Várni kell még a gyimesbükki Rákóczi-vár újjáépítésére

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Egyelőre várakozni kényszerülnek a gyimesbükki Rákóczi-vár újjáépítését tervező helyiek, hiszen annak ellenére, hogy minden szakhatósági engedélyt beszereztek az építkezési engedély kiállításához, a Bákó megyei önkormányzat különböző hibákra hivatkozva még nem bocsájtotta rendelkezésükre a szükséges dokumentumot. A munkálat kezdeményezője szándékosságot lát a késlekedésben – írja keddi címlaptörténetében a Csíki Hírlap.

Szabó Kamilla-Mária

2016. április 05., 10:322016. április 05., 10:32

„Minden szakhatósági engedélyünk megvan, minden olyan munkálatot elvégeztünk, amire szükség volt. Az összeállított dossziét beadtuk Bákó Megye Tanácsához az építkezési engedély kibocsájtása végett, egyelőre az eredményre várunk. Folyamatosan kapnak valami hibát, amiért visszadobják az ügycsomót, és miután azt megoldottuk, újabb hiányosságot találnak. Emiatt most várakozó állásponton vagyunk. Kezdek belefáradni, ugyanis az az érzésem, hogy nem akarják, hogy egy magyar emlék feléledjen, és megmaradjon az utókornak. Úgy látom, hogy mindent megtesznek azért, hogy késleltessék a dolgot” – számolt be a jelenlegi helyzetről a gyimesbükki Deáky András.

A munkálat kezdeményezője hozzátette, az is problémát jelent, hogy a helyi polgármesteri hivatal az építtető, mivel az ők tulajdonukban van a terület, a várrom. Meglátása szerint a helyi polgármesternek sem szívügye ez a munkálat, ezért halogatják. Annak ellenére, hogy egyelőre kilátástalannak tűnik a helyzet, Deáky tisztázta nem adják fel ilyen könnyen, rendszerint felkeresi az illetékeseket,  és ahányszor kell, annyiszor egészítik ki a szükséges dokumentumokkal az ügycsomót. „Az utolsó erőnkig harcolunk ennek az álmunknak a megvalósításáért, hiszen ez lenne eddigi munkánk megkoronázása.”

A hatóságoknak teher a búcsújárás

A nyugalmazott iskolaigazgató megjegyezte, tartanak attól, hogy a késleltetés célja az, hogy lejárjanak a különböző szakhatósági engedélyek. Kiemelte, az engedély kiadását követően más akadálya nem lenne a beruházás megvalósításának, hiszen már többen is jelezték, hogy anyagilag is támogatnák a kezdeményezést, sőt már pénzeket is utaltak az erre a célra létrehozott folyószámlára. Meglátása szerint a Bákó megyei hatóságoknak terhére van a pünkösdi búcsújárás – amikor több ezer ember látogat el Gyimesbükkre –, emiatt azt akarják, hogy az emberek szokjanak le erről.

Tavaly június elején, mikor a várromnál jártunk, épp régészek dolgoztak a helyszínen, akkor még a nyárra tervezték az egy évet felölelő építkezés elkezdését. A régészeti jelentést követően azonban hiába adták le az ügycsomót, azóta sem kaptak építkezési engedélyt a 220 ezer euró – azaz közel egymillió lej – értékű munkálatra. Minapi ottjártunkkor – a várrom régészeti feltárását követően – már látványos változás fogadott a helyszínen, még ha építkezés nem is zajlott: a régészek elhordták a felgyülemlett hordalékot és földet, így a vár megmaradt romjai teljes terjedelmében láthatóvá váltak – számol be a tapasztalatokról a Csíki Hírlap.

Mint arról korábban beszámoltunk, a tervek szerint a vár 150 négyzetméteres területen fekszik majd, ebből 90 négyzetméteren az épület maga, 60 négyzetméteren a felső sziklaterasz, illetve további 60 négyzetméternyi lesz a feljáró lépcső. A kétszintes, kőépület földszintjén kiállítótermet és mosdókat alakítanak ki, az emeleten pedig egy kávézót előtérrel és fedetlen sziklaterasszal.

