nagy kalandra

Idén megérett az idő a nagy útra. A dél-bulgáriai Kardzhali városától a Balkán-félsziget legdélebbi pontjáig kitűzött útvonal teljes hossza 1400 kilométer volt. Az időpont megválasztása igen körültekintően történt: mivel tavasszal déli ellenszelek nehezíthetik a kerékpárosok életét, nyáron a hőség izzasztja meg őket, késő ősszel pedig a sok csapadék okozhat kellemetlenséget, ezért az október mutatkozott optimális időablaknak a túrához.

Rengeteg számítás előzte meg ugyanakkor az indulást, például az, hogy az adott szakaszokon mennyi kilométert tehet meg oly módon, hogy a terhelés megközelítőleg egyenletes legyen.

Mindezen számításokból nem hiányzott a csomag súlya (24 kilogramm), a szükséges kalóriamennyiség, az ellenszél és az emelkedők által okozott lassítási faktor sem – szóval kerékpárosunk a tervezésbe igen sok energiát fektetett.

Útszéli gyorsbüfé szerény kínálattal, de itt sokszor kap a vándor jó szót is az étel mellé •  Fotó: Bocskai Csaba Galéria

Útszéli gyorsbüfé szerény kínálattal, de itt sokszor kap a vándor jó szót is az étel mellé

Fotó: Bocskai Csaba

Csaba október 11-én indult el a nagy útra; Kardzhali városáig vonattal utazott, onnan pattant kerékpárra.

Helységen belül biciklizésre alkalmatlan, helyenként veszélyes, rossz utak rontották a hangulatát.

Kerékpárút kevés volt, és igencsak kritizálható kivitelezésben – éppen mint Románia legtöbb településén.

Hirdetés

Sokszor az autópályák mellett haladó országutakon sokkal jobban tudott haladni, máskor viszont még földutakra is rákényszerült. Így igen sokszor lehangoltan látta, hogy milyen szemetes az utak mente, és

meggyűlt a baja a falkákban támadó, nagy testű kóbor kutyákkal is, amelyek ellen azonban riasztóval és paprikaspray-jel felkészülten nézett szembe.

Esztétikai élményt jelentettek azonban a különféle építmények – gyárak, buszmegállók, üzletek – falairól visszaköszönő nagyméretű festmények, és szép emléket jelentenek az útszéli gyorsbüfék, a „kantinák” is, amelyek kínálata ugyan elég egyhangú volt, viszont a benne dolgozó emberek többnyire szívélyesek és közvetlenek voltak.

Graffitik buszmegállókban, irodaépületeken, gyárakon – üdítő változatosságban •  Fotó: Bocskai Csaba Galéria

Graffitik buszmegállókban, irodaépületeken, gyárakon – üdítő változatosságban

Fotó: Bocskai Csaba

Sok kellemetlen élményben volt része

A nagy túra egyébként 75 százalékban kellemetlen élményeket tartogatott az utazónak, a megéltek csak igen kicsi hányada szerepel Csaba emlékei között kiemelt helyen. Többször előfordult, hogy a Komoot biciklis applikáció rossz útra navigálta, de

az is megtörtént, hogy a lefoglalt szállást visszamondták a tulajdonosok, így vagy tovább kellett menni a következő településig, vagy fel kellett húzni a kis sátrat.

•  Fotó: Bocskai Csaba Galéria

Fotó: Bocskai Csaba

Ez nem volt túl komfortos, tekintve, hogy általában éjszakánként 5 Celsius-fokig is lecsökkent a hőmérséklet. Ráadásul az éjszakai zajok is igen nyugtalanítóan hatottak rá, így a pihenése igencsak felemásra sikeredett. De a lényeg, hogy minden kellemetlenség ellenére, minden félelmet legyőzve november 9-én kitette a pontot a nagy túra végére.

