A Hargita Megyei Tanács elnökének több kijelentését cáfolja Tóth László, az AVE Hargita Kft ügyvezetője, aki Borboly Csaba azon kijelentésére reagált, hogy a hulladékgazdálkodással foglalkozó vállalkozás szándékosan hátráltatja a gyergyóremetei regionális hulladéktározó projektjét. Borboly szerint a regionális hulladéktározó finanszírozási szerződését október folyamán aláírhatják.
2012. szeptember 10., 18:552012. szeptember 10., 18:55
2012. szeptember 10., 19:322012. szeptember 10., 19:32
Borboly nyilatkozata szerint a hulladéktározó projektjének megvalósítását nem első alkalommal próbálja megakadályozni az AVE cég, amely ezzel tulajdonképpen a közérdek ellen dolgozik. A megyei önkormányzat elnöke ezt azzal kapcsolatosan jelentette ki, hogy az AVE Harghita Salubritate Kft panaszt nyújtott be a környezetvédelmi hatósághoz, kifogásolva, hogy a tároló esetében a környezetvédelmi engedély kibocsátásakor nem vették figyelembe a természetvédelmi terület, illetve az ásványvízforrások közelségét. Az elnök úgy vélte, a panasz célja az időhúzás, a megvalósítás akadályozása, ugyanakkor azt is mondta, a cég nem tartja be a saját működési szabályzatát sem, mert a Cekend-tetői lerakóban nincs megoldva a komposztálás, a válogatórendszer, és a depóniagáz semlegesítése.
AVE: nem életképes a remetei projekt
Tóth László, az AVE Hargita Kft ügyvezetője kérdésünkre azt mondta, az elnök több kijelentésével nem értenek egyet, és úgy tűnik, Borboly rosszul van informálva. „Nem akadályozzuk a megyei projektet, hanem azt jeleztük, hogy a projekt, ahogy elő van terjesztve, sem gazdaságilag, sem műszaki szempontból nem életképes” – mondta az ügyvezető. Hozzátette, a projekt szerint minden résztvevő település, kötelezően a remetei lerakóba kell szállítsa hulladékát, még az AVE tulajdonában levő Cekend tetői lerakó közeli települések is. Viszont az ismert adatok szerint a remetei tározóban is ugyanazt a lerakási díjat – 15 euró/tonna – alkalmazzák majd, amelyet a Cekend – tetőn.
Ilyen esetben csak a szállítási költség befolyásolhatja az árat, de ilyen távolságoknál ez csak magasabb lehet. „Ezek az önkormányzatok csak a regionális rendszer keretében végezhetik a hulladék-elszállítást, ha jobb megoldást találnak, és más szolgáltatóhoz fordulnak, vissza kell fizessék az uniós finanszírozást” – magyarázta Tóth, hozzátéve, a cég azt kérte, foglalják be a Cekend-tetőn épült lerakót is egy két pólusú rendszerbe. Jelezte, észrevételeiket, kérdéseiket egy évvel ezelőtt letették a megyei önkormányzatnak, de használható választ nem kaptak.
„Ha az észrevételeink nem jogosak, nem jelentenek akadályt” – mondta az ügyvezető az elnök által sérelmezett panasszal kapcsolatban, jelezve, Remetén Natura 2000 természetvédelmi terület, borvízforrások is vannak a tervezett lerakó közelségében amelyeket figyelembe kell venni, és megvizsgalni a kölcsönhatásokat.
A Cekend-tetői tározó kapcsán elmondta, valóban nincs ott válogatás, mert az a legnagyobb telephelyen, Székelyudvarhelyen történik, több ezer tonna műanyag, papir, üveg és fém kerül itt újrahasznosításra, már évek óta. A komposztálás három éve működik a lerakó melletti komposztáló felületen, a depóniagáz semlegesítését pedig akkor lehet megoldani, ha a lerakott hulladékréteg vastagsága eléri az 5 métert.
Jelenleg nincs meg a szükséges vastagság, és gáz sem termelődik – tudtuk meg. A Cekend-tetői hulladéklerakó minden tekintetben megfelel úgy az uniós, mint a román jogszabályoknak, és a települések hulladékának beszállítása is a törvényesen történik. Tóth László kérdésünkre azt is elmondta, a cég számára nem jelent sem konkurenciát, sem kizáró tényezőt egy másik tározó működtetése, nem lenne gond számukra a remetei létesítménybe sem szállítani a hulladékot, ha jobbak a feltételek.