A vár történetéről
A gyimesbükki Rákóczi-várat Erdély fejedelme, Bethlen Gábor építette 1626 körül. Valamikor csak egy őrtorony volt, amelynek nem annyira hadászati, inkább gazdasági szempontból volt jelentősége. A 18. század elején II. Rákóczi Ferenc megerősíttette, ekkor kapta mai nevét. A vár és az út között 30 méter a szintkülönbség, ezért feljárót készítettek oda, amelyet később zsindellyel fedtek be. Eredetileg 134 lépcsőfok vezetett a várig, jelenleg mindössze 96, mivel a vasútvonal kiépítése szükségessé tette a feljáró lebontását és egy meredekebb visszaépítését. A trianoni békeszerződést követően a határátkelőhely megszűnt, és csak 1940 után került vissza a magyar határ oda, egészen a második világháború végéig. A 20. század során viszont elmaradt a vár helyreállítása, a falai erőteljesen romlani kezdtek. Pár  év kérdése, hogy ne maradjon belőle semmi − vázolta korábban Deáky András.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Idén még nem nyílik meg a bölcsőde Csíkszentsimonban

Noha jó ütemben dolgozik az építő és egy hónapon belül várhatóan befejezi a munkát, az ősszel kezdődő tanévben még nem tud gyermekeket fogadni a Csíkszentsimonban épülő bölcsőde. Számos tennivaló van még addig.

Idén még nem nyílik meg a bölcsőde Csíkszentsimonban
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Elvégezték az első robotsebészeti műtéteket Csíkszeredában

Kevesebb vérveszteség, kisebb megterhelés és pontosabb beavatkozások – alig néhány héttel a Da Vinci-robot üzembe helyezése után már rendszeresen alkalmazzák a rendszert a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban.

Elvégezték az első robotsebészeti műtéteket Csíkszeredában
2026. július 03., péntek

Útlezárásokra kell számítani szombaton Csíkszeredában az Ezer Székely Leány Napja miatt

Az Ezer Székely Leány Napja biztonságos lebonyolítása érdekében ideiglenes útlezárásokra kell számítani július 4-én, szombaton Csíkszeredában.

Útlezárásokra kell számítani szombaton Csíkszeredában az Ezer Székely Leány Napja miatt
2026. július 02., csütörtök

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez

Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Közeleg az Ezer Székely Leány Napja, forgalomkorlátozásokra figyelmeztetnek a szervezők

Szombaton tartják Csíkszeredában az Ezer Székely Leány Napját. A hagyományőrző rendezvényt a Székely Népviselet Napja előzi meg, a szervezők pedig több forgalomkorlátozásra és biztonsági előírásokra hívják fel a figyelmet.

Közeleg az Ezer Székely Leány Napja, forgalomkorlátozásokra figyelmeztetnek a szervezők
2026. június 30., kedd

A pozsonyi csata hőseire emlékeznek Csíkcsomortánban

A pozsonyi csata 1119. évfordulójára megemlékező ünnepséget tartanak pénteken 17 órától Csíkcsomortánban, a Kárpátok Őre emlékműnél.

A pozsonyi csata hőseire emlékeznek Csíkcsomortánban
2026. június 29., hétfő

Kivitelező lesz, de támogatás is kell a büdösfürdői beruházáshoz

Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.

Kivitelező lesz, de támogatás is kell a büdösfürdői beruházáshoz
Hirdetés
2026. június 26., péntek

Jávárdi-vízesés: a természet elvette, az emberek visszaadták – videó

Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.

Jávárdi-vízesés: a természet elvette, az emberek visszaadták – videó
2026. június 25., csütörtök

Főszerepben a lant: jubileumokkal és nemzetközi vendégekkel érkezik a Régizene Fesztivál

Jubileumok, nemzetközi fellépők, a lant kiemelt szerepe és generációkat összekötő mesterkurzusok várják a közönséget július 6–12. között a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.

Főszerepben a lant: jubileumokkal és nemzetközi vendégekkel érkezik a Régizene Fesztivál
2026. június 25., csütörtök

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában

A rágcsálók szaporodásának megfékezése érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közterületi irtást rendelt el.

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában
Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában
2026. június 25., csütörtök

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában

Hirdetés