
A hagyományos téli disznóvágások nincsenek veszélyben, saját fogyasztásra bárki levághatja az általa tartott sertést
Fotó: Pinti Attila
Noha a gazdák reakciója miatt a mezőgazdasági miniszter ígéretet tett a háztáji sertéshús-értékesítést szigorító törvény enyhítésére, a rendelet azóta sem lépett érvénybe. Így viszont a nemrég megjelent, szigorított feltételeknek kell megfelelniük azoknak, akik értékesítésre nevelnek disznókat. Hogy ez háztáji körülmények között miként végezhető el törvényesen, a Hargita megyei állategészségügyi szakhatóság vezetője mondta el, akitől azt is megkérdeztük, mennyi időbe telik az e célra történő engedélyeztetés, továbbá azt is, hogy a hagyományos téli disznóvágásokat milyen feltételek betartásával lehet megtartani.
2023. november 21., 10:312023. november 21., 10:31
A sertéspestis terjedésének megfékezése céljával szigorította a sertéstartást szabályozó törvényt az állam, a parlament által májusban elfogadott törvénytervezetnek a múlt hónap végén jelentek meg az alkalmazási normái, ám
A gyors változások zavart keltettek az érintettek körében, sokak számára nem világos már az sem, hogy milyen feltételek betartásával vághatják le saját fogyasztásra szánt disznójukat.
A mezőgazdasági miniszter által bejelentett enyhítés még várat magára, azaz a tervezett módosítás továbbra is csak rendelet-tervezet formájában létezik, tehát nem lépett érvénybe. Valószínűleg azért késik az intézkedés véglegesítése, mert az ünnepi időszak utánra is kiterjesztenék azt, ám az enyhítésnek meg kell felelnie a sertéspestis visszaszorítását célzó 594-es EU-s szabályozásnak, és valószínűleg ennek a módját keresik még a mezőgazdasági tárcánál – mondta el megkeresésünkre István Róbert, a Hargita Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság (ANSVSA) vezetője. Ez egyben azt is jelenti – folytatta –, hogy
Vagyis csak azok végezhetnek ilyen tevékenységet, akik megfelelnek a 2023. évi 122. számú törvény 130-as és 132-es alkalmazási normái által előírtaknak.
A kisgazdaságoknak minimális követelményeknek kell megfelelniük, hogy megkapják a szakhatósági jóváhagyást a sertések értékesítésére. Csak disznót tarthatnak a sertésólban, az udvarrész legyen bekerítve, hogy más állatok oda ne juthassanak be.
– sorolta az új törvény által előírt kritériumokat István Róbert.
A bejegyzést, aminek a birtokában a gazda már eladhatja sertéseit, a kérés leadásától számított 24–48 órán belül megkapja a szakhatóságtól – válaszolta kérdésünkre a megyei szakhatóság vezetője.
Fotó: Veres Nándor
„Az a legfontosabb, hogy ami az istállóban van, az az állatorvos nyilvántartásában is úgy szerepeljen. Ha nem, akkor azt helyre kell hoznia a gazdának, de az is csak egy-két napba telik. Ha az állatok rendben vannak, akkor már csak az iratokat kell beküldenie, például a személyigazolvány-másolatot, akár beszkennelve is. Bárki, aki szeretné bejegyeztetni a gazdaságát, keresse fel a körzeti állatorvost, és beszéljen vele. A körorvosokkal már volt gyűlésünk, felkészítettük őket erre” – magyarázta az igazgató. Kitért arra is, hogy hamarosan fórumokat is tartanak e célból a gazdák és egyesületek számára, ugyanis
„A folyamat elindult, remélem, hamarosan az első konform gazdaságok el tudnak indulni. A kisebb farmokat most járjuk végig, ez várhatóan a héten befejeződik. Pontszerűen elmondtuk, kinek mit kell tennie ahhoz, hogy konform legyen a gazdasága, és mihelyt konformmá lettek nyilvánítva, a kisebb, bejegyzett farmok is adhatnak el disznókat. Nekünk is az az érdekünk, hogy ezek tudják értékesíteni a jószágokat, hogy a kisvágóhídjaink onnan meg tudják vásárolni azokat” – fogalmazott István Róbert. Tehát azért is fontos, hogy ezek a farmok mielőbb eleget tegyenek az előírt feltételeknek, mert azok látják el állattal a kisvágóhidakat – olyan ez, mint amikor az egyik futószalag áll, a másik pedig üresen jár, érzékeltette a helyzetet a szakhatóság megyei vezetője.
Minden nap kap hívásokat olyan gazdáktól, akik szeretnék bejegyeztetni gazdaságukat, a megye minden részéből vannak érdeklődők, legutóbb Fenyéden látogattak meg több ilyen gazdaságot is a munkatársai – mondta István Róbert.
Saját fogyasztásra bárki levághatja a sertéseit – oszlatta el a témában felmerült legfontosabb kérdésben a kételyeket a megyei állategészségügyi és élelmiszer-biztonsági igazgatóság vezetője. E tekintetben
– mondta. „Hogy ne legyen gilisztás a disznó, beadnak egy olyan féreghajtót, amin el sem olvasták, hogy 68 napos a várakozási idő, és akkor a hormonok kocáknak való beadásáról még nem is beszéltünk” – sorolta az ellenőrizetlen hússal kapcsolatos potenciális veszélyeket. Az állatgyógyszertárak forgalma hatalmas, de a feketepiac is élénk az országban, sajnos nem lehet ellenőrzés alatt tartani a készítmények felhasználását. Ezért az állategészségügy is felelős, de olyan szűkös az igazgatóságok személyzete, hogy nagyon nehezen tudják ellenőrzés alatt tartani a helyzetet – fűzte hozzá.
Fotó: Erdély Bálint Előd
A háztáji disznóvágásokra és az új szabályozásokra visszatérve elmondta,
„Senki nem lesz megbüntetve azért, mert levágja a disznóját. Azért kaphat büntetést, mert levágta, és elfelejtette az állatorvosnál kiíratni a nyilvántartásból. Aki ezt nem teszi meg 72 órán belül, meg lehet bírságolni. De nyugodjon meg mindenki,
Saját fogyasztásra bármikor bárki vághat disznót, csak az a kérésem, nézessék meg a húst” – nyugtatta meg a hagyományos téli disznóvágásra készülőket István Róbert, arra is kitérve, hogy az ünnepek előtt közzéteszik, hol lehet elvégeztetni a Trichinella-vizsgálatokat.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
szóljon hozzá!