
Fotó: Veres Nándor
Bár megnyitásakor kételkedtek létjogosultságában, kiderült, hogy van igény a csíkszeredai háziorvosi ügyeleti központra, amely nagyobb anyagi ráfordítással még jobban kisegíthetné a kórházak leterhelt sürgősségi osztályait.
2015. december 10., 11:292015. december 10., 11:29
Több mint három év telt el a csíkszeredai háziorvosi ügyeleti központ megnyitása óta. A Tudor lakótelepi intézmény létrehozásának az volt a célja, hogy a kórházak sürgősségi osztályait tehermentesítse az olyan esetektől, amelyeket az alapellátásban is meg lehet oldani.
Az intézmény szolgáltatásaira fokozatosan nőtt a szükséglet, mára már sok beteg keresi fel kisebb „bajával”. A központnak hétvégén és ünnepnapokon van a legnagyobb forgalma – tudtuk meg Tövissi Melinda háziorvostól, aki rendszeresen vállal ügyeletet a központban. „A központ nyilván nem tud a megyei kórház sürgősségi osztályával versenyezni sem felszereltség, sem személyzeti adottságok terén. Az emberek általában jól megítélik, hogy bajaikkal az ügyeleti központba vagy a sürgősségi osztályra kell-e forduljanak. Súlyos sürgősségi esetekben nyilván a kórházi ellátást választják” – fejtette ki Tövissi. Mint hangsúlyozta, többek között lázas gyerekekkel, légúti problémákkal küszködőkkel, gyomorrontásban és hasmenésben szenvedőkkel vagy épp vérnyomáskiugrással küszködő személyekkel találkoznak az ügyeletes orvosok. A kritikus állapotú betegek esetében mentőt hívnak, és továbbszállítják onnan a megyei kórház sürgősségi osztályára.
Demeter Ferenc, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház menedzsere két éve még nem volt biztos abban, hogy az új központ megtalálja helyét az egészségügyi rendszerben, ma viszont már úgy látja, hogy a központnak sikerült többé-kevésbé tehermentesítenie a megyei kórház sürgősségi osztályát.
A központ finanszírozása és ellátása három lábon áll. A rendelőhelyiséget a Hargita megyei és a csíkszeredai önkormányzat biztosította, a fenntartási költségek az utóbbit terhelik. A központban ügyeletező hét orvos és asszisztenseik bérét az egészségügyi minisztérium fizeti az egészségbiztosító pénztáron keresztül. Tövissi Melinda szerint a központ felszereltsége nem korszerű, a városi önkormányzat részéről pedig nem érkezett ígéret azok cseréjére. „A kórházban már elhasznált, leírt műszereket használunk. Lemondtunk azok cseréjéről, eleinte még jeleztük, hogy szükség lenne rájuk, de nemet mondtak” – panaszolta a háziorvos.
Antal Attilát, Csíkszereda alpolgármesterét is reagáltattuk, aki ezzel kapcsolatban a következőket írta: „ahhoz, hogy beruházást tervezzünk, szükséges lenne, hogy az orvosok konkrét javaslatot tegyenek a beszerzendő felszerelések indokoltságára, hasznosságára, költségeire. Felénk nem jelezték, így egyelőre nem tervezünk ilyesmit”.
A központról
A csíkszeredai háziorvosi ügyeleti központ a Testvériség sugárút 16. szám alatt található, ahol hétköznapokon este nyolc és reggel nyolc óra között nyújt sürgősségi ellátást egy háziorvos és egy egészségügyi asszisztens, hétvégén pedig péntek este hat órától hétfő reggelig tart az ügyelet. Szolgálatot tartanak a hivatalos ünnepnapokon is. A központot kisebb egészségügyi problémákkal lehet felkeresni, olyanokkal, amelyekkel a háziorvosához fordulna a beteg. Az ügyeleti központ telefonszáma 0366–566 966.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!