Lánglovagok tüzes harca a Hargitán

Csíkszentsimont elhagyva poros földúton haladunk a Hargita-hegység felé. Az út mentén kiszáradt legelők, pusztuló pityókaföldek, repedezett talaj látványa fogadja az arra járót, jelezve, hogy a Csíki-medencét sem kímélte a közel két hónapja tartó szárazság. A fenyvest elérve sem tudunk elbújni a déli hőség elől, a fák árnyéka alig enyhíti a tikkasztó levegőt, az avar kiszikkadva recseg-ropog a kerekek alatt. Egy kiadós zivatar sem tudná enyhíteni a föld, az erdő szomját, de valamelyest mégis segíthetne az erdőtüzek megfékezésében.

Kincset érő vízfolyás

A csatószegi közbirtokosság erdejében keletkezett tűz helyszínéhez közeledve, a hegyoldalból a fák között itt-ott rálátás nyílik az alcsíki medencére. A táj szépsége, a katonásan rendezett falvak és mezőgazdasági területek látványa a nyugodtság érzetét kelti, szinte elfeledkezik az ember arról, hogy nem messze onnan, a Szoros-patak völgyében már napok óta, megfeszített munkával próbálják megfékezni a lángoló erdőt az önkéntes és hivatásos tűzoltók.

A völgyből csordogáló patakot elérve a meredek sziklás talaj megállásra kényszerít, kénytelenek vagyunk leparkolni a járművet és gyalog folytatni utunkat a meredek gerincen, oda, ahol a sűrű füst tömbháznyi magasságokban csiklandozza az ég alját. A völgy bejáratánál már látni és érezni lehetett a megpörkölődött erdő fojtogató szagát. A szűk hegyi ösvényen felfelé haladva, a szúrós fenyőágakat félre-félre tolva, időnként már hallani lehetett a lánglovagok hangját, amint irányítják a tűzoltást. Hirtelen bokáig süllyedtünk a hamuban és szinte azonnal feltűntek az emberfeletti erővel dolgozó önkéntesek izzadt, napbarnított alakjai, a jelen hősei, akik lapátokkal, kézibaltákkal igyekeztek elfojtani a fel-felbukkanó lángokat. Az üszkös facsonkok között egy csoport tűzoltó tűnik elő. Ők tömlővel locsolják a tűzfészkeket, kisebb nagyobb sikerrel, ugyanis, nem mindig folyik a víz a tömlőből. Elmondták, ha a völgyben nem csordogálna egy kis csermely, semmi esélyük sem lenne megfékezni a tüzet, viszont mivel nem valami bővizű patakról van szó, ezért néha meg-megszűnik a vízellátás.

Ahol a tűz pusztított, mindenütt kiégett, elszenesedett rönkök feküdtek, vagy meredtek az égnek. A feltámadó szél pedig az ember szemét, száját megtöltötte hamuval, perjével. A szél az, amit nagyon nem szeretnek a tűzoltók. Sajnálatos módon, szerda délután a viharos erejű széllökések támasztották fel újra a hamvadó parazsakat és terjedtek át a lángok a hegygerincen át, valamint az Erős János kősziklája fölé is – mesélte az egyik önkéntes. Megtudtuk, a csíkszentsimoniak és csatószegiek közös erővel igyekeztek megálljt parancsolni a tűznek. Segítségükre voltak a Hargita megyei tűzoltóságtól is, akik szerda éjszakát kint töltötték, és továbbra is helyt állnak. A kéziszerszámok mellett, közel harminc motorpompa bevetésével, több száz összekötött tömlőn keresztül próbálják locsolni a tüzet. Vannak pontok, ahová három kilométerről érkezik a megváltó víz.

A föld alatt is terjed a tűz

A völgy aljába éppen Bors Dénessel, a csatószegi közbirtokosság elnökével futunk össze, aki többedmagával ennivalót és vizet hozott a kifáradt lánglovagoknak. Érdeklődésünkre elmondta, közel száz ember küzd a lángok megfékezésével, ami rendkívül nehéz, mert a föld alatt is terjed a tűz. Elmondta: segítség érkezett a környező településekről is és motorpompák segítségével igyekeznek locsolni a tűzfészkeket. Az érintett területet eddig is és ezután is felügyelet alatt tartották és tartják.

Bors kifejtette: a tüzet feltételezhetően málnaszedők okozhatták, ugyanis szemtanúk látták, amint az erdő kigyulladása előtt sietve hagyják el a helyet, ugyanakkor málnaszemeket is találtak szétszórva az erdőtűz környékén. „Sajnos nem igazán van törvényes lehetőség, hogy meggátolják az idegenek tevékenységét a magánerdőkben” – vélekedett a közbirtokossági elnök. A keletkezett kárral kapcsolatban megjegyezte: a tűzben elpusztult egy fiatal telepített erdő is, és ha csak ezt számoljuk, már akkor is azonnal, több mint 30 ezer lej a veszteség – mondta. Hozzáfűzte, a sziklás hegyoldalakban leégett erdőrészek regenerálódásához ugyanakkor évtizedek kellenek, mert a talaj is degradálódott.