Fotó: Kristó Róbert
Előreláthatólag a nyár elejére készül el a tusnádfürdői wellnessközpont: húsvét után kezdik el annak a szerkezetnek az építését, amely kivonja a termálvízből a szén-dioxidot, illetve a mangánt és a vasat.
2012. április 10., 13:582012. április 10., 13:58
2012. április 10., 15:432012. április 10., 15:43
Az előzetes tervek szerint már tavaly év végére el kellett volna készülnie a tusnádfürdői meleg vizes élményközpontnak, ám időközben kiderült, a több mint nyolcszáz méter mélyről a felszínre hozott termálvíz olyan kémiai elemeket tartalmaz, ami korrodálná a csöveket. Ezeket az anyagokat – vasat és mangánt – ki kell vonni a vízből. A berendezés beszerzésének és üzembe helyezésének költségeit a turisztikai minisztérium állja.
Vízkezelőt építenek
„Mindenkit megnyugtatok, a 870 méter mélyről felszínre hozott termálvíz hőmérséklete ideális, pont olyan, amilyennek lennie kell. Ellenben kiderült, hogy egy olyan vízkezelő rendszert kell építenünk, amely a szén-dioxidot leválasztja a termálvízről. Ezt a szén-dioxidot egy mofettába vezetjük, és érrendszeri panaszok kezelésére fogjuk használni. Emellett a vízkezelő rendszer ki fogja vonni a vízből a mangánt és a vasat, így a medencékbe érkező 47 fokos termálvíz már semmilyen káros anyagot nem fog tartalmazni” – magyarázza Albert Tibor, Tusnádfürdő polgármestere. A föld mélyéről érkező, nyers vízről azért kell leválasztani a szén-dioxidot, amely a termálvíz felszínén „lebeg” – folytatja Albert –, mert ellenkező esetben az fulladást okozhatna.
Folyamatban van még néhány engedély beszerzése, továbbá beszereltek egy vízszintmérő berendezést is. „Azt egyelőre senki nem tudja megmondani, hogy egy idő után kifogyhat-e a több mint nyolcszáz méter mélységben lévő, 79 Celsius-fokos vízkészlet. A felmérések szerint jelenleg bőséges a készlet” – reagált kérdésünkre a polgármester, akit a közelgő helyhatósági választások kapcsán arról is kérdeztük, ringbe száll-e egy újabb mandátumért. „Most úgy érzem, igen” – zárta rövidre Albert.
Ötmillió eurós beruházás
Az időjárás miatt eddig nem lehetett nekifogni a munkálatoknak, mondja Albert Tibor, aki szerint két hónap múlva minden készen lesz, akkor „majd várom az újságírókat egy csobbanásra”.
A tusnádfürdői wellnessközpont teljes beruházása összesen, tehát áfástól, 22,5 millió lejbe (mintegy ötmillió euróba) kerül. Ehhez Tusnádfürdő Polgármesteri Hivatala önrészként 400 ezer lejjel járult hozzá, az összeg 98,3 százalékát a Regionális Fejlesztési és Turisztikai Minisztérium finanszírozta. Az épületkomplexumban öt medence kapott helyet, van továbbá masszázsszalon, sószoba és többfajta szauna. Mofettát is építenek.
Az utolsó csomagokat is elpakolta kedden a Városi Művelődési Házból a Hargita Székely Néptáncszínház, ezzel befejeződött az együttes költözése. Csíkszeredában több intézmény is ideiglenes helyszínen folytatja a középületek felújítási munkálatai miatt.
Közös táncban csúcsosodott ki az Ezer Székely Leány Napja szombaton a csíksomlyói nyeregben. A rendezvényre a nagy hőség ellenére is sokan kilátogattak, ki gyalog, ki lovas szekérrel, ki népviseletben, ki anélkül.
Az elmúlt harminc év szakmai munkásságát ismerte el Csíkszereda önkormányzata András Mihálynak, a Hargita Székely Néptáncszínház vezetőjének. A Pro Urbe díjat szombaton adták át a csíksomlyói nyeregben.
Folyamatban van a szerkezetépítés a csíkszentkirályi tanuszodánál, amelynek alapozását tavaly ősszel kezdte el a kivitelező. A munkával jól haladnak, így tarthatónak tűnik a határidő, amelynek értelmében idén el kell készülnie a létesítménynek.
Elkezdődött szombaton reggel az Ezer Székely Leány Napja a találkozó első állomása a csíkszeredai Szabadság téren zajlott, ahol szép számban gyűltek össze a székely népviseletbe öltözött leányok és legények.
Szombaton ismét székelyruhás fiatalok serege népesíti be Csíkszerda főterét, illetve a somlyói nyerget. Az Ezer Székely Leány Napját először 1931. június 7-én tartották meg ugyanitt – nézzük, miként vezették fel, értékelték a korabeli sajtóban.
Az Ezer Székely Leány Napjának biztonságos megszervezése érdekében szombaton reggel útlezárásra lehet számítani két csíkszeredai utcában.
Noha hét éve megvásárolta a csíkdánfalvi önkormányzat a volt kerámiagyártó műhelyeket, illetve az egykori szövödét, ezek azóta is használatlanul, bezárva állnak, mert felújításuk érdekében nem sikerült pályázati támogatást szerezni.
Johann Sebastian Bach zeneszerző életműve köré épül az idei Csíkszeredai Régizene Fesztivál: július 5–13. között 17 koncert, 250 fellépő és templomi terekben megszólaló mesterművek várják a közönséget – a h-moll mise lesz az egyik fénypont.
Teljesen átalakul Csíkszereda legnagyobb általános iskolájának udvara, a munkálatok egy részét iskolakezdésig szeretnék elvégezni. Több sportpálya, futópálya készül, de szabadtéri tanórák megtartására alkalmas tereket is kialakítanak.
szóljon hozzá!