Görögország ilyen is – egy falu határa. Ismerős látvány •  Fotó: Bocskai Csaba Galéria

Görögország ilyen is – egy falu határa. Ismerős látvány

Fotó: Bocskai Csaba

Ha éppen minden szálláshely foglalt, marad a sátor, bár októberben már kissé hűvösek a hajnalok •  Fotó: Bocskai Csaba Galéria

Ha éppen minden szálláshely foglalt, marad a sátor, bár októberben már kissé hűvösek a hajnalok

Fotó: Bocskai Csaba

•  Fotó: Bocskai Csaba Galéria

Fotó: Bocskai Csaba

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 05., szombat

600 euró egy kollokviumért, 2500 egy vizsgáért – korrupciós botrány robbant ki a konstancai orvosi karon

Két tanársegédet és két hallgatót vettek őrizetbe a konstancai Ovidius Egyetemen, miután a DNA szerint pénzért cserébe intézték el hallgatók sikeres vizsgáit. A gyanú szerint legalább 15-ön fizettek, az összegyűjtött pénz meghaladja a 37 ezer eurót.

600 euró egy kollokviumért, 2500 egy vizsgáért – korrupciós botrány robbant ki a konstancai orvosi karon
Hirdetés
2026. szeptember 05., szombat

Jogosítvány nélkül száguldottak a halálba: két 16 éves fiú égett bent az autóban

Bennégett egy hídfőnek csapódott autóban két 16 éves fiú szombat reggel a Suceava megyei Fântâna Mare településen.

Jogosítvány nélkül száguldottak a halálba: két 16 éves fiú égett bent az autóban
2026. szeptember 05., szombat

Halászok, hajósok és illegális tevékenységek kerültek célkeresztbe a Dunán

Huszonhat bűncselekményt tártak fel a román rendőrség Clean Waters 2026 elnevezésű akciójában, amelynek nyomán 22 személy ellen indult vizsgálat.

Halászok, hajósok és illegális tevékenységek kerültek célkeresztbe a Dunán
2026. szeptember 05., szombat

Újabb benzinárrekord: már a 9,80 lejt közelíti a literenkénti ár

Újabb történelmi csúcsra emelkedett szombat reggel a benzin ára Romániában: egyes töltőállomásokon már 9,78 lejbe kerül egy liter standard benzin. A gázolaj ára eközben valamennyi nagyobb hálózatnál átlépte a 10 lejes literenkénti szintet.

Újabb benzinárrekord: már a 9,80 lejt közelíti a literenkénti ár
Hirdetés
2026. szeptember 05., szombat

Hőség az ország egyik oldalán, viharok a másikon

Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. Miközben több térségben 36 Celsius-fokig emelkedik a hőmérséklet, az ország nyugati és északi részén viharos időjárás is várható.

Hőség az ország egyik oldalán, viharok a másikon
2026. szeptember 05., szombat

Veszélyes roncsok a hajózási útvonalon: újabb robbanótöltetes drónt találtak Sulinánál

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre.

Veszélyes roncsok a hajózási útvonalon: újabb robbanótöltetes drónt találtak Sulinánál
2026. szeptember 04., péntek

Balszerencse és egy különös mulasztás a három halálos áldozatot követelő pénteki baleset hátterében

Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.

Balszerencse és egy különös mulasztás a három halálos áldozatot követelő pénteki baleset hátterében
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Borboly Csaba védőügyvédje avatott be a tizennégy éves büntetőügy részleteibe

SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly büntetőügyének hátterében. A védőügyvéd Kolozsváron mutatta be az elmúlt tizennégy évet.

Borboly Csaba védőügyvédje avatott be a tizennégy éves büntetőügy részleteibe
2026. szeptember 04., péntek

Jól megjárták az egyik Hargita megyei kórháznál, hogy hittek a fertőtlenítőszereket kísérő hivatalos iratoknak

Lejárt szavatosságú fertőtlenítőszereket találtak a Hargita megyei egészségügyi igazgatóság (DSP) ellenőrei a maroshévízi városi kórházban. Az intézményt megbírságolták, a termékek használatát megtiltották – közölte a DSP vezetője, Tar Gyöngyi.

Jól megjárták az egyik Hargita megyei kórháznál, hogy hittek a fertőtlenítőszereket kísérő hivatalos iratoknak
2026. szeptember 04., péntek

Százak kísérték utolsó útjára Daniel Ernő plébánost

Közel száz paptestvére, népviseletbe öltözött malomfalvi hívei és több száz helyi és távolról érkező gyászoló kísérte utolsó útjára pénteken a szerdán elhunyt Daniel Ernő plébánost.

Százak kísérték utolsó útjára Daniel Ernő plébánost
Hirdetés