Megmutatni természeti értékeinket

– Az első diplomámat a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Biológia szakán szereztem meg, majd két évet tanítottam egy általános iskolában Marosvásárhelyen. Érdekesnek tűnt, jó tapasztalat volt, de nem igazán tudtam elképzelni, hogy tanárként fogom megérni a nyugdíjas kort. Úgy gondoltam bele fogok fásulni, megunom és akkor ennek semmi értelme. Gondolkodtam mit is találhatnék ki, megfordult a fejemben, hogy a biológiát milyen jól össze lehetne kapcsolni a filmmel, de hát hogy is tudnék én ezzel foglalkozni, hiszen kell képzettség, tudás. Aztán egyszer az egyik barátnőm jelezte, hogy Kolozsváron a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen indul a Fotóművészet, filmművészet, média szak és ez megfelelne. Felvételiztem, de másodiknak kiestem, végül egyszer csak felhívtak, hogy egy személy visszalépett, valaki nem tud fizetni, így én hirtelen fizetésnélküli szabadságot vettem ki és hozzáláttam a tanuláshoz. Az elején voltak félelmeim, hogy vajon van-e egy minimális affinitásom az egészhez, de a négy év alatt a tanáraim részéről pozitív visszajelzéseket kaptam. Az egyetem alatt az egyik volt  biológus kollegámmal a román televízió magyar adásának csináltunk természeti témájú riportokat, eljutottunk filmfesztiválokra is, értékelték a munkáinkat. 27 éves voltam, amikor elkezdtem a második egyetemet, de örülök, hogy belefogtam, mert azt csinálhatom, amitől boldog vagyok. Nagyon érdekel a dokumentumfilm – az emberekről szóló és a természeti témájú dokumentumfilmek készítése egyaránt.

– Hogy barátkozott meg Csíkkal, környékével?

– Bő négy éve lakok Csíkszeredában, azt megelőzően ingáztam Marosvásárhely, Kolozsvár és Csíkszereda között.  Nagyon jól érzem itt magam. Szeretem, hogy Csobotfalván lakunk, nem a városban. Én olyan helyen nőttem fel, ahol az emberek az utcán románul beszéltek és ez teljesen természetes dolog számomra, de itt jól esik, ha például egy hivatalban magyarul szólnak hozzám. Kolozsváron vagy Marosvásárhelyen ez elég ritka.

– Mennyire találja meg a kihívás, a munka, az ötletek. Nincs távol mindettől?

– Ha az ember azt mondja, hogy mindenáron szakmailag akar érvényesülni, akkor nem Csíkba jön hanem elmegy Bukarestbe, Budapestre vagy talán még távolabb, Nyugat-Európába. Az ember  sok esetben választások elé kerül, én magam is így voltam. Fontos volt számomra, hogy legyen családom, de akkor egyértelmű, hogy erre néhány évet rá kell áldozni, mert senki nem fogja helyettem kihordani, megszülni, szoptatni a gyermeket. De vállalom, mert fontos, és tudom, hogy egyszer eljön az a pillanat, amikor a gyerek óvodába, iskolába kerül, és ekkor előtérbe kerülhet a szakma is. Amúgy meg úgy érzem, hogy abban a témában, amiben én dolgozni akarok, a lehető legjobb helyen vagyok. Az a célom, hogy ha természetfilmeket csinálok, akkor ne egzotikus helyekről szóljon, mint általában, hanem azokról a természeti értékekről, amelyek mellettünk vannak, de az emberek többségének fogalmuk sincs róluk. Ezek is látványosak, csodálatosak. Ehhez ez a legjobb hely. Valószínűleg nem tudom olyan minőségben megmutatni, mint a BBC, ahol egy film mögött nagyon sok ember munkája van és egy nagyon nagy költségvetés, azt viszont, hogy törekedjek a minőségre, itt is megtehetem. A mai világban amikor mindenki Discovery-t meg National Geographic-ot néz nem lehet az emberek szemét akármivel kiszúrni, ezért amikor egy filmen dolgozom arra törekszem, úgy csináljam meg, hogy majd  érdemesnek találjanak rászánni 15 percet, fél órát, netalán egy órát, hogy megnézzék.

– Az első egyetemen szerzett ismeretek sem vesznek úgymond kárba, feltételezem mégis csak könnyebb biológusként természtefilmeket készíteni.

– Igen, legalábbb tudom mit filmezek. Általában a biológiai, természeti témájú riportok, kisfilmek hemzsegnek a hibáktól, amit persze az átlag ember nem vesz észre, de ha megnézi egy biológus, fogja a fejét. Nagyon fontos számomra, hogy olyan filmet csinálják, ami szakmailag is teljesen helyén van.

– Van kedvenc téma?

