Varró Dániel mindent átható humora

Lövétei Lázár László költő, beszélgetőtárs, mint elmondta, a fordítói munkával kapcsolatosan is faggatta volna a szerzőt, még az egyik Shakespeare-szonettet is felolvastatta volna vele angol nyelven, és összehasonlíttatta volna a meghívott műfordítását a Szabó Lőrincével, de a jelenlevőkre való tekintettel nem kezdeményeztek bonyolult irodalomtörténeti vagy irodalomkritikai társalgást.

Lövétei a kritikusok nyomán megjegyezte: „Varró Danival lezárult a magyar költészetnek egy korszaka. A posztmodern nyelvjátékos periódusra gondolok, ami Parti Nagy Lajossal és Kovács András Ferenccel indult.” Hozzátette, még nem lehet sejteni, hogy milyen új korszak kezdődik, jelenleg úgy tűnik, hogy a slam poetry-nek nagy a divatja, de lehet, hogy ez csak egy divat marad, és nem lesz belőle -izmus.

Az író-olvasó találkozó hangulatából is kitűnt, hogy Varró Dániel költészetét leginkább a humor határozza meg. Legtöbb tréfás verse minden korosztály számára érthető. A legnagyobb derűt a Büfiztető című versének felolvasásával keltette. Apaként sokszor szabadította meg a beszorult levegőtől a fiát, és az egyik ilyen alkalom versírásra ösztönözte.

„Büfiztető
avagy a légbuborék fájdalmas éneke

Szellő voltam, lebegő,
illanékony levegő,

szabad voltam, elnyelettem,
szűk sötétben senyvedek benn,

mint elrabolt grófkisasszony,
vártoronyból lóg ki copfom –

hagyd, hogy újra legyek szél,
börtönömből eresszél:

böff!”

Amúgy a komolyabb verseit is áthatja az irónia. Mindig is a nyelvi játékosság foglalkoztatja, például a létösszegző versét is, amit felolvasott – és amely a József Attila Születésnapomra című költeményének átirata is – átitatja a humor, az önirónia.

„Harminckét éves múltam el,
csatában mégsem hulltam el,
sínen
se nem.

Csak ámulok, hogy jé, nekem
félig lefolyt az életem
gügye
ügye...” (Varró Dániel: Harminckét éves múltam, önfelköszöntő költemény)

Kritikusai általában ezt is szokták nehezményezni, hogy versei nagyon jó játékok, gyönyörűen megkomponált rímek, de mélyebb, komolyabb témákat nem vállal fel. „Verseimet legtöbbször saját szórakoztatásomra írtam, nem figyeltem mindig a célközönségre” – vallotta be ennek okát a költő.