Borboly: egységes díjszabás, kevesebb hulladék
Mint Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke tájékoztatott, most következik a megyei hulladékgazdálkodási rendszer környezetvédelmi engedélyének kibocsátása. „A konzultáns cég az utolsó simításokat végzi a finanszírozási kérésen és az ehhez tartozó dokumentumokon. Reményeink szerint október hónap folyamán aláírásra kerülhet a finanszírozási szerződés. A finanszírozási szerződés aláírása után következik a tervezés, amelyre már megtörtént a szerződéskötés. A tervek elkészülte után következik az építési munkálatok közbeszerzési
pályáztatása” – közölte Borboly.
Az elnök megerősítette azt is, hogy az elkészült költség-haszon elemzés szerint a lerakási díj a remetei hulladéktárolóban 15 euró/tonna. Hozzátette, a megyei rendszer azzal a céllal és olyan módon lesz kiépítve, hogy az Európai Uniós vállalások szerint idővel csökkenjen a lerakott hulladékmennyiség. Ezek szerint 2020-ra a begyűjtött hulladék 50 százalékát kell újrahasznosítani,
csökkentve a lerakott hulladékmennyiséget. Ezt az újrahasznosítható és komposztálható hulladékmennyiség növelésével szándékoznak elérni.
„Arra szeretnénk ösztönözni a lakosságot, hogy szelektálja a hulladékot, komposztáljon, és minél kevesebb lerakandó szemetet termeljen. Így kevesebb lerakott hulladékmennyiségnek kevesebb lesz az ára” – szögezte le Borboly. Elmondta azt is, hogy a megye területén egységes hulladékszállítási díjakat alkalmaznak, függetlenül attól, hogy Udvarhelyszékről, Csíkból, vagy Gyergyóból viszik Remetére a szemetet. Úgy vélte, a megyei integrált rendszernek köszönhetően racionálisabban lehet megszervezni a gyűjtést és szállítást.
„Az egyesület minden tagjának joga és kötelessége a rendszert használni. A remetei regionális hulladéklerakó meg fog felelni teljes mértékben az e téren érvényes európai előírásoknak, és így tarthatóak be a csatlakozási szerződésbe foglalt célkitűzések. Az egyesület statútumában bele van
foglalva, hogy abban az esetben, ha bármelyik tag kilépik, akkor vissza kell fizetnie a kilépés pillanatáig használt beruházások ráeső értékét, valamint ki kell fizetnie a szolgáltatási szerződésben megállapított kártérítéseket” – magyarázta az elnök.
Látványos párhuzam vonható 1885 és 2025 között a gyergyói sajtkészítés tekintetében. Akkor indult el az alpesi típusú tejtermék meghonosítása Pricskén, és ahogy 140 éve, most is eljutott a gyergyói sajt a nemzetközi elismerésig.
Zajlanak a gyergyószentmiklósi aszfaltutak karbantartási munkálatai: idén összesen négyezer négyzetméternyi felületet újítanak fel, több helyszínen párhuzamosan dolgoznak a munkagépek.
Önként távozott otthonából a vaslábi nő július 6-án, vasárnap, és azóta sem tért haza, megtalálásában segítséget kér a rendőrség.
Tizennyolcadik alkalommal rendezik meg a Székelyföldi Lovas Ünnepet Gyergyószentmiklóson. A nagykorúvá váló rendezvény idén is látványos show-műsorokat, versenyeket és családi kikapcsolódási lehetőségeket kínál a lovassport szerelmeseinek.
Huszonnegyedik alkalommal rendezik meg a gyergyóremetei falunapokat, ahol idén is színes program-kavalkád várja a résztvevőket minden korosztályból. Az eseménysor péntektől vasárnapig várja a helyieket és vendégeket.
Nem jelent meg újabb sertéspestis-eset a gyergyóremetei góc közelében, de nem várt eredményt hozott az állategészségügyi hatóság által a környék gazdaságaiban elvégzett ellenőrzés. Számos gazdánál fülszám nélküli sertéseket találtak.
Noha még tart a nyomozás a Gyergyóditróhoz tartozó Orotván februárban történt emberölés ügyében, az ügyészség nem adhat semmilyen információt erről. Így azt sem tudtuk meg, sikerült-e minden kétséget kizáróan azonosítani az áldozatot.
Nemrégiben Csinódra látogattunk, abba a faluba, ahol nem terem meg a burgonya, csak 2002 óta van villany, és ahová két éve vezet aszfaltozott út. Egy ottani gazdával beszélgetve kiderült, Uz Bence utódait nem hozzák lázba a megszorító intézkedések.
Péntek óta küzdenek az avartűzzel a tűzoltók a Gyergyóhollóhoz tartozó Hollósarka településen. Az utolsó tűzfészkek felszámolását szombat reggel folytatták.
Vízkorlátozást helyezett kilátásba a gyergyói vízszolgáltató vállalat, amennyiben Gyergyóújfaluban és Gyergyóalfaluban nem sikerül csökkenteni a vízfogyasztást.
szóljon hozzá!