Fotó: Barabás Ákos
Az állami támogatás reményében tavaly június óta nagyon sok Hargita megyei szülő kérte, hogy vizsgálják ki és állapítsák meg gyermekéről, hogy különleges bánásmódot igényel az oktatásban (cerinţe educaţionale speciale). Így jelenleg több mint 700 ilyen gyermeket tartanak nyilván, és 294 esetben még folyamatban van a dossziék elbírálása. Probléma, hogy egyes szülők pusztán a pár száz lejes támogatásért szeretnék „elintézni”, hogy gyermeküket a fenti kategóriába sorolják.
2017. február 24., 11:342017. február 24., 11:34
Bár már évek óta törvény írja elő (a 2004-ből származó 272-es törvény), hogy a különleges bánásmódot igénylő gyermekek jogosultak anyagi támogatásra, a jogszabály ide vonatkozó alkalmazási normái csak tavaly jelentek meg a Hivatalos Közlönyben, és azóta kezdték alkalmazni. Hargita megye tavalyra 1,4 millió lejt kapott erre a célra, és az érintettek többsége, akik időben – a tavaly júniusban megjelent 423-as számú miniszteri rendelet tíznapos határidőt szabott meg – nyújtották be a kérést az iskolákhoz, azok megkapták visszamenőleg januárig is a támogatást. A támogatás mértékét egy másik jogszabály szabályozza (a 2014-ből származó 904-es számú kormányrendelet), ennek alapján 3-tól 26 éves korig legkevesebb napi 16,6 lej jár étkeztetésre az iskolában, óvodában töltött napokra. Ugyanakkor évente egyszer, a gyermekek korától függően, legkevesebb 498 lejt adnak többek között ruházatra, cipőre, tanszerekre.
Az érintett szülők először a tanintézetekben érdeklődhetnek, hogy milyen iratokra van szükség, hogy összeállíthassák a szükséges iratcsomót. Többek között anyakönyvi kivonatra, oktató által kitöltött iratra, típuskérésre, a polgármesteri hivatal szociális osztálya által elkészített szociális ankétre, háziorvosi igazolásra és klinikai pszichológia vizsgálatra van szükség. Az összeállított dossziét személyesen kell bevinni a Hargita Megyei Nevelési Tanácsadó- és Erőforrásközpont csíkszeredai székhelyére, a Mihail Sadoveanu utca 54. szám alá. Az iratok alapján az intézmény keretében működő megyei bizottság elbírálja, hogy speciális nevelési igényű gyermekről van szó, vagy sem.
„Amint úgy ítélik meg, hogy a gyermeknek különleges bánásmódra van szüksége, kiállítanak számára egy bizonylatot (románul certificat de expertiză orientare şcolară), amelyből kap egy példányt a szülő, és az érintett tanintézetnek is küldenek egyet. A bizonylatot figyelembe kell vennie a tanítónak, tanárnak úgy, hogy a gyermek igényeinek megfelelően, a képességei szintjére kell hoznia a tananyagot, és annak alapján kell őt oktatnia és értékelnie. Ugyanakkor a bizonylatot bizalmasan kell kezelniük” – magyarázta Szabó Irén Ottilia, a megyei erőforrásközpont vezetője. Tőle tudjuk, hogy a törvény módszertanának megjelenését követően nagyon sok szülő fordult hozzájuk, legtöbben novemberben, de decemberben és januárban is érkeztek szép számban kérések. Februárra viszont már kevesebben. Az elbíráló bizottság korábban, attól függően, hogy mennyi dosszié gyűlt fel, havonta vagy két havonta tartott ülést, de ezentúl két-három hetente lesz, mert elég sok az elbírálásra váró dosszié.
Szülői panasz
A minap egy csíkszeredai édesanya kereste fel szerkesztőségünket azzal a panasszal, hogy szeptemberben bírálta el a Hargita Megyei Nevelési Tanácsadó- és Erőforrásközpont bizottsága kislánya dossziéját, amelyben megállapították, hogy különleges bánásmódra van szüksége, ugyanis tanulási nehézségekkel küzd, azonban hiába tette le még akkor a kérést az iskolához, egyelőre nem kapott a támogatásból. Ezért panasszal fordult több hatósághoz is, amelyek az érintett tanintézethez továbbították panaszát. Az iskola vezetősége a hivatalos válaszában azt írta: az édesanya nem tette le határidőre a kérést, azonban 2017-től nyilvántartásba vették. „Nem is tehettem le hamarabb, hiszen szeptemberben készült el a bizonylat” – fakadt ki az édesanya, neheztelve azért is, hogy több hónapja késik a kifizetés.
Jelenleg 836 gyermeket tartanak nyilván a megyében, aki különleges bánásmódot igényel, azaz tanulási nehézséggel küzd, írás- és vagy olvasási nehézsége, figyelemzavara, koncentrációs problémái vannak, vagy mozgásában korlátozott. Közülük 762-en nem speciális iskolákba, óvodákba járnak, hanem a rendes (normál) közoktatás tagjai, a szóban forgó állami támogatás ezekre a tanulókra, óvodásokra vonatkozik. Emellett még folyamatban van további 294 gyermek dossziéjának elbírálása, amelynek egy részét pénteki ülésén dolgozza fel és bírálja el az intézmény által összeállított értékelő bizottság. Ugyanakkor a bizottság egy korábbi tagjától megtudtuk, hogy akadtak nem megalapozott kérések is: előfordult például, hogy bár viselkedészavart állapítottak meg egy gyermeknél, az még nem jelentett tanulási nehézséget számára, így nem sorolták be különleges bánásmódot igénylő gyermeknek.