– Rengeteg izgalmas téma van, amivel foglalkozni szeretnék. Ott van például a férjem kutatási témája, a tócsarákok az útszéli tócsákban, csodálatos a világuk. Korábban sikerült lefilmeznünk a harist -  ez egy madár – amelynek csak a hangját hallani, de nagyon kevesen látták. Ez a madár szigorúan védett faj, Nagy-Britanniában teljesen kihalt és Lengyelországból importáltak példányokat, hogy újratelepítsék.  Nálunk pedig vizes kaszálókon gyakori faj. Vagy ott vannak a békák. Sok téma vár rám, a gyerekek kell nőjenek még egy kicsit, hogy tudjak elegendő időt szánni a forgatásokra. Az egyetem alatt elvégeztem a Dunaversitas Egyesület egy mesterkurzusát Budapesten és ott tanultam meg: nagyon fontos, hogy a filmet még a legelején kitaláljuk. Nem működik az a hozzáállás, hogy valamit filmezgetünk és összevágjuk, kihozunk majd valamit belőle. Jó filmet csak úgy lehet csinálni, ha az ember nagyon céltudatosan készül. Nyilván nyitottnak, rugalmasnak kell lenni, hiszen egy dokumentumfilm esetében előfordulhat, hogy nem minden eltervezett dolog jön be, illetve adódhatnak váratlan események, de pontosan kell tudni, mit akarunk. Igazából én még sok filmet nem csináltam, az egyetem alatt készítettem egy rövidfilmet, aminek volt némi visszhangja, illetve résztvettem mások filmjeiben. Most dolgozunk egy nagy dokumentumfilmen. Ez a hegyi kaszálókról szól és meglepetés volt számomra annak felismerése, hogy a férjemmel ( Demeter László biológus – szerk. megj.) együtt tudok dolgozni a filmkészítés terén. Egy egyórás dokumentumfilm lesz, le van forgatva, meg van vágva, de még van munka rajta. A hagyományos gazdálkodásról szól, ami azért is fontos, hogy megmaradjon, mert ez tartja fenn az itt található biodiverzitást. Ha eljön ide egy nyugat-európai, akkor szeme szája tárva marad, hogy itt egy kaszálón mennyi virág van. Nyugaton már nem látni ilyet. A hagyományos, a kicsiben való gazdálkodás, olyan tájat tart fenn, amely az élővilágnak is nagyon jó. Ez a mai világban nagyon nagy dolog. Azt szerettük volna tudatosítani, hogy milyen érték birtokában vagyunk. Gyakorlatilag egy évet lekövettünk a kaszálók életéből, amennyit lehet, megmutattunk az élővilágból, illetve azt, ahogy ezt az emberek „menedzselik”.

– Nem csak film készül a hagyományos gazdálkodásról, hanem ahogy elnézem, ennek szellemében is élnek…

– Ez a férjem érdeme, ez róla szól. A férjem már korábban is emlegette, hogy jó lenne gazdálkodni, de reméltem, nem gondolja teljesen komolyan. A kertészkedés közel áll hozzám, azt nagyon szeretem, de az állattartás valahogy megijesztett, mivel én városon nőttem fel. Miután kiderült, hogy a férjem számára az mégis csak fontos, el kellett fogadnom. Van két bivalybocsunk, két ló, vannak bárányok, juhok, nyúlak. A gyerekek imádják az állatokat és tényleg jó, hogy vannak.

– Önnek maradt a kertészkedés. Ezek szerint nem a piacon szerzik be a télire való zöldséget.

– A kertben mindent megtermelünk, amire télen szükségünk van és ez jó. Megterem itt minden, a tavaly volt például először bió pityókánk is. Nem vagyok fanatikus e téren, de jó érzés, hogy tudom, mit adok a gyerekeknek.

– Fontos a család számára a természet közelsége.

– Abból adódóan, hogy udvarunk van, nagyon szerencsések vagyunk, hogy itt lakhatunk. Nem a tömbház előtt kell felügyelni a gyerekeket, hogy friss levegőn legyenek, hanem kiengedem őket az udvarra. Ez csodálatos dolog.

– A férje, Demeter László, is biológus. Ahogy elnézem önöket, nagyon egy húron pendülnek …

– Ez így van. Nyilván vannak dolgok, amiben nem értünk egyet, vagy megtörténik, hogy valamelyikünk idegesebben szól a másikhoz. Teljesen normális, ha konfliktus van egy családban, csak nem mindegy, hogy ezt az ember hogyan kezeli. Ha intelligensen kezeljük, akkor mindent meg lehet beszélni. Aki azt mondja nincs semmi konfliktusa, annak nem hiszek. Alapdolgokban mi nagyon egyetértünk. Az érdeklődési körünk is egyforma, úgy gondolom nagyon szerencsés vagyok, hogy Döme van mellettem. A férjem mindenben rengeteget segít, csak együtt tudunk haladni.