Sikeres műtét után itthon lábadozik Kocsis Krisztina

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

„Csak egy kicsit volt jó” – értékelte Krisztina a műtétet és a kórházi kezelést is magába foglaló szegedi útjukat. A hatéves tusnádfürdői kislány, akinek javára sokan adakoztak szeptemberben, sikeresen átesett a szájpadzáró műtéten, és már otthon lábadozik.

R. Kiss Edit

2014. november 04., 17:322014. november 04., 17:32

2014. november 04., 19:192014. november 04., 19:19

Megsoványodott kissé, de vidáman forgolódott otthonukban keddi látogatásunkkor Kocsis Krisztina, aki a vendégeknek kikészített süteményből is elcsent egyet-kettőt. Édesanyja, Otília aggódva szólt utána, hogy csak a krémet fogyassza el belőle, a szájpadlásán hosszan elnyúló műtéti heg miatt ugyanis egy ideig még vigyáznia kell az étkezéssel. „Nem kell féljél most” – szólt vissza édesanyjának a hatévesek magabiztosságával a kislány, mire Otília azt válaszolta, hogy hát ő mindig is fog aggódni.

Műtét Szegeden

A család pénteken érkezett haza Szegedről, ahol Krisztina teljes szájpadzáró műtéten esett át. A kislány kétoldali ajak- és szájpadhasadékkal jött a világra, később az is kiderült, hogy szívfejlődési rendellenessége van, ami miatt műbillentyűt ültettek be, és folyamatos vérhígítós kezelés alatt áll. Több műtéten van már túl, a legutóbbival Szegeden rendezték a szájpadhasadékot. Édesanyja szerint Krisztina jól érzi magát, a varratok felszívódására várnak, és néhány hét múlva már iskolába is mehet. Otília elmondta, néhány év múlva Krisztinának a betegsége miatt másként álló fogazata rendezéséhez lesz még szüksége beültetésre, műtétre. Addig is logopédushoz is járnia kell sajátos beszéde javítása érdekében.

Orvoscsoport végezte a műtétet

Krisztina műtétjét azért végezték Szegeden, mert Marosvásárhelyen nem tudták úgy biztosítani a beavatkozást, hogy azon a műbillentyű és a vérhígítós kezelés miatt szívsebész is asszisztáljon. Szegeden két szájsebész, fül-orr-gégész, kardiológus, altatóorvos vett részt a beavatkozáson. „A kislány jól viselte a történteket, odakint is csodálkoztak rajta, hogy milyen ügyes volt” – mesélte Otília. A műtétért és a kórházi ellátásért a családnak fizetnie kellett, a pénz előteremtéséhez pedig sokan hozzájárultak, miután egy ismerősük jelzésére cikket írtunk Krisztináról.

Segítő kezek Tusnádfürdőtől Kanadáig

A szegedi kórháztól kapott számla szerint a család 223 ezer forintot fizetett ki, és amint Otília elmondta, ismerték már a helyzetüket ott is, nagyon kedvesen viszonyultak hozzájuk. Itthon a felhívás nyomán sok magánszemély adakozott a javukra, még azután is, hogy megírtuk, összegyűlt a műtéthez szükséges pénz. Ismerősök vagy akár ismeretlenül is sokan adtak, küldtek pénzt. A magánszemélyek mellett támogatást kaptak a helyi önkormányzattól, a Verestóy Alapítványtól, a Csíki Anyák Egyesületétől, gyűjtöttek számukra Krisztina édesapja, Kocsis Zoltán kollégái a vasútnál és Otília volt kollégái a csíkszeredai kórházban. Emellett Kanadából, Svédországból, Magyarországról kaptak adományokat.

Többen fel is keresték őket

Szegedi tartózkodásuk idején felkereste a Kocsis családot a Kárpát-medencei Vitézi Rend több képviselője, akik nemcsak adományt adtak át, illetve közvetítettek, hanem felvidítani is igyekeztek őket egy népdalénekes kislány, Vass Ildikó segítségével. Krisztina kitüntetést is kapott tőlük „orvosi kezelése alatt tanúsított kimagasló hősies viselkedése elismeréséül”. Közvetítésük révén jutott célba egy magyarországi fiatalember segítsége is, aki nem kívánta a nevét elárulni, és aki adománya révén egy évre biztosította Krisztina vérhígító gyógyszerét, továbbá egy doboz tesztlapot a szükséges kezelés ellenőrzésére.

A köszönet szavai

Kocsis Otília elmondta, az adományba kapott pénzt pontosan még nem összesítették, mert lejt, forintot, eurót és svéd koronát is kaptak, de elegendő volt a műtét és a szegedi kórházi kezelés költségeinek fedezésére, ugyanakkor maradt a decemberben esedékes felülvizsgálatra is. A család hálás minden, kisebb és nagyobb adományért. „Nem gondoltam, hogy ilyen összefogás lesz. Én már semmi kiutat nem láttam, de nagyon jól sikerült. Családon belül sok segítséget kapunk, de az adományok nélkül nem tudtunk volna elmenni a műtétre” – mondta Otília, és köszönetét fejezte ki mindenkinek, aki segített. Külön kiemelte azt a családi barátjukat, Máthé Editet, aki megfogalmazása szerint „bedobta őket a mélyvízbe” azzal, hogy felhívta a Csíki Hírlap figyelmét a család helyzetére.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés