
Fotó: Toró Attila
Gálaműsoron hirdette ki a Kovászna Megyei Művelődési Központ a Kaptár dokumentumfilm-szemle díjait október 15-én.
2022. október 16., 21:122022. október 16., 21:12
A harmadik kiadásához érkezett szemlére 29 alkotást neveztek be, amelyeket Buglya Sándor, Balázs Béla-díjas filmrendező, a Magyar Művészeti Akadémia film- és fotóművészeti tagozatának vezetője és Péterffy András, Balázs Béla-díjas filmrendező, a Dunatáj Alapítvány elnöke értékelte.
Első helyezést ért el Bartha Ágnes, Kacsó Sándor: Kétkeréken és a Tempóváltás című filmjei, második díjat nyert Szabó Attila Egy Isten, két nemzet című alkotása. A harmadik helyet pedig László Barna Isteni kéz című filmje kapta, Kató Zsolt Napló, Sepsikőröspatak – Egy lólopás története című filmjét pedig az Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy különdíjjal jutalmazta. A nyertes dokumentumfilmeket a fesztivál lejárta után a Román Televízió Magyar Adása és az Erdővidék Térségi Televízió lehetőség szerint műsorra tűzi.
Vizsgáznak kedden országszerte a pedagógusok a címzetes tanári állásokért, Székelyföldön mintegy 2300 jelentkezővel. A határozatlan idejű állásokért több helyen erős a túljelentkezés, különösen az óvodapedagógusi, tanítói és testnevelői posztoknál.
Az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) 206 bírságot szabott ki összesen több mint egymillió lej értékben és 161 figyelmeztetést adott a román tengerparti üdülőhelyeken július 13. és 19. között végzett ellenőrzések során.
Az ország nagy részéhez hasonlóan Hargita megyében is figyelmeztető sztrájkot tartottak hétfőn a kórházakban. Az általános sztrájk kirobbantása attól függ, hogy a héten kapnak-e kormányígéreteket követeléseikre – mondta a Sanitas megyei vezetője.
Az ingyenes ivartalanítási programnak köszönhetően eddig már több mint 60 kutyát és macskát ivartalanítottak Marosvásárhelyen.
Andy Burnham, Manchester volt polgármestere az Egyesült Királyság új miniszterelnöke, miután III. Károly király hétfőn megbízta az új brit kormány megalakításával.
Változékony időjárásra kell készülni a következő két hétben Erdélyben: a hét eleji kellemes nyári időt átmeneti lehűlés váltja fel, majd a hétvégétől ismét melegedés kezdődik. Közben szinte minden nap számítani lehet záporokra és zivatarokra.
Andrew Tate és testvére, Tristan Tate hétfőn várhatóan egy floridai bíróság elé állnak, miközben a brit rendőrség kiadatásukat kéri egy szexuális bűncselekményekkel kapcsolatos nyomozás keretében – jelentette a dpa.
Véget ért az egészségügyi dolgozók hétfői kétórás figyelmeztető sztrájkja, amelyet a Sanitas Szakszervezeti Szövetség szervezett a közalkalmazotti bértörvény elleni tiltakozásul.
Két közlekedési bűncselekmény miatt indított büntetőeljárást az elmúlt napokban a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság. Egy sofőr ittasan és a szükséges jogosítvány nélkül vezetett járműszerelvényt, egy másik alkohol befolyása alatt ült kormány mögé.
Felhőszakadásokra és viharokra figyelmeztető előrejelzéseket adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A riasztások a székelyföldi megyékre is érvényesek.
szóljon hozzá!