
Fotó: Gecse Noémi
Iskolaépülete átadásának és átvételének tizedik évfordulóját ünnepelte csütörtökön a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola.
2018. augusztus 02., 20:082018. augusztus 02., 20:08
2018. augusztus 02., 21:252018. augusztus 02., 21:25
A köszöntőbeszéd és a diákok által előadott zenés műsort követően a megemlékező ünnepségen bemutatták az iskola építészeti és képzőművészeti szakos tanulóinak műveiből készült kiállítást, majd Imets László igazgató számolt be az tanintézet elmúlt évtizedének fontosabb eseményeiről.
Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere beszédében az iskolaépület létrehozásának folyamatát elevenítette fel, majd szót ejtett arról is, hogy
„Van tennivaló a következő tíz évre is. Sajnos a mai romániai törvényes berendezkedésben a városi önkormányzat csak ennyit tud tenni. Többre is hivatottak volnánk, lenne véleményünk az oktatás színvonaláról, illetve a pedagógusok vagy a menedzserek teljesítményéről is. Sokkal jobban ki tudnánk őket talán választani, mint teszi ezt a tanfelügyelőség, de sajnos erre ma nem ad a romániai törvénykezés lehetőséget, így aztán mi az oktatás színvonalát egy módon tudjuk kényszeríteni, hogy növekedjen: az épületekkel, azok állapotával. Ezt tettük annak idején ezzel az iskolával is” – fogalmazott határozottan a város első embere.
Emléktábla Tamás Józsefnek, a madéfalvi Siculicidium-emlékmű tervezőjének
Fotó: Gecse Noémi
A városközponti épületben otthonra talált művészeti oktatás elmúlt évtizedének megvalósításait idéző esemény zárásaként leleplezték Tamás Józsefnek, a madéfalvi Siculicidium-emlékmű tervezőjének tiszteletére elhelyezett emléktáblát a tanintézet homlokzatán. Az iskolaépület helyén állt egykoron a néhai építész szülőháza.
A nyugdíjak hibás kiszámítása nem „jelenségszintű” probléma, az embereknek bízniuk kell abban, hogy járandóságukat helyesen állapították meg – jelentette ki a Bihar megyei nyugdíjpénztár igazgatója.
Magyar Péter miniszterelnök és kísérete vatikáni látogatása első állomása a Szent Péter-bazilika magyar kápolnája volt, ahonnan az apostoli palotákba ment tovább a XIV. Leó pápával való magánaudienciára csütörtökön.
Lezárult a jelentkezés a VIBE Epic Class Battle második kiírására: 11 megye 37 iskolájából 68 osztály, összesen 1727 középiskolás diák vág neki a decemberig tartó kihívássorozatnak.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában – közölte csütörtökön a Hargita megyei csendőrség.
A kormány elindítja az állami vállalatok vezetésére vonatkozó információkat összesítő guvernanta.gov.ro online platformot.
Noha még zajlanak a tárgyalások és még nem jutottak végleges döntésre, politikai forrásokra hivatkozva máris nyilvánosságra hozott a Digi24 hírportál egy elsődleges „vázlatot” a Siegfried Mureșan által vezetett jövőbeli kormányról.
Noha tegnap még csak egyetlen csíkszeredai kútnál haladta meg a 10 lejt egy liter standard benzin ára, ez mára kibővült a hargitai megyeközpontban több állomásra, illetve begyűrűzött Udvarhelyre is.
Nicușor Dan szerint a romániai társadalom nem kér az előrehozott választásokkal járó négy-öt-hat hónapos kampányból, utcai plakátokból, televíziós politikai hirdetésekből és pártok közötti vitákból.
Egy Ukrajna felől behatoló drón négy percet repült Románia légterében, majd lezuhant a Suceava megyei Solca közelében. Az incidensben senki nem sérült meg, és anyagi kár sem keletkezett.
szóljon hozzá!