Görbe Péter, Hargita megye főtanfelügyelője megkeresésünkre kiemelte, a vonatkozó rendelet nem írja elő a tanintézeteknek, hogy milyen időközönként jelentsék az önkormányzatoknak, hogy hány gyermek vált jogosulttá, és mennyi támogatásra van szükség. „Amint megkapjuk a dossziékat, ha nem is havonta, hanem amint összegyűl egy adag bizonylat, akkor továbbítjuk az önkormányzatoknak” – magyarázta. Tőle tudjuk, hogy 2016 végéig 735 gyermeket írtak fel a listára, amelyet továbbítottak a megyei önkormányzatnak. Ezenkívül – mint fentebb írtuk – még közel 300 dosszié elbírálása van folyamatban.
„Nem biztos, hogy minden esetet elfogadnak, volt rá már példa, hogy azt állapították meg, hogy nem igényel speciális bánásmódot a gyermek. Sajnos előfordul, például a szegényebb sorsú szülők hajlamosabbak arra, hogy kérjék a bizonylatot a támogatásért, de a gyermeknek ott lesz az iratai között, hogy hivatalosan is úgymond problémás gyermek volt. Jobb, ha a szülők megfontolják, hogy érdemes-e megpecsételjék ezzel a gyermekük sorsát” – jegyezte meg a főtanfelügyelő.
30 ezer lej maradt meg
Biró Edittől, a csíkszeredai városháza szociális osztályának vezetőjétől is érdeklődtünk, hogy tavaly mennyi pénzt különítettek el erre a költségvetésből, és hány gyermek kapott belőle támogatást Csíkszeredában. Mint kiderült, erre a célra tavaly 436 400 lejt irányoztak elő, azonban valamivel kevesebbet kellett kifizetniük, azaz 402 908 lejt, ennyi járt a 173 jogosult gyermeknek. Az érintettek száma időközben azonban nőtt, mert a miniszteri rendeletben meghatározott határidő után is folyamatosan tettek le még kéréseket a szülők. Így jelenleg Csíkszeredában 186 gyermeket tartanak nyilván, akik jogosultak a különleges bánásmódot igénylő gyermekek számára nyújtandó támogatásra, ez a szám még változhat annak függvényében, hogy mennyit bírál el még „pozitívan” a tanácsadó központ bizottsága. A város idei költségvetés-tervezetébe 400 ezer lejt foglaltak bele erre a célra, de az összeget növelhetik, amennyiben szükséges lesz – tette hozzá az osztályvezető. A polgármesteri hivatalhoz a tanintézeteknek kell benyújtaniuk az igénylést, hogy hány gyermek számára, mekkora összeget biztosítsanak, a pénzt pedig az iskolák, óvodák fizetik ki a szülőknek.
Nem ment rosszul a sora a katonának, amikor olyan ételt kapott, amilyent Török Zoltán főzött vasárnap Gyergyószentmiklóson. A 19. alkalommal megrendezett katonaeledel-kóstolóval folytatódott egy hagyomány. A jövőben is megtartanák.
A gyergyószentmiklósiak idén másképp ünnepelték március 15-ét, mint korábban. Szebb volt a hangulat, és a résztvevők létszáma is többszöröse volt annak, ami ezelőtt jellemző volt. A nagy elődökre emlékeztek, de a mai hétköznapi hősökre is gondoltak.
Kigyulladt egy garázs kedden este Marosfőn, egy személygépkocsi és egy robogó volt benne. Az eset miatt egy 66 éves nő pánikrohamot kapott.
Az RMDSZ gyergyószéki szervezete kiáll Barti Tihamér megyei önkormányzati alelnök, gyergyószéki politikus mellett – áll a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményükben.
Újabb kertésztanfolyam indul Gyergyóremetén, amely minden érdeklődő számára nyitott. A képzés helyszíne a Csutakfalvi Közösségi Ház, és nyolc héten keresztül zajlik, egészen április 10-ig.
Megrázó részletek derültek ki az orotvai haláleset kapcsán. Az ügyész tájékoztatása szerint gyilkosság miatt folyik nyomozás Ditróhoz tartozó Orotván, és „úgy tűnik, hogy a holttestet elégették”, ezért nem egyszerű megállapítani a halál pontos okát.
Közös tárlaton tekinthetik meg szombaton több mint harminc gyergyóalfalvi képzőművész alkotásait. A gyergyói nagyközségben büszkék arra, hogy a település nagyon sok, több tucatnyi képzőművészt adott.
Fordulatok – Figura 40 címmel jön létre az a kiállítás, amely a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház elmúlt négy évtizedét fogja át. Szombaton az Öntödében kerülnek közszemlére a közel 170 előadás és a sok fesztivál emlékei.
Különleges élményeket ígér a ma kezdődő gyergyószentmiklósi városünnep eseménysora. A Szent Miklós Napokon a családok, gyerekek és fiatalok vannak a fókuszban.
Civilek önkéntes kétkezi munkájával és a Bagossy Brothers Company zenekar támogatásával jött létre egy új közösségi tér Gyergyószentmiklóson. Példát mutattak és várostörténeti értékeket is megmentettek.
szóljon hozzá!