Fotó: Kristó Róbert
Huszár ügyességi versenyt szervezett, az eddigi huszártoborzó helyett a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület szombaton Csíksomlyón. A versenyre 14 huszár nevezett be, a csíkszéki lovasok mellett érkeztek Udvarhely-, Gyergyó- és Háromszék vidékéről is.
2014. június 14., 19:272014. június 14., 19:27
2014. június 15., 17:282014. június 15., 17:28
„Erdély összes huszáregyesületétől meghívtuk a huszár bajtársakat erre az ügyességi versenyre, sajnos nem tudták mindannyian képviseltetni magukat: Kovászna és Hargita megyéből 14 lovas érkezett a vetélkedőre” – számolt be György Adolf Ferenc. A Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület hagyományőrző huszára hozzátette, céljuk, hogy egy tartalmas együttlét legyen a verseny, amely során egymástól is tanulhatnak a résztvevők.
Toborzó helyett verseny
Első alkalommal szerveztek ilyen nagyszabású ügyességi versenyt, az ötletet a tavalyi, Madéfalván tartott improvizált verseny adta – avatott be a hagyományőrző huszár. Sajnálattal tette hozzá, hogy nincsenek megelégedve a részvétellel, nagyobb érdeklődésre számítottak. András Endre, csíkszéki hagyományőrző huszár, ünnepi beszédében elmondta, az általuk 2008 óta minden évben megszervezett huszártoborzó helyett, idén ügyességi versennyel elevenítik fel a magyar katonatörténet legdicsőbb korszakát, a huszárságot.
Huszáros pálya: vágással, szúrással
A nevezéshez nem volt szükség komolyabb lovas tudásra, viszont csak olyan huszárok nevezhettek, akik legalább egy éve tagjai az adott huszáregyesületnek, és rendelkeznek minimálisan egy éves lovas múlttal. Lovaik meg kellett feleljenek az egészségügyi elvárásoknak, emellett négy évesnél idősebbnek kellett lenniük – részletezte György Adolf Ferenc. Ugyanakkor kifejtette, a pályát is huszárosra szabták: az első versenypálya egy szúrásos, a második egy vágásos, a harmadik egy ügyességi akadályokkal kialakított – ugratással, kapu alatti átbújással, lóról való lehajlással járó –, az utolsó pedig egy gyorsasági pálya volt.
Tanulási lehetőség a verseny
A Fodor-ház gazdasági udvarán kialakított pálya első szakaszát hibátlanul teljesítette az Udvarhelyről érkezett Szász Dénes. A 11-es huszárezred hadnagya már közel nyolc éve foglalkozik huszár hagyományőrzéssel, de már korábban is lovagolt. Véleménye szerint a huszároknak folyamatosan képezniük kell magukat, tanulniuk kell, ehhez járulhat hozzá ez az ügyességi verseny is. Nagyon jó ötletnek tartja az ilyen fajta rendezvényeket, mivel lehetőséget biztosítanak a tapasztalatcserére és a megmérettetésre is.
Apától „örökölt” huszárság
Lajos Sándor, már harmadik éve a csíkszéki huszáregyesület tagja, de már hét éve foglalkozik lovaglással. Édesapja is huszár volt, tőle örökölte a ló szeretetét és általa szerette meg a huszárságot is – elevenítette fel mosolyogva a hagyományőrző huszár. Bevallotta nem tudott túl sokat készülni a versenyre, de meg volt elégedve az első pályán való teljesítményével, véleménye szerint az azt követő pályák a nehezebbek. A versenyre azért nevezett be, mert egy jó megmérettetési lehetőségnek tekintette, egyaránt saját maga és lova számára is.
Idén befejeződik Csíkmadarason a községi utcák felújítása, valamint a Zetelaka felé vezető erdei út korszerűsítése is. Utóbbi munkálathoz jelentős önrésszel kell hozzájárulnia az önkormányzatnak, amelyet hitelfelvétel nélkül nem tudnak biztosítani.
Tavalyihoz hasonló költségvetéssel, azaz idén is 12 millió lej körüli összeggel számol a csíkszeredai Goscom Rt. A távhőszolgáltató alig 1741 lakrésznek szolgáltat távhőt a városban.
Május utolsó hétfőjén kezdődik a beiratkozás a csíkszeredai bölcsődébe, a szükséges iratcsomót május 26–30. között nyújthatják be a szülők.
Az eredetileg kétsávosnak elképzelt nyugati elkerülőút csíkszeredai szakasza négysávos lesz, csak a Csíkrákosig tartó részén szűkül vissza kétsávosra. A beruházás egyik kihívása az érintett földterületek kisajátítása.
A fiatalok körében is menő részt venni a szavazáson és a közösségi oldalakon megmutatni a személyi igazolvány hátoldalát – vallotta egy csíkszeredai fiatal, aki elmondta, a szüleitől tanulta, hogy fontos kivenni a részünket a választásból.
Évadzáró táncházat szervez az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány több másik egyesülettel a táncház világnapján, május 9-én Csíkszeredában.
Hatodik alkalommal szervezték meg a Táncvilágnap Csíkszereda rendezvénysorozatot, a színház előtti téren tartott záróeseményt fotókon mutatjuk.
A május 4-i és 18-i államelnök-választás miatt a csíkszeredai lakosságnyilvántartó közszolgálat és a városházi pénztár a választási hétvégéken is fogadja az érvényes személyi igazolvánnyal nem rendelkező, szavazójoggal rendelkező ügyfeleket.
A nyár folyamán kezdődhet el a csíkcsicsói sportcsarnok építése. Az előkészületek egyelőre a kiviteli terv véglegesítésénél tartanak, ezután következhet az építkezési engedély és a szükséges szakhatósági jóváhagyások beszerzése.
Országszerte beszámoltak arról a tragikus szépvízi esetről, amikor a medve elől menekülve egy fiatal Iași megyei lány elvesztette egyensúlyát, a magasból a szépvízi víztározóba zuhant és életét vesztette.
szóljon hozzá!