
Fotó: Szigeti Vajk István
Jöttünk, csináltuk, kacagtunk – így összegezte az egyik résztvevő a csíksomlyói Barátok feredőjénél tartott kalákázás lényegét. Pénteken és szombaton lelkes önkéntesek – a barátságtalan időjárás ellenére – folytatták a létesítmény környékének kitakarítását, a pallórendszer és a holdóra felújítását.
2015. május 03., 14:262015. május 03., 14:26
2015. május 03., 14:312015. május 03., 14:31
Harmadik alkalommal gyűltek össze szombaton kalákázni azok a személyek, akik úgy gondolták, hogy a Barátok feredője környékének rendben tartása közösségi ügy. „Az önkéntes munka többnyire a magánembereknek egy-egy megélt helyzetéből pattan ki, legalábbis itt mifelénk, ahol nincs »iskolai« gyökere az önkéntességnek. Történik valami a családban, és akkor kezdünk el gondolkodni, mert sajnos nem vesszük időben észre a hanyatlást, vagy ha észre is vesszük, nem állunk azonnal a dolgok mellé, nem tudjuk, hogyan lássunk hozzá. Itt is személyes tapasztalat indította el a folyamatot: mise után kilátogattunk ide, a fiam elesett, a szemét majdnem kiszúrta egy kiálló szeg, a kezét felhasította. Készítettem pár fotót, és a Facebookon hangot adtam nemtetszésemnek. Aztán megkerestem a tulajdonosokat, a Ferenc-rendi szerzeteseket, a csíkszeredai polgármesteri hivatalt és a csíksomlyói közbirtokosságot, hogy mi jönnénk önkéntesen, és valamivel tudnának-e segíteni. Mindenki lelkes volt, sokan felzárkóztak az ügy mögé” – emlékezett vissza a kezdetekre Tiboldi Bea, a kaláka kezdeményezője.
Első alkalommal április 18-án, zuhogó esőben húsz személy, május elsején harminc, másodikán pedig ismét húszan tevékenykedtek azért, hogy a „feredő” környezete használható legyen. A munkát nem csak helybéli, hanem a vidékünkön tartózkodó spanyol, angol, francia, holland, német és magyarországi önkéntesek is segítették. Ők elmondták, rengeteg szemetet találtak a pihenő mellett és a borvíz fölötti területen, láthatóan van, aki oda hordja ki zacskóban a szemetet, akár még használt pelenkát is, pillepalackokat.
A terület kitakarítása után a polgármesteri hivatal munkatársai elhordták az összegyűlt szemetet és a lekaszált gazt, a pallórendszer elkorhadt fáit kicserélték, egy borzsovai asszonycsoport pedig az írásos táblák egy részét újította fel. Az önkéntesek szerint van még munka bőven. „A holdórát javítjuk épp fel, a töltés mellett teljesen elkorhadt az alja, gyakorlatilag teljesen újra kell építeni. A terv az volt, hogy megcsináljuk szombaton a napórát is, de esélytelen, most megelégszünk a holdóra rendbehozatalával. A polgármesteri hivataltól és a csíksomlyói közbirtokosságtól kaptuk a faanyagot. Ahol lehetséges, megemeljük a pallókat is. A lefolyókat is meg kell pucolni. Az elkorhadt fákat is ki kell vágni, mert balesetveszélyesek” – sorolta Váli Csongor, egy másik önkéntes a tennivalókat. Az önkéntesek szándéka szerint időközönként szerveznek még egy-egy kalákát a pihenőnél, hogy többé ne kerüljön olyan állapotba, mint ahogy tavasszal találták. Aki szeretne csatlakozni hozzájuk, a kalákázós alkalmakról értesülhet a Barátok feredője Csíksomlyó Facebook-csoportban.
Csíkszereda Polgármesteri Hivatalának munkatársai május 8-án mennek ki folytatni a munkálatokat, majd Herczeg Ágnes biológus, tájkertész és csapata – akik 2006-ban újjáépítették a létesítményt – takarítja ki és újítja fel magát a pihenőt.
A civil kezdeményezők elmondták, a felvállalt munka kilencven százalékát sikerült teljesíteni, a Barátok feredője és környéke pünkösdig rendbe lesz téve, hogy újra a családok, vendégek pihenője legyen.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!